January 5th, 2010 3508 Sátoraljaújhelyi kistérség

Alsóregmec 226 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Bózsva 227 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település két részből áll, Kisbózsvából és Nagybózsvából.
A kisbózsvai részen a Bombelles család tuljadonában a Lónyai Menyhért-féle volt kastély romjai találhatóak.
Nagybózsván pedig az 1830 körül épült Semsey-kastély várja a látogatókat.

Felsőregmec 212 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 13 kilométerre, északra fekszik.
A református templom a település legmagasabb pontján emelték a XIII. században, román stílusban. Tornyát ikerablakok díszítik, szentélyét XIV. században gótikus stílusban kibővítették.

Filkeháza 120 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a görög katolikus templom.

Füzér 579 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 28 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A vár Kompolt nembeli Andronicus tulajdona volt a XIII. század elején, tőle vásárolta meg II. András király. 1430-tól a Perényiek birtokolták, a mohácsi vész után Perényi Péter a kápolna alatti dongaboltozatos helyiségben rejtegette a magyar koronát. A császári csapatok 1683-ban robbantották fel. Legrégibb része a belső tornya. Legszebb része a román kori falakon  álló, két emeletre osztott palotakápolna.
A római katolikus temploma a XIII. században, a református temploma 1785 után épült.
Jelentős emlék az 1879-ben épült Tájház és a Lászlótanyai Károlyi-kastély.

Füzérkajáta 165 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 25 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke az 1700-ban épült református templom és az Európában egyedülálló több ezeréves lábonálló kovaerdő.

Füzérkomlós 398 lakosú község Sátoraljaújhelytől 27 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Füzérradvány 388 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a Károlyi – kastély, mely barokk stílusban Károlyi Ede vázlattervei szerint épült. 1857-1859 között Ybl Miklós romantikus stílusban átépítette és bővítette egyemeletes, sokszögű toronnyal. Védett parkjának területe 140 hektár, a vulkáni eredetű Korom-hegy lábánál, hazánk legnagyobb területű kastélyparkja.1866 után fokozatosan kialakított angolpark, melyet 1890 után külföldi cserje-fafajokkal egészítették ki. A parkhoz vezető erdei fenyőből álló fasor lant  és kandeláber alakú idős fákból áll.  A fák közül a boglárfa, császárfa, tulipánfa, vasfa, japán szomorúfűz, a hamis ciprusok több faja, himalájai selyemfenyő, óriástuja, tiszafa stb. érdemel figyelmet.

Hollóháza 1026 lakosú határközség, Sátoraljaújhelytől 32 kilométerre, északnyugatra fekszik. Hollóháza már az Árpád-kortól lakott hely, területe a honfoglaló ősökből származó Aba nemzetség birtokához tartozott. A Hegyközön vezetett keresztül a honfoglaló magyarok útja, és az Aba nemzetség 1038-ban várat épített az Alsó-Kéked mellett Abaújváron. Egy 1270-ből származó okirat említi először Hollóházát, mint lakott helyiséget. Jelentős Árpád-kori életről tesznek tanúbizonyságot a környéken talált leletek, okiratok.  Hollóháza a magyar történeti földrajzban Hollóház néven 1341-től ismert, addig Felsőkomlós néven tartották nyilván. Bár a falu mindig is a Füzéri vár jobbágy faluja volt, nevét a többi környező településtől eltérően nem a füzéri várurodalomhoz tartozó jobbágy családok nevéből kapta, hanem a pálos remete rend (címerében holló) tulajdonát képző a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik. Hollóháza középkori története összefonódik Fűzér történelmével, mivel ez időben a vár tartozéka volt. A község a XVI. században a Hegyköz részeként Habsburg megszállás alá került, majd a XVII. században – Bethlen Gábor Erdély területét hét megyével megnövelte – a két terület határvidékére került. Rövid időre Thököly felső-magyarországi fejedelemsége és a török hódoltság közvetlen határába került. A császári haderők, a török martalócok és a kalandor zsoldos vezérek mindennapos zaklatása eredményeként virágzó falvak pusztultak el. Erre a sorsa jutott a földrajzi fekvése miatt különösen exponált Hollóháza is. A XVII századig a falu elnéptelenedett. Az elnéptelenedés közegészségügyi okokra vezethető vissza. I. Lipót császár 1868. március 12-én adta Füzér várát a hozzá tartozó birtokokkal (így Hollóháza - pusztával) együtt Károlyi Lászlónak. Az 1723- évi országgyűlés határozott az ország háborúban magfogyatkozott lakosságának pótlásáról, betelepítéssel. Ám a Károlyi László fia, Károlyi Sándor ezt megelőzve 1702. március 16-án telepítési kiadványt küldött a Monarchia észak-nyugati részén élő szlovák jobbágyoknak: “aki letelepszik puszta telekre két évig mentes az urasági szolgálat alól”. A felhívás a nyomorgó szlovák zsellérek között kedvező fogadtatásra talált. Az emberek elindultak új hazát keresni. Hollóházára 1763. augusztus 26-án érkeztek meg az első telepesek. A Károlyi család a Hollóházára települő szlovákokat erdőirtásra, erdei munkákra használja. A letelepült lakosság irtásföldet kap, a belsőségeken megjelennek az egyszerű zsellérházak, a külsőségek pedig a település eltartásához szükséges terményt biztosítják: a kis településből falu lesz. Az első Világháború idején kb. 700 lakosa van Hollóházának, 123 személy vándorolt ki, az itthon maradottaknak egyedül a gyár biztosit munkalehetőséget. A második Világháború alatt sok férfi vonult be katonának. 1944-ben sokan visszajöttek, és az új sorozás alkalmával többen elbujdostak az erdőben. Ennélfogva jelentősen meg növekedett a hollóházi partizánok száma.
A Károlyi család a Fűzér - Hollóháza birtokot 1774-ben a Rolly család kezelésébe bérbe adja. Rolly József ügyes üzletember - mit sem törődve Mária Terézia tiltó rendeletével - üveghutát alapított Hollóházán 1777-ben, a mai gyár helyén. A korábban letelepedett hollóháziak, akik eddig csak erdei munkából éltek, a huta alapításával ipari munkát is vállaltak. Az ipari munka újabb és újabb telepeseket vonzott a községbe és adott nekik megélhetést. A XIX. század elején fellendül az üvegipar is: általánossá válik az ablaküveg használata, fellendül az üvegcsiszolás és festészet is. A cseh ipar által irányított éles versenyben a hazai homok minősége miatt a magyar huták hátrányba kerülnek. Csak a modern nagyüzemekké váló huták versenyképesek, így az erdők mélyén lévő kis huták egymás után szűnnek meg. Az üvegipar fejlődése válaszút elé állítja Károlyit is: fejleszti a hutát, vagy – a szomszédos Telkibánya példájára – kőedénygyárat létesít. A kőedénygyártáshoz adott volt minden feltétel: a fa, a Hollóháza környéki kaolin, a hutagyár épületei s a massza keveréséhez a huta mellett folyó két hegyi patak. Nem születhetett más döntés, mint hogy Hollóházán kőedénygyár létesüljön (1831). Ezekben az évtizedekben erőteljes a munkásvándorlás a telkibányai gyárból a hollóháziba, ezt tükrözi a későbbi gyártmányok feltűnő hasonlatossága. Az 1840-es években a gyár fejlődésnek indul, ezt bizonyítják a szaporodó anyakönyvi bejegyzések. A plébániai bejegyzések szerint egyes családok minden tagja a gyárban dolgozott festőként, korongosként. Hollóházán a kerámiakultúra, a mesterség szeretete apáról fiúra öröklődött. Az anyakönyvekben továbbiakban szereplő nevek már csaknem mind ma is élő családok, festők, korongosok elődei. Újabb – 4 évtizedes – fejlődést jelent a kőedénygyár és a falu fejlődésében Istványi Ferenc munkássága. Újabb szakemberek jönnek Németországból, Sziléziából és Csehországból, melyek egy része letelepedik, más része tovább költözik. A gyári munkások két falurészben laktak: a gyár környékén melyet Hutának neveztek, és az ún. Boszniában, amely a patak mentén húzódó völgyben feküdt. A gyár munkásai túlnyomó részben Hollóházán születtek, kevés kivétellel az 1700-as években letelepedett jobbágyok leszármazottai. A gyár a háború során szinte egész végig működött, csak a kassai harcok ideje alatt szünetelt 1-2 hétig. A háború után az emberek egyből elkezdtek dolgozni. Hollóházán 1979-ig kizárólag kőedényt készítettek, az ország kőedény szükséglete az életmód gyors átalakulása miatt egyre csökkent, ezért ekkor alacsonyszigetelésű porcelán szigetelők gyártására álltak át. A gyár 1956-ig fokozatosan áttért a művészi porcelánok gyártására, amit a gazdasági okok sürgettek. A gyárat a porcelániparban tradíció nem kötötte így könnyen rátérhettek – dekorban és formában egyaránt – a tömeges igényeket szolgáló edények és dísztárgyak gyártására. Ez azonban jelentős műszaki fejlesztést igényelt, ami segítette a nagyarányú tervek kibontakozását. A gyár és a falú életében jelentős dátum 1997, mert Szász Endre grafikus és festőművész ekkor látogatott el Hollóházára. Kiváló minőségű porcelánlapok előállításával, amelyekből óriási falfelületeket lehetett készíteni és művészi táblaképeket festeni a nemzetközi és hazai piacon hírnevet szerzet Hollóházának. Szász Endre porcelánfestészetével olyan különleges hatásokat ért el, amelyek csak porcelánon lehetségesek. A gyár privatizációja 1992-ben zajlott le. Ennek eredményeképpen bankok, önkormányzatok és dolgozók lettek a gyár részvényesei. 1996-ban egy német cég a Hutschenreurher AG vásárolta meg a gyár egy részét, és ott saját “manufaktúrát” hozott létre. Itt festenek és matricáznak olyan fehér termékeket, amelyeket Németországban gyártanak.
A római katolikus temploma 1967-ban épült Csaba László tervei alapján. Leghangsúlyosabb része a fordított V alakú templomhajó és a különálló, nyitott harangláb. A templom bal oldali falát a stáció egyes jeleneteit felidéző kerámiadomborművek díszítik, melyek Kovács Margit munkái. Az oltár mögötti feszület korpuszát Somogyi József készítette.

Kishuta 349 lakosú község a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik. A regéci uradalom által alapított falu, itt állították elő az uradalom üvegezési anyagát a XVIII. század elején, 1851 óta Kishuta néven.
Jelentős emléke a Kőkapu Vadászkastély, a volt Károlyi-kastély a község külterületén.

Kovácsvágás 627 lakosú község Sátoraljaújhelytől 21 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a református templom.

Mikóháza 567 lakosú község Sátoraljaújhelytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke az 1769-ban épített népi lakóház és az 1769-ben épült barokk stílusú  görög katolikus templom.

Nagyhuta 83 lakosú község Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Nyíri 458 lakosú község Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Pálháza 1106 lakosú nagyközség a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A Károlyi-kastély a XVIII. században barokk stílusban épült, majd 1857-ben átalakították.
Jelentős emléke a modern stílusú görög katolikus és római katolikus templom.

Pusztafalu 277 lakosú határközség Gönctől 32 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sátoraljaújhely 18284 lakosú határváros a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Hatvan- Budapest/ vasútvonal mentén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, s egyben Tokaj-Hegyalja északkeleti részében fekszik. 1950-ig a történeti, majd a megcsonkított Zemplén vármegye közigazgatási székhelye volt. Három tájegységet köt össze: a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja “kapuja”. Két és fél évezreddel ezelőtt kelták, később géták éltek itt, kapcsolatba került a vidék a római birodalommal, sőt megtelepedtek a hegyek aljában az avarok, longobárdok, északi barbár törzsek és szláv népek, majd honfoglaló elődeink jöttek. A városnév a település fekvését (Sátor-hegy tövén) és történelmi létrejöttét, a tatár invázió után újratelepült sűríti egy szóba. A Sátor-halom hegynév már a XII. században megjelent Saturholmu alakban, a falucskát pedig Satur elen néven emlegették. Az itt élő lakosság halászó, vadászó, pásztorkodó életmódot folytatott. Árpád vezér “Ketelnek adományozta Sátor-halomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben”- tudhatjuk meg Anonymus “Gesta Hungarorum”-jából. Sátorhalma és Sátorelő, mintegy 150 évig lehetett Ketel vitéznek és utódainak birtokában, hisz Béla király jegyzője arról tudósít, hogy I. Endre király később cserébe megszerezte ezeket a településeket, így ismét királyi erdőbirtok lett. A helyi őslakosság zömét a tatárok pusztították el. IV. Béla oklevele “nova villa”- ként emlegeti az újranépesült falut. Egyes nézetek szerint az új település itáliai és szászországi hospesek segítségével jött létre, akiknek V. István 1261-ben városi kiváltságokat adott. V. István várat is építtetett az egyik hegyen. A városi kiváltságokat IV. László és III. Endre is megerősítették. Újhely a XIII-XV. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt. 1429-ben Zsigmond király a Pálóczyakat tette meg a vidék uraivá, akik egy évszázadon át birtokolták - több kisebb település mellett - Újhelyt és Patakot is. A Pálóczyak és a Perényiek hosszú időn át versengtek, hadat is vezettek egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. 1533-ra sikerült a Perényieknek a birtokokat irányításuk alá vonni. Protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár jelentősége egyre inkább csökkent a pataki, többször felújított várkastély árnyékában. 1558-ban a várat Telkessi Imre császári vezér leromboltatta. A várost 1566-ban tatár hordák gyújtották fel. 1567-73 között kamarai birtok volt, 1573-tól a Dobóké és örököseiké lett. 1605-1607 között Bocskai megszállta, 1608-ban Lorántffy Mihály lányai örökölték, 1616-tól a Rákócziak birtokolták házasság révén. Lorántffy Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye Báthory Zsófia és unokája, I. Rákóczi Ferenc örökölte. 1640-ben az Újhelyi Oremus szőlő présházában Sepsi Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort. 1655-ben az országgyűlésen, kötelezően elrendelték a tokaji borvidéken az aszúszemek különválasztását. 1779-ben Mária Terézia rendeletben mentesítette az aszúbort a dézsma alól. 1697-ben egy újhelyi országos vásáron pattant ki Tokaji Ferenc felkelése, amely egész Hegyalját forrongásba hozta, és előfutára lett a Rákóczi vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen adományokat adott, sőt testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák hercegé lett, akinek halála után kamarai kezelésbe került. A nehéz történelmi időkben is élénk maradt a város kereskedelme, itt alakult ki a hegyaljai borkereskedelem egyik központja. Az 1770-es években a város lakóinak száma 4000 fő volt. 1806-ban Újhely - a pataki uradalom részeként - Bretzenheim hercegé lett. Kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó kereskedők irányítása alatt fejlődött, és túlnőtt a város határain. Növelte Újhely jelentőségét az is, hogy a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki, s hamarosan felépült a város főterén a megyeháza, kialakult a közigazgatás intézményhálózata. 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A XIX. század elején 31 ipari ágazatban (céhekben) 195 mesterember dolgozott a városban. Kazinczy Ferencet 1806-tól 1831-ben bekövetkezett haláláig több kisebb-nagyobb megbízás kötötte Újhelyhez, itt élt kisgyermek korától kisebb megszakításokkal országos közéleti pályájának kezdetéig Kossuth Lajos is. Az 1848-as szabadságharc hadseregébe először Sárospatak és Sátoraljaújhely fiatalsága állt be. A kassai zászlóaljban szolgáltak, Damjanich vörössipkásai között. 1849 januárjában fegyvergyár létesült Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki magatartást tanúsított a kormánnyal szemben. A XIX. század közepétől a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendeződtek: az iparosodás, a folyószabályzások, a termőföldek növekedése, a filoxérajárvány következményei miatt. 1920-ig gyors ütemben nőtt a város lakossága. A fejlődésben jelentős szerepe volt a vasútépítésnek. 1871: Szerencs- Sátoraljaújhely- Kassa, 1873: Sátoraljaújhely- Csap vonal. Igen tudatosan történt az infrastruktúra fejlesztése: városi erőmű (1896), vízvezeték és csatornahálózat kiépítése (1906-tól). Megpezsdült a kulturális élet, megjelenik a “Zemplén megyei Híradó” (1862-t?l) és a “Zemplén” című hírlap (1870 és 1944 között), színház épül (1883), megalakul a Kazinczy-kör (1902), sportegyletek szerveződnek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílik (1900). Az I. Világháborút lezáró trianoni békediktátum igen érzékenyen érintette Sátoraljaújhelyt. Megyei székhely maradt ugyan, de vonzáskörzete összezsugorodott. Zemplén megye területének 70%-a, a lakosságnak pedig 60%-a került Csehszlovákiához,. Újhely határvárossá lett, elveszítette vasúti gócpont szerepét, csökkent kereskedelmi forgalma, gazdasági élete visszaesett. A trianoni országhatár megcsonkította a várost és határát is, közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel, s egy vasútállomással szegényebb lett. A két Világháború között a kormányzat a város fejlesztését elhanyagolta, Trianon orvoslását várva. 1945 után az iparosodás felgyorsult, 1948-ban már 27 ipartelepet írtak össze, ahol legalább 20 munkást foglalkoztattak. A lakásépítés is megnőtt. Az 1980-as évek végétől a privatizációval a város gazdasági élete jelentősen megváltozott, s ez a folyamat még ma is tart.
Sátoraljaújhely a XVIII. század közepén lett Zemplén megye székhelye. A barokk stílusú megyeháza 1754-1768 között épült Salvator Aprilis olasz építész tervei alapján, jelenleg Városházaként funkcionál. Az egyemeletes régi épület homlokzatán 2+5+3+5+2 osztással alakították ki a kőkeretes ablakokat, oromzatos középrizalitja mögött helyezkedek el a hatalmas teknőboltozattal fedett díszterem. A szép, fából készült, festett karzat közepén Zemplén vármegye címerét láthatjuk, a falak történelmi idők emlékét őrzik. Tágas, boltozatos kapualján, ódon lépcsőin gyakran sétált Kazincy Ferenc, itt kezdte közéleti pályáját Kossuth Lajos. Első szereplését a díszterem falán emléktábla örökítette meg. A főbejárat feletti erkélyről mondta a fiatal Kossuth első szónoklatát 1831-ben, a koleralázadás idején a helyi hagyomány szerint. A Városháza udvarán áll Pátzay Pál Kazinczy-szobra 1968-ból.
A műemlék római katolikus templom környéke az 1930-as években alakult ki Árkay Bertalan tervei alapján. Ekkor épültek fel a kő támfalak, melyek látványosan a tér fölé emelik a késő barokk stílusú épületet. E helyen már az Árpád-korban is állt a Szent Imre nevéről elnevezett templom. A többszöri tűzvész, átépítés, és a katolikusok, reformátusok közötti birtoklás után 1768-1798 között épült fel, jelenlegi formáját az 1909-1910-ben végzett bővítések során kapta. Főoltárát Hild Lipót készítette, Szent Antal és Szent Erzsébet oltárképét Boruth Andor újhelyi festőművész festette.
Az újhelyi pálosok Szent Egyed kolostorát a XIII. század második felében alakították és kezdték építeni. A kolostor és templom gótikus elődje 1501 előtt már állott, később azonban többször, jelentősen átépítették. 1566-ban a tatárok a vidék nagy részével együtt a várost és a kolostort is felgyújtották. A pálos rend 1786-ban történt feloszlatása után 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot. Ekkor a templom titulusát Szent Egyedről Kalazanci Szent Józsefre változtatták. Jelenlegi titulusa: Nagyboldogasszony. A templom megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát, a viszonylag rövid hajóval és a hosszú sokszög zárodású szentéllyel. Barokk főhomlokzatán volutás, konkáv íves oromfal, s a voluták fölött copf vázák láthatók. Berendezése 1716-1736 között készült. Főoltára Strécius János György lőcsei szobrász műterméből való. A nagyméretű, építészeti elemekkel gazdagon díszített oltár tetején Mihály arkangyal lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra. A hajóban Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állított mellékoltárok, a szentélyben kétoldalt 1716-17-ből származó stallumok.
A görög katolikus templom 1738-ban épült, tornya 1777-ben, de teljes befejezése a XVIII. század végéig húzódott. Főhomlokzata előtt zömök, órapárkányos torony, alján kőkeretes bejárati ajtó, e felett egyházi szláv nyelvű kronosztikon. Gyönyörű barokk ikonosztáza 1759-ben készült. Dúsan faragott, áttört királyi ajtaja és kvalitásos ikonjai galiciai műhelyre vallanak. A templom nevezetes egyházszervező tudós papja volt Bacsinszky András/1732-1809/, az első munkácsi püspök.
A copfstílusú református templom 1784-1789 között épült. Megújították 1889-ben. Szószéke és úrasztala füzérdíszes. Értékes egyházi kincseket őriz: eredeti kiadású Vizsolyi Bibliát, I. Rákóczi György által adományozott kupát, gyönyörűen hímzett úrasztali terítőket, könyvritkaságokat.
Érdemes felkeresni a Kazincy Ferenc Múzeumot, mely műemlék jellegű épületben kapott helyet. Az épület klasszicista stílusban, 1827-ben épült. 1834-1850 között működött a zempléni Casinó Társaság. Itt gyűltek össze a reformkori város és Zemplén megye haladó gondolkodású férfiai. Petőfi Sándor látogatását és Balásházy János természettudós munkásságát emléktáblák örökítik meg az épület falán. A város sok egyéb városképi jelentőségű épülettel rendelkezik.

Vágáshuta 84 lakosú község Sátoraljaújhelytől 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a Vily izraelita sírkövek és a református templom.

Vilyvitány 320 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 20 kilométerre, északnyugatra fekszik.

January 5th, 2010 3507 Sárospataki kistérség

Bodrogolaszi 955 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól délnyugatra, 4 kilométerre fekszik. Neve a XIII. században letelepített olasz vincellérektől ered.
A Bodrog folyó fölötti magaslaton álló, XII. századi román stílusú római katolikus templom jelentős műemlék.
A görög katolikus templom 1644-ban épült, belsejében szép ikonosztáz található.
Az 1860-ban épült Lónyay-kastély és szép parkja Stefánia főhercegnő kedvelt nyári tartózkodási helye volt.
Jelentős műemléke még a görög katolikus templom.

Erdőhorváti 653 lakosú község Sárospataktól délre, 19 kilométerre fekszik a Zemplén-hegységben. Jelentős emlék a szőlőmáji részen az ispáni lakás.

Györgytarló 604 lakosú község a Tisza partján, Sárospataktól 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Tiszakarádi-főcsatorna mellett. Környékén hatalmas tanyavilág található. A Tisza partján a Széchenyi Istvánról elnevezett műemlék szivattyútelep ma is üzemel. Jelentős emléke a Kúria a közeli tanyán.

Háromhuta 167 lakosú község, Sárospataktól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. A három település, Óhuta, Középhuta, Újhuta által határolt területet a Zempléni-hegység kedvelt turistaközpontja.
Az itt élők hajdani életformáját a Szlovák tájház gyűjteménye mutatja meg.

Hercegkút 741 lakosú Gombos-hegy melletti község, Sárospataktól északra, 3 kilométerre fekszik. A német nemzetiségi településen a hegyoldalba vájt pincékben finom borokat és hagyományos készítésű, ízletes svábszalonnát és sonkát fogyaszthatnak a vendégek. Templomát 1847-ben építették. Pogánykúti részén érdemes kirándulni, túrázni.

Kenézlő 1395 lakosú bodrogközi község, Sárospataktól délre, 18 kilométerre fekszik. Az ártereken megtalálhatók a mocsári növényzet maradványai, a sajátos és ritka növényfajok.

Komlóska 332 lakosú község, Sárospataktól 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Zempléni-hegység egyik legszebb fekvésű településén számos ruszin nemzetiségű lakója van.

Makkoshotyka 991 lakosú község, Sárospataktól északra, 6 kilométerre fekszik. Az ősi magyar település határát övező erdő gazdag vadállománnyal várja a vadászokat. Értékes trófeagyűjtemény is látható a községben. A parkkal körülvett Melczner-kastélyok ma középületekként funkciónálnak.

Olaszliszka 1813 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Bodrog partján, Sárospataktól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református temploma 1787-1808 között, a gótikus stílusú római katolikus temploma a XIV. században, a Kossuth-ház 1820 körül épült.

Sárazsadány 276 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Sárospatak 14697 lakosú ősrégi város a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs – Miskolc- Budapest/ vasútvonal mellett Szerencs és Sátoraljaújhely között félúton helyezkedik el a Bodrog folyó két partján. A település már történelem előtti időkben is lakott hely volt. Lehet, hogy a Bodrogról nyerte patak nevét. A Sáros szócskát pedig a Bodrog és Ronyva közt elterülő sáros vidék után kapta. Latin neve Potamopolis. A hagyomány szerint Jaroszláv kijevi fejedelem leánya, Agmunda királyné jegyajándékába kapta volna a várat s így a város királynéi város volt. A város hamarosan igen jelentős állomása lett a kereskedelemnek is, mert a Lengyelország felé irányuló forgalom a városon keresztül bonyolódott le. A tatárok pusztítása után olasz telepesek jöttek, 1254 után. Ekkor kezdődött a szőlőművelés, amely hamarosan világhírre tett szert.A feljegyzések szerint Patak vármegye is létezett. A város kialakulásában nagy szerepet töltött be a történelmi vára. A várat I. Endre építtette. Itt született II. Endre leánya Szent Erzsébet. V. Istvánnak is a kedvenc tartózkodási helye a vár, aki restauráltatta és 1262-ben ő építtette a vörös tornyát. 1390-ben Perényi Miklós kapta a királytól. Sok viszály és harcok emlékeit őrizte a vár idáig is. Zsigmond király Patakot szabad királyi várossá tette 1429-ben. 1435-ben a kincstár tulajdona, de Zsigmond később Pálóczi György esztergomi érseknek adta zálogba.1460-ban Mátyás vásárjogot, Pálóczi pedig egyéb kiváltságokat adott a városnak.1526-ban Perényi Péter a birtokosa. A mohácsi csatából alaposan kivették részüket a patakiak. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított Patakon, minek következtében lakói közül sokan eltávoztak. 1582-ben Dobó Ferenc birtokolta. 1584-ben Balassa Bálint esküvője volt a várban Dobó Krisztinával. 1608-ban a kincstáré s innen került Lorántffy Mihály, majd 1614-ben annak leánya Lorántffy Zsuzsanna birtokába. Így került a birtok a Rákóczi-családhoz. I. Rákóczi György nagyon kedvelte Patakot. Alatta kezdődött a híres pataki főiskola első fénykora. Rákóczi lőpor- és ágyúgyárakat is létesített Patakon. Itt ajánlották fel neki az erdélyi fejedelemséget. Fiai itt jártak iskolába. I. Rákóczi Ferenc. 1670-ben átadta a várat Spork János császári tábornoknak. 1683-ban Thököly Imre foglalta el a várat a császáriaktól. A jezsuiták ezidőben menekültek el innen és Thököly visszaadta a pataki iskolát, a reformátusoknak. A templomot is visszakapták. 1685-ben azonban ismét a császáriak foglalták el Schultz tábornokkal. Ekkor tértek vissza a jezsuiták is, akik Klobusitzky alispántól 1686 október 5-én a templomot is visszakapták. A reformátusok csak 1687-ben adtak engedélyt új templom építésére. Ebben az esztendőben ismét elvették tőlük a főiskolát. 1697-ben lázadás tört ki, elkergették a császáriakat, de azok ismét visszatértek és alapos bosszút álltak a várnépén. I. Lipót 1702-ben megparancsolta, hogy a pataki vár erődítményeit robbantsák fel, a hadifelszereléseket Kassára szállíttatta, hogy véget vessen a lázadásoknak. A kurucok 1703-ban lerohanták a várat és azt be is vették. Ekkor kapták vissza a reformátusok iskolájukat és templomukat. 1708. december 18-án fejezték le az áruló Bezerédi Imre brigadérost és sógorát, Bottka Ádámot. 1711-ben ismét a kincstáré a vár és az uradalom. 1720-ban Trautschon herceg vette meg a kincstártól 200000 forintért. 1766-ban azonban ismét a kincstár tulajdona. Sárospatakon a régi időkben is számtalan iparos élt, virágzó cégekről találunk feljegyzéseket. A földművelés és a szőlőművelés sok embernek adott kenyeret már abban az időben is. Az 1622-ben pusztító pestis alaposan irtotta a lakosságot, aminek kihatása a későbbi esztendőkben is érezhetővé vált. A vár muzeális értékű és a benne felhalmozott tömérdek régi fegyver és az egyiptomi népek harci eszközei növelik a vár jelentőségét. Sárospatak az 1711-es esztendőtől egészen 1919-ig terjedő időben nagy fejlődésen ment keresztül, de a világháború utáni idők egészen napjainkig ugyancsak sok fejlődést hoztak. Ezen idő alatt több ipari vállalkozás és gyáralapítás történt a városban. Már 1809-ben gyógyszertára is volt. 1831-ben az országos nagy kolerajárvány Patakot sem kímélte, nagyon sok áldozatott szedett. A főiskola egyik nagyhírű tanára, Kézy Mózes is a járvány áldozata lett. 1847-ben Széchenyi István látogatta meg Patakot. 1847-ben István főherceg és ugyanezen esztendő július 9-én Petőfi Sándor látogatott ide először. 1855-ben pedig Arany János tisztelte meg jelenlétével a várost. A szabadság szele ide is eljutott, 1848 március 18.-án a főiskola ifjúsága fáklyás menetben zeneszóval ment tanárai elébe. Nemsokára azután a zászlók alá sereglett az ifjúság és a pataki 9. zászlóalj majdnem kizárólag pataki diákokból állt. A szabadságharcot leverték és utána az orosz szállta meg az egész megyét. A felszabadulás után is még sok viszontagságon ment keresztül a város. 1914-ben a Világháború hívta hadba katonaköteles férfiait, akik közül sokan a csatamezőn haltak hősi halált.
A reformátusoknak Perényi Péter korában keletkezett a templomuk, mikor a meglévő katolikus templomot állították az új hit szolgálatába. Báthory Zsófia korában üldöztetésének voltak kitéve, templomukat elvették. I. Rákóczi György, majd neje Lorántffy Zsuzsanna is nagy támogatói voltak a református egyháznak. Csak 1669-ben egyeztek meg, melynek értelmében az egyház és iskola lefoglalt javait visszaadták és még kárpótlást is kaptak. Thököly halála után ismét rossz helyzetbe került a református egyház. 1714-ben királyi engedéllyel Sárospatakot artikuláris helynek nyilvánították, ahol a templom és iskola szabad használata meg volt engedve a reformátusoknak. Ebben az esztendőben egy kis fatemplomot építettek, melynek helyén áll a mai templom. 1726-ban nagyobb fatemplomot emeltek. 1781 tavaszán épült fel kőtemploma. A görög katolikus egyház megalakulásáról pontos feljegyzések nincsenek, annyi tény, hogy 1713-ban már létezett. Temploma 1796-ban épült. Az izraeliták hitközsége 150 esztendővel ezelőtt keletkezett. Első zsinagógájuk leégett 143 évvel ezelőtt, újabb templomuk pedig 1895-ben épült.

Tolcsva 1955 lakosú hegyaljai község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős műemlékei a Szirmay-kastély 1820 körül, a római katolikus templom a XIV. században, a Rákóczi-kastély 1620-1640 között, és a Dessewffy-kastély 1659-ben épült. Említésre méltó a Kurucz-kastély, a Waldbott Borház és Bormúzeum a Rákóczi-kastélyban. A római katolikus templomának kápolnájában őrizték a Szent Koronát 1806-ban.

Vajdácska 1396 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, keletre fekszik.

Vámosújfalu 920 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárospataktól délkeletre, 13 kilométerre, a Bodrog partján fekszik. Az Árpád-kori település érdekessége a hatlyukú kőhíd, mely hosszúságát és a lyukak számát figyelembe véve, Magyarország korabeli hídjait tekintve a 4. ilyen jellegű híd. Az 1990-ben önállósult településen Faluház és helytörténeti gyűjtemény is található.

Viss 745 lakosú bodrogzugi festői szépségű község Sárospataktól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős emléke az 1827-ben épült katolikus templom.

Zalkod 310 lakosú község Sárospataktól 24 kilométerre, délnyugatra, a Tisza partján fekszik.
Jelentős emléke a XIII. században épült műemlék jellegű római katolikus templom.

January 5th, 2010 4205 Salgótarjáni kistérség

Bárna 1155 lakosú határközség Salgótarjántól 15 kilométerre, keletre fekszik.

Cered 1244 lakosú határközség Salgótarjántól 20 kilométerre, keletre fekszik. XVIII. századi fa haranglábát műemlékké nyilvánították, mellette XVIII. századi barokk templom áll.

Egyházasgerge 840 lakosú észak-cserháti határközség, Salgótarjántól 16 kilométerre, északnyugatra, a Karancs északi lejtőjén fekszik.
Jelentős emléke az 1503-ban épített gótikus stílusú római katolikus temploma. Homlokzatán fa huszártony található. Hosszú, a nyolcszög három oldalával záródó támpilléres szentélye van, a hajó déli falán gótikus nyílások, a szentélyben mérműves ablak látható. Csehsüveg-boltozatos hajójában félköríves diadalív figyelhető meg. A szentély északi falán levő háromrészes reneszánsz szentségfülke valószínűleg olasz munka.

Etes 1439 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.

Ipolytarnóc 535 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 24 kilométerre, északkeletre fekszik.
A községtől 4 kilométerre találhatók a világhírű ősmaradványok. Már az 1840-es évekből részletes leírás szól a megkövesedett fatörzsről. A későbbi években fokozatosan a világ egyik leggazdagabb és legélménytelibb őslénytani lelőhelye került itt felszínre. 1987-ben nyílott meg a legkorszerűbb elvek szerint berendezett bemutatóhely, ahol látványosan tárják a látogató elé a páratlan értékeket.

Karancsalja 1605 lakosú határközség Salgótarjántól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Karancsberény 994 lakosú határközség Salgótarjántól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Karancskeszi 1947 lakosú határközség Salgótarjántól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Karancslapújtő 2846 lakosú határközség Salgótarjántól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Karancsság 1178 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kazár 2067 lakosú község Salgótarjántól 6 kilométerre, délkeletre fekszik.

Kishartyán 632 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól 7 kilométerre, nyugatra fekszik.

Litke 915 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 20 kilométerre, északkeletre fekszik.

Mátraszele 1035 lakosú község Salgótarjántól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.

Mihálygerge 698 lakosú határközség Salgótarjántól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Rákóczibánya

Ságújfalu 1003 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól nyugatra, 14 kilométerre fekszik.

Salgótarján a 21-es és 22-es főútvonalak és a 81-es/Somoskőújfalu- Hatvan – Budapest/ vasútvonal valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén helyezkedik el. A 44968 lakosú határváros, Nógrád megye legnagyobb települése és egyben megyeszékhelye is. A Tarján patak és a Salgó patak partján északi irányban szűkülő völgyében helyezkedik el, a Karancs - Medves hegység és a Cserhát észak-keleti nyúlványai között, kétszázötven méter tengerszintfeletti magasságban. Neve a honfoglalás korába nyúlik vissza: a “salgó” régi magyar szó (jelentése: fényes) a “Tarján” pedig az ötödik honfoglaló törzs neve. Azt mindenki tudja, hogy Salgótarján számottevő múltja mintegy 150 évre nyúlik vissza. Ha mint várost vizsgáljuk, akkor viszont csak 70 esztendő távlatáig lehet visszanézni. Ha arra gondolunk, hogy a város, mint organizmus, mint épített környezet, mint normák és eredendő igények ötvözete mióta létezik: nos akkor csak három évtizedig kell az idő naplójának lapjait visszapörgetni. Ez a számolgatás természetesen csak akkor szükséges, ha Salgótarjánt olyan történetiségében kialakult és fejlődött városokkal kívánjuk összevetni, mint Székesfehérvár, Veszprém vagy Győr. Erre azonban nincs szükség, hiszen a város sajátosságai, adottságai teljesen egyedivé, önmagában vizsgálandóvá teszik Salgótarjánt. Ha a Salgói Vár vagy a Karancs, esetleg a Pécskő csúcsáról körülnézünk, azonnal egyértelművé válik az eredendő szépségen túl milyen változatos táji környezet alakult ki, milyen földrajzi adottságok határozták meg a település hajdani létrejöttét. Ami azonnal feltűnik: a sok hegy, a változatos térszíni formák, a hegyek és fennsíkok váltakozása. Ez utóbbiak közül legnagyobb a Medves fennsík, amely északról és keletről határolja a várost. Rendkívül hiányosak az ismeretek a középkori faluról. Valójában a szórványos birtoklástörténeti adatokon kívül semmi mással nem rendelkezünk, így legfeljebb a magyar történettudomány által feltárt általános helyzetképet tudnánk felidézni. Minden bizonnyal semmi olyan más dolog nem volt itt, amely egy átlagos jobbágyfalutól eltérő képet, életmódot alakított volna ki. A XVII. század közepétől kezdődően gyarapodik a számuk, de messzemenő következtetésekre nemigen juthatunk. 1647-ben malom és kovácsműhely volt a faluban, de a falu létszámáról nincs ismeretünk. Csaknem három évtized után, 1674-ben készült az első fennmaradt Canonica Visitátó, amelyből kiderül, hogy Salgótarjánnak 247 lakosa volt. A falu közepén állt a nagy, tágas plébániatemplom. A templom, illetve annak elődje már a XIII. század óta ezen a helyen állt, s mint ilyen, korokon átívelő közösségszervező szimbólum is volt. A plébánia épületét jó állapotúnak írták le, amihez istálló, pince is tartozott és sövénykerítése volt. A török háború utolsó szakasza, főleg az 1682. évi füleki ostrom ezt a kis lélekszámú falut sem kímélte, elhagyatottá vált a település. Egy évtized múltán kezdődött meg az újjáépítés és a benépesítés. A XVIII. század elején gróf Wolkra Ottó, majd a Szluha család lett a falu birtokosa. Tőlük vette meg 1748-ban Jankovich Miklós septemvir a salgói uradalmat (faluval együtt), s a Jankovich család lett csaknem egy évszázadig a település fejlődésének, életének a meghatározója. Az újratelepítés után csak lassan nőtt a falu lélekszáma. 1755-ben is mindössze 268-an éltek itt. A falu lakosai jobbágyok és zsellérek voltak, és mellettük megjelent az ipari foglalkozási réteg képviseletében a molnár, a kovács, majd a zsidó kereskedő is. Ebben az időben írta le a településről a vármegye tudós jegyzője, Radványi Ferenc a “kenyeretlen Tarján” elnevezést, amely évszázadok alatt igencsak kedvelt minősítés lett.  A XVIII. század közepi Salgótarjánról, a faluról már több ismeretünk van. A jobbágyfalu még semmivel sem tűnik ki a környék települései közül. Sőt 808 lakosával az aránylag kisebbek, jelentéktelenebbek közé tartozott. Területének csaknem 95%-a a Jankovich család birtokában volt. A falu képe ekkorra alapjaiban a máig érvényes elhelyezkedési rendet mutatja. A hosszú ipszilon alakú völgyben húzódtak meg a házak, helyenként teljesen feltelepülve a domboldalakra, illetve az oldalvölgyekre. Ekkor még gyakorlatilag két részre oszlott a település.  Az egyik a Tarján patak völgyében húzódott meg a mai Rákóczi út vonalán, a másik a mai nyugati városrészben a Meszes lábánál, a Karancsaljai út környékén. Kialakult a Pécskő út elődje is 20-30 lakóházzal. A Pécskő utcától az Arany János útig terjedő területen kezdett formálódni a főutca képe. Salgótarján mai története a múlt század közepén a barnaszén felfedezésével kezdődik, ekkor emelkedik ki a település a jelentéktelen jobbágyfalvak sorából. A barnaszénbányászat 1850 körül indult meg a leendő várostól mintegy 10 km-re lévő Inászó pusztán, így a szénbányászat és az erre épülő ipar központja szinte természetszerűen Salgótarján lett. Ez a város jelentette 1867-tôl 1871-ig a Budapestről az északi bányavárosok felé futó vasútvonal végállomását - a vasutat később Losoncig, illetve Rutkáig építették ki. A város 1950-től a megye székhelye lett, ekkor indult meg a városépítés, melynek máig is tartó legjelentősebb szakasza az 1960-as évek elején kezdődött az elavult városközpont újjáépítésével. Az 1990-es évek elején megkapta a Megyei Jogú Város rangját, mivel egy határozat szerint minden megyének legyen egy ilyen címet elnyert települése.

Somoskőújfalu

Sóshartyán 919 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.

Szalmatercs 502 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Szécsénytől 11 kilométerre, északkeletre fekszik.

Szilaspogony 384 lakosú község Salgótarjántól 26 kilométerre, keletre fekszik.

Vizslás 1392 lakosú község Salgótarján déli határában, a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Népi lakóházai műemlék jellegűek. Jellegzetes a helyi népviselet, érdekesek a népviseletes babák és fafaragások. A község határában található homokkő képződményeket a népnyelv zsidótemplomnak nevezi.

Zabar 561 lakosú határközség Salgótarjántól 24 kilométerre, keletre fekszik.

January 5th, 2010 4204 Rétsági kistérség

Alsópetény 777 lakosú nyugat-cserháti község, Rétságtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkori eredetű település birtokosai közül kiemelkedik Werbőczy István, aki az itteni várkastélyában írta a Tripartitumot, a Hármaskönyvet a feudális Magyarország legfontosabb törvénykönyvét.
A gótikus-barokk római katolikus temploma egyhajós épület, a gótikus szentély a nyolcszög három oldalával záródik, két gótikus ablakkal. Különálló kétemeletes barokk sisakú harangtornya van. A hajó háromszakaszos, kórussal, a gótikus keresztboltozatú szentély szép oszlopfejezetekkel díszes. A szentségfülke reneszánsz stílusú.
A templom előtt álló piramis alakú, későbarokk emlékmű Werbőczy tiszteletére készült.
A közelében álló magaslaton áll, a földszintes, középrizalitos, U alakú barokk Prónay-kastély. Udvari homlokzatán kétszárnyú lépcső húzódik. Magas manzárdtető fedi.
A Prónay –kiskatély a nagykastély mellett álló szintén barokk épület, földszintes, manzárdtetős, négyszögű alaprajzú udvarral.

Bánk 682 lakosú község a 76-os/Romhány-Diósjenő/ vasútvonal mentén, Rétságtól 4 kilométerre, keletre fekszik a Börzsöny és a Cserhát-hegység találkozásánál. A település 1991. szeptember 1-jétől újra független, előtte Rétság városához tartozott.
Az evangélikus templom 1791-ben, késő-barokk stílusban épült.
A falumúzeum szlovákok lakta falu régi, szabadkéményes parasztházban kapott otthont. Enteriőr berendezés, festett-pingált festett ágy látható itt.

Berkenye 594 lakosú börzsönyi község, Rétságtól 6 kilométerre, délnyugatra fekszik a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén. Az Árpád-házi királyok váci püspöki birtok volt, első írásos említése 1299-ből való Werebenye néven. Ekkor még lakatlan birtokrész, de a XIV. század végén már lakott település. A községet a török hódoltságot követően a terület akkori birtokosa, a váci püspök német telepesekkel népesítette be. A II. Világháborút követő lakosságcsere során felvidéki magyarok is települtek a faluba. A korábban Nógrádhoz tartozó település 1990-ben ismét önállóvá vált.
A műemlék jellegű római katolikus templom 1777-ben épült barokk stílusban. Berendezése barokk, részben rokokó.
A faluházban helytörténeti múzeum nyílott. Egy régi parasztház felújításával létrehozták az Ifjú Németek Házát.

Borsosberény 1045 lakosú község a 2-es főközlekedési út és a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól 7 kilométerre, északra fekszik. A község nevében szereplő „berény” utótag kabar törzsnévből keletkezett, az előtag pedig – az etimológusok szerint – valószínű családnév. A terület már több évezreddel ezelőtt lakott hely volt. A település határában kő- és bronzkori, valamint természetesen honfoglaláskori leleteket találtak. A Pusztatemplom nevű területen a Johanniták építették fel a rendházukat még a tatárjárás előtt. A falut először 1274-ben említette okirat, ugyancsak írásos bizonyíték van arról, hogy 1393-ban a Losonczy-család birtokában volt. Mátyás király 1470-ben Jánosy Gáspárnak és Madách Lászlónak adományozta a cseh hadjáratban szerzett érdemeiért. A XVI. században a területet elfoglalták a törökök. A falut többször is feldúlták, szinte teljesen elnéptelenedett. A török hódoltság megszűnte után, a XVIII. század elején lassan benépesült. Borsosberény területe részben egyházi, részben világi birtok volt. A község 1973-ban elveszítette önállóságát, több településsel együtt közigazgatásilag Nagyoroszihoz csatolták.  1990 óta ismét önálló.
Önálló plébániaként 1728 óta működik. Ebből az időből származik a műemlék jellegű templom is, melyet 1728-1730 között építettek és később kibővítették. A templomban domborműves, barokk szószék található.
A Tihanyi-család a XIX. század közepe táján építtette hosszú tornácos kúriáját, melyet 1888-ban átalakítottak. A XX. század elején a Mocsáry-családé volt.
A település másik kúriáját Bartakovich Ágoston építette.

Diósjenő 2785 lakosú börzsönyi község a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ és 76-os/Romhány-Diósjenő/ vasútvonalak mentén, Rétságtól 9 kilométerre, nyugatra fekszik. A helység az államalapítás első évtizedeiben jött létre a Börzsöny északkeleti lábánál. A terület már az őskorban lakott volt, ezt a község határában talált régészeti leletek is bizonyítják.
A község szülötte Szentgyörgyi István színész, akinek emlékkiállítása a kellemesen modern környezetben jól illeszkedő művelődési házban található.
A római katolikus temploma a dombtetőn emelkedő késő barokk, klasszicizáló épület 1788-1789-ből. Gótikus alapokra épült, homlokzati tornyos, egyhajós templom, csúcsíves bejárattal, eredeti faragványokkal és festéssel. Barokk és klasszicista berendezési tárgyai vannak.  A templomában Falconer oltárképe és a plébánián 1704-ből Vidal-kép látható.
A szőlőhegyen egy Árpád-korabeli hatszögletű kápolnaépítmény helyén egy 1993-ban emelt kis katolikus kápolnát találunk.
A késő barokk stílusú református templomot 1791-ben építették, a mellette álló parókiát pedig 1850 körül klasszicista stílusban, oszlopos tornáccal emelték.
A Svábi-kastély az angolkastélyok szecessziós stílusában emelt, tornyos egyemeletes épület. Mellette ősfákban gazdag park terül el.
A Jenői-tó mellett Marcus Aurelius római császár 173-ban barbárok ellen vívott csatáját megörökítő emlékművet láthatunk.

Felsőpetény 770 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.

Horpács 187 lakosú Nógrád-medencei község, Rétságtól 10 kilométerre, északra fekszik.
A római katolikus templom gótikus alapokon álló, előreugró homlokzati tornyos, egyszerű barokk épület. Kertjében a Mikszáth család tagjainak sírjai, Szontágh Pál síremléke található. A közelben van Nagy Iván, a címertan egyik legnagyobb tudósa, a Nógrád megyei múzeumok megalapítójának a sírja, aki húsz évig élt Horpácson.
A Mikszáth Emlékmúzeum eklektikus stílusú épület 1910-ből. Az író 1904-ben vásárolt birtokot Horpácson. Szontágh Pál, Madách Imre barátja kúriáját vette meg, de 1906-ban új, timpanonos, egyemeletes épületet építetett. 1954-ben Mikszáth-emlékszoba nyílt, majd 1982-ben Mikszáth és Nógrád megye kapcsolatát bemutató kiállítás. A földszinten az író eredeti bútoraival berendezett helyiség, az emeleten sok személyes tárgyat tartalmazó kiállítás és az író életpályájáról, nógrádi kötődéseiről tanúskodik.
A Szontágh-kúria a múzeum mellett álló földszintes, klasszicista stílusú építmény. 1910-ben egyemeletesre építették át.

Keszeg 724 lakosú község Váctól 17 kilométerre, északkeletre fekszik. A volt Huszár-kastély barokk stílusban épült 1749-ben.

Kétbodony 533 lakosú község Rétságtól 14 kilométerre, keletre fekszik. A település 1993. július 1-je óta önálló község, előtte Romhány nagyközséghez tartozott.

Kisecset 212 lakosú község Rétságtól 16 kilométerre, keletre fekszik.

Legénd 589 lakosú község Rétságtól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.

Nagyoroszi 2513 lakosú község a Börzsöny északkeleti lábánál a 2-es főközlekedési út és a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól északnyugatra, 10 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ közelében a drégelyi hegyek alatt. Az egykori Oroszfalva egyike a legrégebbi községnek, még Könyves Kálmán uralkodása alatt alakult. Első lakói Galíciából és Lodomériából beköltözött oroszok voltak, innen is kapta a nevét.
A barokk stílusú római katolikus temploma 1765-ben épült Schönk Mátyás balassagyarmati építőmester tervei alapján az 1746-ban villámcsapás égette templom helyére. Igen értékes a templom berendezése és festményei. A fekete márvány főoltár XIX. századi klasszicista munka. A szentély képei egyedi alkotások. 1560 körül készülhetett a Krisztus siratása című festmény, amely egy ismeretlen velencei mester alkotása.
A község további nevezetes műemléke a klasszicista stílusú Szentháromság-oszlop, amelyet a lebontott régi helyén állítottak.
A volt Starhemberg-kastély XVIII. századi, késő barokk stílusú épület.

Nézsa 1160 lakosú község Rétságtól 19 kilométerre, délkeletre fekszik.

Nógrád 1564 lakosú börzsönyi község a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik a Börzsöny hegység keleti oldalán. Egykori várispánsági központ és Nógrád megye első székhelye. Már a honfoglalás előtt is stratégiai fontosságú helynek minősült. Az itteni kezdetleges földvár már a népvándorlások idején is fennállt. A bolgár – szláv törzsek később az erődöt felújították, és Novigrádnak, azaz Újvárnak nevezték el. Első említésével Anonymus krónikájában találkozunk. A felvidék felé vezető út mentén álló vár hadászati szerepét a honfoglaló magyarok is felismerték és az ország alapítás után a védőművet továbbfejlesztették. Nógrád vármegye kialakításával figyelmet érdemel az a katonai körzet, amit a honfoglaló magyarok Nógrád vára bevonásával alakítottak ki. Ez az új vár a XI. században a terület katonai központja volt. A vármegye névadó várát Szent István tette a megye székhelyévé, s városi rangot kapott. 1138-ban még királyi birtok volt, de 1199-ben II. András király a Nógrádi várat is eladományozta. Boleszló váci püspök kapta meg, s ettől fogva a középkoron át a váci püspökök voltak urai a várnak. 1450-ben Szilassy Vince váci püspök megerősítette az errefelé portyázó husziták miatt. 1458-ban Szilágyi Mihály kormányzóé lett, majd Mátyás király uralkodása alatt Báthori Miklós püspöké. Ekkor készült el a felső vár magas és impozáns öregtornya is. Báthori nagy műveltségű humanista főpap, a király kedvenc embere, az udvar tudós társaságának jeles személyisége volt. Csodálatos könyvtárat gyűjtött össze, s a kor megannyi humanista tudósával folytatott levelezést. 1526-ban Szapolyai János vette birtokába Nógrádot, és utána Ferdinánd királyé lett a vár. Mohamed budai pasa seregei 1544-ben foglalták el. Nógrád erős őrséggel közel 50 évig volt a törökök egyik szandzsák-székhelye. 1594-ben több napi ágyúzás után Pálffy Miklós és Teuffenbach Kristóf csapatai visszafoglalták. Később, 1663-1685-ig újra török kézen volt. Ekor egy villámcsapás következtében felrobbant az öregtoronyban lévő lőporraktár. A törökök elhagyták a megrongálódott várat, amely 1687-ben egy osztrák főúr birtokába jutott, de többé nem állították helyre. A község is elvesztette korábbi jelentőségét. A törökök elvonulása után a falu elnéptelenedett, ezért Felvidékről származó szlovákokkal telepítették be, akik hozták magukkal nyelvüket, szokásaikat, melyek a mai napig meghatározói a falu életének. Az itt élő emberek felismerték az egyedülálló mikroklímát és 1958-tól termelni kezdték a málnát.
A Boldogasszony római katolikus templom barokk stílusú, 1756-1757-ben épült az 1299-es oklevelekben említet, 1754-ben leégett templom helyén. Homlokzati tornyos, órapárkányos, órás, homlokzatán tört kosáríves, kőkeretes kapuval. Arányos, szép építmény, egyhajós, két kupolasüveges szakasszal. Rokokó és copfstílusú berendezése van.
1865-ben épült fel a jelenlegi állapotában is látható evangélikus templom.
A Kálvária-dombon álló, 1993-ban helyreállított kápolnában található az a piéta, melyet még a szlovák ősök hoztak magukkal az 1750-es években.
A tájházban egy régi ház berendezését, régi ruhákat lehet megtekinteni.
A vár helyén már a honfoglalás előtt földvár állott, amelyet Szent István király vármegye-rendszerének egyik központjául szemelt ki. Később a váci püspökségé lett, a XV: században a husziták ellen megerősítik, majd Báthori Miklós püspök fényűzően átépíti. Több tulajdonos után a császáriaké lett. 1544-ben harc nélkül a törökök kezére került. Szandzsákégi székhely, állandóan több száz főnyi őrség tartózkodik falai között. 1594-ben foglalják vissza a császári seregek. Bocskai és Bethlen Gábor harcai idején szerepet kap, később török ostromot ver vissza. 1663-ban ismét a töröké. 1685-ben villámcsapástól felrobban, azóta rom. Szabálytalan alaprajzú belső tornyos vár volt, amelyhez úgynevezett olasz típusú bástyákkal ellátott külső várat építettek. A külső vár kőkeretes kapuja a csapórács helyével még áll. Kettős falszoros vezet az északnyugati óolasz füles bástyához, melynek falán latin nyelvű kőtábla az 1622-es évszámmal. A külső és belső vár között barbakán maradványai állnak. A belső várat árok vette körül, ebben találták meg Báthory püspök címeres vörös márvány tábláját. A belső várból az öregtorony három emelet magasan álló, szépen faragott kövekből épített sarka kürtő- és ablakmaradványokkal még áll.
A falu közepén lévő hídon áll 1856 óta Nepomuki Szent János szobra. A parkban Graz város ajándékaként 1991-ben érkezett Szent Flórián-szobor található.

Nógrádsáp 898 lakosú nyugat-cserháti község, Váctól 25 kilométerre, északkeletre fekszik.
Az alsósápi gótikus templom a falu feletti dombtetőn emelkedik. Nagy Lajos korában épült a XIV. század végén, a belsejében a XV. és XVI. századból való falfestményekkel. Az egyhajós templom homlokzatából gótikus kő huszártorony ugrik ki, barokk fazsindelyes fedéssel. A déli oldalon alacsony gótikus kapu és egy gótikus ablak nyílik. A szentély a nyolcszög három oldalával zárul, támpilléres, gótikus ablakokkal. A kétszakaszos hajó gótikus bordákkal alátámasztott boltozata, keresztelőkútja és szenteltvíztartója szép munka. A szentély freskói kálváriajelenteket ábrázolnak, feltűnik rajtuk az úgynevezett Köpenyes Madonna és Szent Miklós. A hajó déli falán, Keresztelő Szent Jánost festették meg. A berendezési tárgyak copf stílusúak, 1790-ből. A kerítőfal egyik kapuját, eredeti faragványok alapján, gótikus stílusban állították helyre. A falba süllyesztve Mórocz László 1967-ből származó tűzzománc keresztút sorozata látható.

Nőtincs 1217 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, délre fekszik.

Ősagárd 354 lakosú község Rétságtól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.

Pusztaberki 125 lakosú község Rétságtól 9 kilométerre, északkeletre fekszik.

Rétság 3019 lakosú város a 2-es és a 22-as főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 76-os/Diósjenő- Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. Ha a történelmében búvárkodunk, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az a tényező volt reá igazán jelentős hatással, hogy fontos közlekedési útvonal mentén fekszik. Századokon át működött itt a postakocsik stációja, ezért vált a körzet közigazgatási központjává, ennek köszönheti napjainkban
a korszerű ipar megtelepülését. Az oklevelek keltezése igazolja, hogy maga a második honalapítónak nevezett IV. Béla királyunk is gyakorta átvonult rajta, mikor kedvenc vadászterületei felé vonult. Fekvése ugyanakkor nem csupán előnyökkel járt, hisz mindannyiszor megszenvedte a népe,
ha a közeli Nógrád, vagy Drégely el- illetve visszafoglalására haladt rajta keresztül a török, német, vagy magyar sereg. A települést 1393-ban a Losonczy család birtokában találjuk Réthi Saagh néven. A XVI. század közepén behódolván a töröknek, 1559-ben 26 házzal szerepel az összeírásokban. 1562-63-ban Mehemed Daud hűbérbirtoka volt, ezt követően pedig egy, a Husszein budai pasa livájából való török tiszt nyerte el. A török veszedelem elmúltával, 1715-ben két magyar és három tót háztartást találtak itt az összeírók. Az ezt követő századok folyamán a Wattay és a Sréter család, valamint a váci káptalan voltak legfőbb földesurai. A településnek már a török hódoltságot megelőzően is volt temploma, melyről Dwornikovich váci püspök jelentésében az áll, hogy “rongált ugyan, de javítható”. Lakosai a protestáns tanok terjedésével reformátusokká lettek. Egy 1643-ból származó összeírás szerint a rétsági reformátusokat a drégelypalánki szuperintendentiához tartozóként sorolják fel. A török utáni felmérés még kálvinista prédikátort jelez, ki a Vattay földesúr házában lakik. A katolikus vallás újbóli térhódítása attól az időponttól számítható, mikor 1713-ban Berkes András nagyprépost megvásárolta Vattay Jánostól a falu egy részét. Így került birtokosként Rétságra a váci káptalan, mely jelenlegi templomát is építette 1729-ben, Szent András tiszteletére. Ha barokk jellegű, egyhajós, hárombolt szakaszos templomba belépünk, egyből szembetűnik a templom védőszentjének XVIII. században készült főoltárképe. A szentélyrészt a XIX. század végén bővítették. Érdemes kitekinteni a templomkertbe is, a templom külső falán ugyanis emléktábla őrzi a második Világháború áldozatainak meglepően hosszú névsorát. A szomszédos apró park az emlékezés kertje. Itt található ugyanis az első világégés emlékoszlopa,
a millecentenárium alkalmából állított kopjafa és a pestis elmúltát hirdető Szentháromság szobor is.  A művelődési központ bejáratánál látható emléktábla kapcsán szólni kell az 1848/49-es szabadságharc rétsági csatájáról. A sikertelen váci ütközet után Görgey már 1849. július 16-án délután elhatározta, hogy az éjjel Rétságon át Gyarmatra nyomul. A menekülő lakosság többezres szekérhada azonban hátráltatva a csapatmozgást, fölborította terveket, így csak 17-én indulhattak. A korábban szerzett fejlövése miatt lázzal küszködő Görgey a Váctól Rétságig tartó harcot személyesen irányította testvérbátyja, Görgey Ármin segítségével. Leiningen Károly honvédtábornok Poeltenberg Ernő hadával egyesülve Rétságnál visszaszorították az oroszokat. Az ellenség a III. hadtestnek azt a felét, mely őt még Rétság előtt feltartóztatta üldözőbe vette, és azzal kezdte meg a következő támadást, hogy Rétságot hevesen ágyúzta. A község ennek következtében több helyen kigyulladt. Ezalatt Poeltenberg tábornok a VII. hadtesttel a Rétság mögötti magaslatokon tartható állást foglalt el, s ezt az ellenség rendkívül erős tüzérségi támadása ellenére sötét éjszakáig megtartotta. A rétsági helytállásnak volt köszönhető, hogy a fősereg zavartalanul megérkezhetett Balassagyarmatra. A Templom utca végén, az egykori laktanya bejáratánál egy kettős emlékmű található. Az egyik Mindszenty József hercegprímás emlékezetét őrzi, ki 1956. november 30-án a felsőpetényi fogságából kiszabadulva, a laktanyában vendégeskedett. Kiszabadítójának,
a mártírhalált halt gróf Pallavicini /Pálinkás/ Antal őrnagynak, az alakulat akkori törzsfőnökének tiszteleg az emlékpark kopjafája. Pusztaszántót már 1299-ben említi a budai káptalan iktató levele, mely a váci püspökség részére átadott nógrádi részbirtok határait sorolja fel. 1460-ban önálló községként, mint “terra Zantho” szerepel. A település a török idő alatt szinte teljesen elpusztult, s a hódoltság után lassan éledt újjá. Az 1871-es megyei összeírás szerint a lakosainak száma 217 fő volt, nem is sokkal kevesebb, mint a korabeli Rétságé. Községi önállóságát véglegesen 1901-ben vesztette el, mikor is határát Rétsághoz csatolták. Ha valaki a mai Pusztaszántóra érkezik, nem túl sokat talál meg az eltűnő faluból. Néhány ház csupán, mely jelzi a hajdanán volt utca vonalát. Az egykori uradalmi kúria viszont a Szondy Ipari Szövetkezet vendégházaként régi pompájában díszeleg. Minden év augusztusának elején népes vendégsereg érkezik mégis ide. Ekkor rendezik ugyanis az elmúlt évek során önmagának rangos szerepet kivívó Penny Kupa lovasversenyt, mely nem csupán az ősi magyar virtus, a lovas sport szerelmeseit vonzza, hanem százával érkeznek a látvány kedvéért is. Pusztaszántó, Nógrád megye lovas sportjának fontos fellegvárává vált e nevezetes verseny által. Ha néhány száz méterrel tovább haladunk a völgyben, a horgászatért rajongók is ideális környezetet lelnek, és bőséges halfogást remélhetnek nemes szenvedélyükhöz. A magántulajdonban lévő apró tavakban szakszerű tenyésztés biztosítja a folyamatos utánpótlást.

Romhány 2399 lakosú cserháti nagyközség a 76-os/Diósjenő-Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. A romhányi csatamezőn vívták Rákóczi fejedelem kurucai az egyik utolsó vesztes csatát.
A barokk stílusban, a XVIII. században épített volt Prónay-kastély udvarán áll Rákóczi Ferenc fejedelem sátra.

Szátok 530 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.

Szendehely 1461 lakosú község a 2-es főközlekedési út mentén Váctól 7 kilométerre, északra fekszik.

Szente 372 lakosú község Balassagyarmattól 20 kilométerre, délre fekszik.

Tereske 720 lakosú cserháti község, Rétságtól 8 kilométerre, északra fekszik.
Római katolikus temploma román eredetű, klasszicista átalakítással. A Huszáry-kastély 1848-ban épült klasszicista stílusban.

Tolmács 763 lakosú község a Börzsöny hegység keleti lábánál, Rétságtól 4 kilométerre, nyugatra fekszik a 76-os/Diósjenő-Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Rétság városához tartozott.
Nevezetessége az 1851-ben épült a római katolikus templom.

January 5th, 2010 4006 Pétervásárai kistérség

Bodony 853 lakosú község Parádtól 3 kilométerre, északra fekszik.

Bükkszék 842 lakosú község a Heves-Borsodi-dombság lábánál, Pétervásárától 7 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység Salvus gazdag gyógyvízéről ismert.
A római katolikus temploma román-gótikus-barokk stílusú. Egyszerű, torony nélküli, egyhajós keletelt épület a falu feletti dombon, a temetőben. Szépen gondozott a környezete, érdekesek a sírkövek. A homlokzat a XVIII. századi barokk átépítést őrzi. A déli oldalhomlokzatot román ablak, gótikus bejárat íveli. Belseje síkmennyezetű, szép új fakazettákkal.
A faluháza a népi építészet hatására született L alakú, cseréptetős új épület, színvonalas belső terekkel.

Bükkszenterzsébet 1200 lakosú község a 23-as főközlekedési út mentén Pétervásárától északkeletre, 7 kilométerre fekszik.

Erdőkövesd 701 lakosú község Pétervásárától 2 kilométerre, északra fekszik.

Fedémes 395 lakosú község Pétervásárától keletre, 15 kilométerre fekszik.

Istenmezeje 1824 lakosú község Pétervásárától 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Ivád 457 lakosú község a 23-as főútvonal mentén Pétervásárától 3 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kisfüzes 169 lakosú község Pétervásárától 6 kilométerre, délre fekszik.

Mátraballa 855 lakosú község, Pétervásárától 10 kilométerre, délnyugatra fekszik a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén. Nevét elsőízben 1311-ben említik: A falu a debrői vár lerombolása után Ónod várának tartozéka lett, és a koronára szállt. 1603-ban a későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond megvásárolta a debrői uradalmat, így a falu Rákóczi-birtok lett. A Rákóczi-birtok részei a szabadságharc után a korona fennhatósága alákerültek. 1730-tól Grassalkovich Antal, majd a XIX. században gróf Károlyi György szerezte meg a falu feletti birtokjogokat. Ekkortájt már Mátraballa néven szerepelt a település.
A kicsiny település látnivalói közül kiemelkedik a római katolikus templom, melyet először 1696-ban említenek kőtemplomként. Előtte a Világháborúk hőseinek emlékműve áll.

Mátraderecske 2268 lakosú község a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Pétervásárától 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Parád 2176 lakosú mátrai nagyközség a 24-es főközlekedési út és a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Gyöngyöstől északkeletre, 28 kilométerre fekszik. A Parádból, Parádóhutából és Parádfürdőből álló település részei közül Parádóhutáról kelt először említést tenni. 1710-ben II. Rákóczi fejedelem üveghutát létesített itt, amelyet 1776-ban a közeli Csevicére, ma Parádsasvárra költöztek. Az 1700-as években Bél Mátyás már tud a forrásokról, majd Markhot Ferenc megyei tisztiorvos javaslatára a timsós vízből timsót nyernek, ami akkoriban fontos ipari alapanya. Kitaibel Pál kezdeményezésére azonban inkább a fürdőélet lendül fel, 1828. évi, eredményes kutatásaitól kezdve. A XIX. század második felében fürdő, mellette szállodák létesülnek, valódi gyógyhely lesz Parád. Mai arculatát az 1936-1940 közötti építkezések során nyeri el.
A Károlyi-kastélyt a Károlyi család kezdte építtetni 1872-ben, Ybl Miklós tervei alapján, majd 1885-ben átdolgozták a terveket. Megjelenésében ma inkább eklektikus, egyemeletes, középrizalitjában kétemeletes épület, oldalszárnyai földszintesek. Az épületrészek belső udvart fognak közre. Festői tetőzete már a német reneszánsz hatását tükrözi. Neoreneszánsz lépcsőháza, előcsarnoka van.
A palóc tájház a XIX. században épült.
A Kocsimúzeum a 24-as főközlekedési út mellett álló épület 1870-e évekből Ybl Miklós alkotása. Az úgynevezett Cifra istálló a kastélyhoz tartozott. Eklektikus stílusú épület, fagerendás, vöröstéglás megjelenésével a felnémet épületekre emlékeztet. A volt kocsiszínekben a múzeum bemutatja kocsikészítés történetét és számos eredeti, XIX. és XX. századi kocsit, hintót is kiállítottak. A vörösmárvány borítású istállókban ma is lovakban gyönyörködhetünk. A fából készült XVIII. századi palóc ház rendkívül archaikus hatású épület. Eredetileg kétsejtű volt, ez később kiegészült a nők hálóhelyével, a fűtetlen kamrával. A szobában kürtösmedencében tüzeltek. Értékes, a középparaszti gazdaságra utaló emlék az udvar végében levő csűr. Jelentős emléke még Asztalos Joachim nagyméretű, palóc típusokat ábrázoló szobor, bútor fafaragásai.

Parádsasvár 562 lakosú község a Kékes alatt, Gyöngyöstől 24 kilométerre, északkeletre fekszik.
A Károlyi-kastély 1872-1885 között, neoreneszánsz stílusban Ybl Miklós tervei szerint épült.
Az Üveggyári Múzeumban a közel 300 éves gyár manufakturális emlékei, eszközei és termékei láthatóak.

Pétervására 2542 lakosú mátraaljai város, a 23-as főközlekedési út mentén fekszik.
A Keglevich-kastély manzárdtetős barokk épület 1760-ból.
Római katolikus temploma az első romantikus stílusú, gótizáló magyar épület, Povolny Ferenc tervei szerint épült 1812-1817 között.

Recsk 3027 lakosú nagyközség a Mátra északi lábánál, Pétervásárától 13 kilométerre, délre a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén fekszik. Évszázadokra nyúlik vissza arany-, ezüst- és rézbányászata. Bizonyos tárgyi és íratlan források mutatják, hogy községünk már ősidők óta lakott. Erről tanúskodnak a környéken talált szkíta sírok vagy azok az agyagedény maradványok, melyeket mintegy 900 évesre becsültek. Az Árpád korról még nincsenek hiteles írott forrásaink, de hogy a környék lakossága átvészelte a tatárjárás pusztításait az feltehető, mert 1329-ben az első hiteles említés már Rexy alakban történik. A tatárok kivonulása után történtek a környéken a várépítkezések. A Darnó hegyen felépült a siroki vár, a Valéria hegy nyugati nyúlványán a Kanázsvár, a Mátrában az Oroszlánvár. A Kanázsvárról azt tartotta a szájhagyomány, hogy összeköttetésben állt a siroki és a távolabbi várakkal, melyekkel füst- és fényjelek útján tartotta a kapcsolatot. Ezen kívül földalatti folyosókkal is össze voltak kötve. Ezek egyik járatát találták meg a vártól kb. 2 kilométerre 1890 körül a Barkóczy kastély építésekor. A község 1478-ban Rekch névalakban szerepel, s a róla elnevezett Recsky család birtokában volt. Az 1554 utáni évtizedekben a török rendszeresen rabolja a vidéket, így a községet is. Miután 1596 őszén elfoglalják Egert, de a környékbeli várakat is, a falu népe egyre fogy. 1700 körül már szinte lakatlan ez a vidék. A terület 1720-1741 között az Orczyak kezén van; a község újratelepítése az ő nevükhöz fűződik. Kezdetben 13 jobbágycsalád él itt, pár évtizeddel később már 654 a lakosok száma Recsken. Ez a XVIII. század végére megkétszereződik. A falu irányítói a középnemesek voltak. Az 1848-49-es szabadságharcban uraik vezetésével részt vettek a fegyvert forgató jobbágyok is. Ott volt Repeczky Pál mint huszárszázados, sírja itt van a temetőben, nevét községünk egyik utcája őrzi. 1886-ban kezdik építeni a Kisterenye-Kál-Kápolna vasútvonal Kál és Recsk közötti szakaszát. A vasút építése Károlyi György és fia, Mihály érdekeit szolgálta, hiszen az erdőbirtokaikon kitermelt fát így kedvezőbben tudták értékesíteni. A tulajdonukban lévő gyógyfürdő idegenforgalmának megnövekedése szempontjából is fontos volt számukra a vasútépítés. A helyi képviselőtestület több évtizedes harca ellenére is csak 1950-ben került fel az állomás homlokzatára az annyira óhajtott névtábla: “Recsk-Parádfürdő”. A XIX-XX. századforduló, majd az azt követő évtizedek gazdasági nehézségei természetesen a községben is kifejtik hatásukat. Innen is sok család választja a kivándorlás bizonytalan útját. Az I. és II. Világháborúban számos család veszítette el hozzátartozóját. A hősi halottak emlékét és nevét emlékművek őrzik. Recsknek 1950-től lett önálló tanácsa. Kezdetben a pétervásárai, 1966-tól az egri járáshoz csatolták. 1984. január 1-től Eger városkörnyéki községe lett.
A recski bányászat története visszanyúlik az 1780-1805-ös évekre, amikor az Orczyak kísérleteztek a Fehérkőn és a Hegyestetőn. Az 1840-es évektől kezdődően folyt a felszínközeli arany- és rézércek üzemi méretű bányászata a Lahócza hegységben. A bánya működése során 3 millió tonna érc került kitermelésre. A készletek 1980-ban kimerültek, a bányát bezárták. A régi bánya művelésével párhuzamosan 1961-től megkezdődött a mélyszint kutatása külszíni fúrásokkal. Összesen 155 kilométer összhosszúságú fúrás került bemélyítésre. Az 1970-es években állami nagyberuházás előkészítéseként folytatódott a területen az érckutatás. Elkészült 2 darab 1200 méter mélységű akna, melyeket különböző szinteken vágatok kötnek össze. Közben folyt a szükséges infrastruktúra megvalósítása is. Sajnos, az anyagi források kimerülésével a munkálatok 1982-ben félbemaradtak, azóta csak állagmegóvás folyik. A bánya sorsa még napjainkban is bizonytalan.
Külön is szólni kell az 1950-53 között a község közelében működő, s azóta már híressé-hírhedtté vált kényszermunkatáborról. Bírói ítélet nélkül közel 1300 különböző vallású, politikai nézetű fogoly raboskodott itt embertelen körülmények között. A tábor helyén az 1991. október 25-én felavatott monumentális emlékmű, majd az 1996. szeptember 28-án megnyílt Nemzeti Emlékpark állít örök emléket az ártatlanul meghurcolt, kényszermunkára ítélt áldozatoknak. Mindezek megvalósulásában a Recski Szövetségnek volt kiemelkedő szerepe.

Sirok 2080 lakosú község a Mátra északkeleti lábánál, a 24-es főközlekedési út mentén Egertől 19 kilométerre, nyugatra fekszik.
A község felett, 276 méter magasan épült a vár, amely 1320-ban már állt. Az alsóvár falrészei és a várkút is megtekinthető, a felsővárba pedig sziklába vájt folyosó vezet fel.

Szajla 668 lakosú község Pétervásárától 10 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.

Szentdomonkos 576 lakosú község a 25-ös főközlekedési út mentén Borsodnádasdtól délnyugatra, 9 kilométerre fekszik.

Tarnalelesz 1832 lakosú község a 23-as és 25-es főközlekedési utak találkozásánál Pétervásárától 9 kilométerre, északkeletre fekszik.

Terpes 231 lakosú község Pétervásárától 8 kilométerre, délkeletre fekszik.

Váraszó 611 lakosú Tarna-parti község, Pétervásárától északra, 5 kilométerre fekszik.
Temploma a XIII. század elején, román stílusban, torony nélküli homlokzattal épült.

January 5th, 2010 4203 Pásztói kistérség

Alsótold 274 lakosú község Pásztótól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Bér 440 lakosú község Pásztótól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. Határában a Nagy-hegy északi oldalán homorú andezitoszlopok állnak. A faluban XX. századvégi parasztházakat, pincesort és falumúzeumot találhat az ide látogató.

Bokor 136 lakosú község Szécsénytől 28 kilométerre, délre fekszik.

Buják 2376 lakosú község a Cserhát déli lábánál, Pásztótól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik. A kicsiny középkori település fontosságát a tatárjárás után épült vára adta. Gazdái sűrűn cserélődtek, a török időkben a végvári harcok fontos színhelye lett. 1552-től 1593-ig volt török kézen. 1663-ban  újra elfoglalja a török, ahonnan végleg 1683-ban űzik ki. A vár későbbiekben elhagyatottá majd romossá vált.
Sokáig híres volt élő népviseletéről /színes, apró ráncos szoknya, a „zabka”, színes harisnyák, fékötő/, a neves festő Glatz Oszkár évtizedekig festette lakóit, viseletüket.
A római katolikus temploma 1757-ben épült.

Csécse 1000 lakosú község Pásztótól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Cserhátszentiván 174 lakosú község Szécsénytől 21 kilométerre, délre fekszik.

Ecseg 1286 főt számláló szép fekvésű nógrádi település, Pásztótól nyugatra, 9 kilométerre a Cserhát hegység keleti lábánál. Északnyugat felé a Bézma, a Közép-hegy, a Magas-hegy és a Bokri-hegy határolja, amelyek közül a Bézma 500 méternél magasabbra emelkedik. Kőzettakarójuk a vulkanikus andezit, illetve a Pannon-tenger emlékét őrző úgynevezett lajtamészkő. Déli irányban a falu nyitottabb, itt már csak alacsonyabb dombhátak kisérik a Bézma és a Közép-hegy völgyén áttörő, dél felé tartó Szuha- patakot. A falu a középkorban a patak mellé települt, és szerkezetében máig is őrzi a korabeli települési viszonyokat. Történetében az 1238. év az első ismert adat, amikor is IV. Béla királyunk az itteni Johannita lovagokat megerősíti birtokaikban. A település északnyugati határában, a hegyek karéjában, egy, a völgyből hirtelen kiemelkedő kör alakú dombon a XIII. században épült Ecseg vára. A Szuha-patak a várdomb alatt folyik el. A várhoz tartozó erdős-hegyes birtokot “Varerdew” néven említi egy korabeli írás (1265), miszerint ez a Csák nemzetség birtoka volt. A várról csak 1324-ben tesznek említést, amikor azt Károly Róbert Harsundorfer Farkasnak adományozta. A későbbiekben a huszita birtokbavétel és hadakozások miatt a vár erősen leromlott. A török időkben már nem volt számottevő erődítés, ezért a török oda be sem szállásolta magát. A XVI-XVIII. században a falu legjelentősebb nagybirtokosai a Forgáchok voltak, akik egy kastélyt is építettek. A török idők után a fellendülő állattenyésztés és földművelés mellett kiemelkedett a szőlő- és bortermelés, valamint a vízimolnárság, amelyek a XIX. században nagy fejlődésnek indultak. A Szuha- patak mentén legalább 6 vízimalom működött, amelyek a birtokosok és a jobbágyok, később a parasztok gabonáját őrölték. A szőlőtermelésnek a jó fekvésű, kiváló mikroklímájú andezittörmelékes hegy- és domboldalak nyújtottak kiváló terepet (Öreghegy, Aranyhegy, vagy Nyesték, Rózsamály, Bézma alja). Ecseg régen a vörösboráról volt nevezetes. A virágzó szőlő- és borkultúrának azonban véget vetett a XIX. századvégi filoxéra járvány, és a szőlők nagy részét kiszántották, a megmaradók helyére nemesebb de sok esetben gyenge minőségű fajtákat telepítettek. A vízimolnárok tevékenységét a technika fejlődése tüntette el. Az ecsegi Ilona-vár is elpusztult: köveit a XIX-XX. századforduló éveiben széthordták, beépítették. A XX. század első felében a legnagyobb falusi birtokos az Osztroluczky család volt. Az úgynevezett Horváth kúriát vették birtokukba, amely ma az általános iskola felső tagozatának ad helyet. A XX. század első felében orvosi rendelő gyógyszertár, kultúrotthon és iskola épült a faluban.  A II. Világháború harcai Ecseget sem kerülték el, magyarok, németek és oroszok egyaránt áldozatokká váltak, ők a temetőben és emlékművek alatt nyugszanak. A harcok 1944. december közepén értek véget. A falu a háború utáni 45 év alatt csak szerény fejlődést regisztrált: a munkaképes emberek eljártak gyárakba, bányákba és az építőiparba, emiatt helyi ipar és vállalkozás nem alakult ki. Igaz, épült ABC áruház, postahivatal, a gyógyszertár, létesült egy takarékszövetkezet és szövetkezetesítés időszakában szintén létrejött egy mezőgazdasági termelőszövetkezet. A fejlesztésekből ebben az időszakban a falunak nem sok jutott.
A falu római katolikus temploma középkori eredetű, tornya XV. századi. 1792-ben a templom barokk átépítést kapott.

Egyházasdengeleg 521 lakosú község Hatvantól 21 kilométerre, északnyugatra fekszik a Cserhát lejtőjén.
Ma is működő római katolikus temploma román-gótikus stílusú, a XIII. században épült.
A műemlék jellegű evangélikus templom 1837-ben épült.

Erdőkürt 614 lakosú község a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén fekszik.

Erdőtarcsa 614 lakosú község Hatvantól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik a Cserhát előterében.
Dombokon álló barokk római katolikus temploma gótikus alapokra épült, Szentmiklóssy Antal adományozta 1746-ban.
Kastélyos falunak is nevezik a települést: Kubinyi-kúria 1820-ba, a Végh-kúria 1820-ban, a Szentmiklóssy-Kubinyi-kastély 1770-ben épült barokk stílusban.
A Halász Elemér-féle kastély kertje látogatható arborétum.

Felsőtold 192 lakosú község Pásztótól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Garáb 85 lakosú község Pásztótól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Héhalom 1050 lakosú község Lőrincitől 13 kilométerre, nyugat-északnyugatra fekszik.

Jobbágyi 2308 lakosú község a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól 8 kilométerre, délre fekszik.

Kálló 1480 lakosú község Lőrincitől 16 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kisbágyon 485 lakosú község Lőrincitől északnyugatra, 16 kilométerre fekszik. Jelentős emléke az iskolaudvarán az 1713-ban készült fa harangláb valamint a XIX. századi kúria.

Kozárd 199 lakosú község Pásztótól 11 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kutasó 117 lakosú község Pásztótól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Mátraszőlős 1718 lakosú cserhátaljai község a 81es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól északra, 4 kilométerre fekszik. 1993. május 1-je óta önálló község, előtte Pásztó városához tartozott.
A római katolikus temploma román-gótikus jegyeket mutat. Az 1200-as években állt román templom helyén az 1400-as, majd 1500-as években épült meg a mai templom. Tornya 1856-ból való. A hajóban gótikus ablakok és ajtók figyelhetők meg. Egyhajós templomterű, a szentélyben aszimmetrikus hajóboltozat figyelhetők meg. Szentségháza gótikus. Falfestményei a XV. századból valók, a hajó déli oldalán húzódnak két sorban 1611-ből származó protestáns bibliaszöveg. Különlegesen szép munka a Szécsényből való Szent Erzsébet-oltár, hét formában festette meg a festő- ikonográfiai különlegesség. Szép munkák a mellékoltárok és a szószék is.

Palotás 1719 lakosú község Lőrincitől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Pásztó 10299 lakosú városa a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu- Hatvan – Budapest/ vasútvonal mentén, Hatvan és Salgótarján között helyezkedik el. A település évszázadok során mező- és kereskedővárosként vált ismerté. Egy időben járási székhelyként jegyezték. Jelenleg a térség kulturális és gazdasági központja. Vonzáskörzetéhez 26 település, mintegy 30 ezer lakosa tartozik. A város lakóinak száma Hasznos és Mátrakeresztes városrészekkel együtt több mint tízezer. A kedvező természeti, földrajzi adottságok hamar alkalmassá tették a vidéket emberi megtelepedésre. Pásztó szinte az ősidőktől kezdve lakott hely, már a népvándorláskor ismert település volt. Pásztó neve valószínűleg iráni nyelvből ered, amely tábort jelent. A települést először az Anonymus krónika említi Poztuh néven. A honfoglaló magyarok - Anonymus közlése szerint - Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására. A tatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat. A korai középkorban két meghatározó tényező emelte ki a települést az átlag jobbágytelepülések közül. Az egyik a ciszteri rendek idetelepítése 1190-ben III. Béla által, a másik pedig, hogy 1265-ben V. István király a kegyúrságot átruházta a Rátót nembeli Istvánra, felesége főlovászmesterére. Rátót (Rátold) leszármazottak - Tariak, Pásztóiak - hosszú századokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott. Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tar Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteles helyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a XV. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelzik a várost. Az 1650-es években kezd új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben eltörölte az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba. A XVIII. és XIX. században a város fejlődésére már nem jellemző a korábbi időszak dinamizmusa. A XIX. század két jelentős eseménye volt a jobbágyfelszabadítás és az 1871-es községi törvény alkalmazása, amely alapján megszűnt a település mezővárosi jogállása, visszaminősítették nagyközséggé. Az ipari forradalom elkerüli, de vasutat kap már 1867-ben. Ez alkalmassá teszi arra, hogy bekapcsolódjék az ország vérkeringésébe. A szőlőtermelést sújtó filoxéra miatt a fő jövedelmétől megfosztott településre nehéz idők jártak. A kisipar, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság nem biztosította a lakosság eltartását. A két Világháború között jelentős kisiparos réteggel bírt. A szőlő és bortermelése nem érte el a filoxéra előtti szintet. 1950-ben Nógrád megyéhez csatolták. A következő évben járási székhely lett. Mezőgazdasága, szőlőtermelése továbbra is meghatározta gazdaságát. Az ipar inkább a könnyűipar formájában képviseltette magát. A XX. század elején kórház épült Pásztón. Az 1950-es években a termálvíz hasznosítására strandfürdő létesült. Az 1960-as években lakótelep formájában növekszik lakásállománya, miközben a régi hangulatos vidéki város házai majd mind eltűnnek. Városi rangját Pásztó 1984. január 1-én kapta vissza.
A városban a múlt évszázadok értékes emlékeit találhatják meg az idelátogatók. A Szent Lőrinc-plébániatemplom román-gótikus-barokk stíluselemeket visel. A XII. századból való déli falának ablaka, a XIII. században, román stílusban épült a torony alsó szintje és a keresztboltozatos toronyalja. A XIV. században épült a déli oldalon álló gótikus kápolna, mérműves ablakokkal, a XVIII. században előbb megépült a barokk torony, majd a szentély és a barokk mellékhajó. A templom külsejét a román faragványokkal ékes torony határozza meg. A hajó és az egész templombelső barokkos, ugyanígy a fő – és mellékoltárok is. A főoltárkép Johann Zickler műve: Szent Lőrinc vértanúsága. A déli oldalon levő gótikus sugárboltozatú kápolnában a Ráthóti család címerével díszített kettős ülőfülke. A templom kifestése 1981-ben készült el.
A plébániatemplom északi oldalán található a hatszögletű kápolna. A román stílusú építmény a XIII. századból. Az utóbbi idők egyik jelentős felfedezése és műemlék-helyreállítása. A Ráthóti család temetkezési helyének készült, kétszintes, hatszögű építmény. 1985-ben állították helyre, az alsó eredeti térben kőfaragványok, a felső tömeg és térhatásában az eredetit megközelíteni próbáló, de modern anyagokból készült, rekonstruált helyiségekben egyházművészeti kiállítás van. A kialakított romkert a bencés, majd a ciszterci monostor maradványaival elevenen idézi a város múltját.
A helyreállított barokk kolostorépületben található dr. Rajeczky Benjámin utolsó pásztói perjel, európai hírű zenetudós emlékszobája is.
A műemlékövezetben lévő Oskolamester házat már 1428-ban említi oklevél. Az “oskolamester ház” a XV. században épült, eredeti gótikus stílusban, a Mátra vidéken szokásos módon, kerek, görgetett patak-kövekből épült. Az egyik szoba alatt gabonatartó vermet építettek ki, amiben a régészek megtalálták egy középkori család minden használati eszközét.

Szarvasgede 464 lakosú község Pásztótól 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Szirák 1203 lakosú cserháti község, Lőrincitől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Az evangélikus templom 1788-ban, copfstílusban épült. A Teleki-sírbolt a templom melletti temetőben 1784-ben, késő barokk stílusban épült.
A Teleki-Degenfeld-kastély 1690-ben, barokk stílusban épült, többször átépítették, legutoljára klasszicista-romantikus stílusban. Ebben az épületben született Teleki László, a reformkor kiemelkedő egyénisége. A kastély parkja természetvédelmi terület.

Szurdokpüspöki 1989 lakosú község a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól 7 kilométerre, délre fekszik.

Tar 2017 lakosú község Pásztótól 4 kilométerre, északra fekszik a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén. A Mátra és a Cserhát hegyeinek találkozása festői környezetet ad a községnek.
A kőfalallal kerített háromkarélyos szentélyű római katolikus templom román, gótikus, barokk és klasszicista elemekkel vált különleges építészeti értékké. A templom XIII. és XIV. század között született faliképei a középkori Magyarország egyedülálló örökségei.
A templomtól nem messze található Tar Lőrinc ispán várkastélyának romjai.
A Gömör-hegy tövében buddhista oktatási központ és sztupa létesült, melyet a dalai láma avatott fel 1992. nyarán.

Vanyarc 1387 lakosú község Aszódtól északra, 26 kilométerre fekszik a Cserhát közelében. A kutatók feltételezése szerint a Vanyarc helyiségnévben szlovák eredetű foglalkozást jelentő helynevet kell látnunk. Egyesek szerint szőlőművesek  településére utal, esetleg vasműves telepet takar. A helyi hagyomány a falu nevét a NEVAREC=hitetlen szláv szóból származtatják. A települést először 1286-ban említi egy oklevél, amikor IV. László király visszaadja Márton fiainak, János és Benedek Nógrád megyei nemeseknek Wonorch nevű örökölt földjüket, amelyet Kürti Miklós és fia, János tőlük elfoglalt.1258 februárjában a tatárok rátörtek Magyarországra. Északkelet-Magyarországot és az Alföldet pusztítva egészen Pestig hatoltak s közben Nógrád megye déli részeit is elpusztították. Ennek az eseménynek, de még inkább az 1241-1242-es nagy tatárjárásnak az emléke lehet a vanyarci Hraszti vár, mely alkalmi erődítményként funkcionálhatott, s az ideutazó lakosság védelmét szolgálta.1848-ban Vanyarcz néven említik a települést, amely az Aba nemzetiség Rhédey ágának a birtoka. 1542-ben Viczmándi István és Szentmarjai Balázs az urai, de már, mint puszta és a török adózás alá vetett helység szerepel. Ekkor a településen néhány jobbágy és zsellér család mellett öt egytelkes nemest is összeírtak. Az 1570-es években Báthory Miklós az ura és prédiumként szerepel. Vanyarc község a XVI. század közepén teljesen elpusztult, sőt az 1548-as évi adóösszeírásban sem szerepelt. A XVII. században a törökök visszavonulása, a háború dúlásai közben megtizedelt és teljesen elpusztított, elnéptelenedett helységekbe szlovák telepesek érkeztek Felső-Nógrád, s Zólyom vármegyékből. A Vanyarci ág evangélikus egyház feljegyzései alapján a helység újratelepítése 1705-ben kezdődött, amikor már állott itt néhány parasztkunyhó. Néhány év alatt a hely annyira benépesedett, hogy lakóit már 1717-ben összeírták és úgynevezett porcióadót vetettek ki rájuk. A akkor előforduló nevek: Vrbczky, Tuskan, Szlovák, Brusznyiczki, Lehota, Valent, Jantos, Vravuska, Hodbabni, Sziráczki, Cserpák, Ferik. Ezek a családnevek még ma is nagy számban előfordulnak a falu lakosai között. Például a Ferik vezetéknév hét olyan családban fordul elő, akik semmiféle rokonságban nem állnak  Az újratelepült Vanyarc szántóföldi és szőlőtermelő területei nagyrészt erdőirtásból származtak. Az 1767-es úrbéli rendeletet követő felmérés szerint Vanyarcnak 14 földesura volt, akiknek összesen 117 jobbágy és zsellér szolgált. A Cserhát bőséggel kínálta a makkos legelőket, tehát alkalmas volt a  makkoltató sertéstartásra. Gabonából búzát, árpát, kölest és zabot termeltek. Az 1750-es évektől előtérbe lépett a szőlőtermelés. Több jobbágynál 40-60 hordó bort írtak össze. Az 1880-as évek elején a vanyarci bor akójáért 4 forint 30 krajcárt fizettek. A szőlőtermelés az 1880-as évekig a filoxérajárványig, az állattenyésztés mellett a leginkább hasznot hajtó foglalkozása volt a vanyarciaknak. Mindezeken kívül a méhészet és a mészégetés volt még elterjedt foglakozása a falu lakóinak. Az 1784-1787. évi első magyarországi népszámlálás idején Vanyarc népessége 1061 fő volt. A lakosság 208 családban oszlott meg. A településen 1 pap, 3 nemes, 1 tisztviselô és 2 polgár alkotta a kiváltságos rendet. A nem nemes férfiak száma  557, melyből 220-an voltak nősek. A férfiak mellett 504 nőt írtak össze. A férfiak közül 152-en tartoztak a paraszti, 135-en a zsellér s 30-an az egyéb kategóriába. 1-12 éves gyermek 183, 13-17 éves 44 volt ekkor Vanyarcon.

January 5th, 2010 3506 Ózdi kistérség

Arló 4126 lakosú nagyközség Ózdtól 3 kilométerre, délre fekszik a 25-ös főközlekedési út mentén.

Bánréve 1452 lakosú határközség, a 25-ös és 26-os főközlekedési utak találkozójánál,  a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén Ózdtól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
A volt Vay-kastély copfstílusban épült 1780 körül. Részben a Sajó régi medre által övezett épület, földszintes, középrizalitján füzérdísz húzódik.

Borsodbóta 938 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, keletre fekszik.
Jelentős emléke Vitéz Borbély-Maczky Emil kastélya.

Borsodnádasd 3598 lakosú város a 25-ös főközlekedési út mentén. 1903 előtt Nádasd nevével 1210-ben kelt okiratban találkozunk először. Oklevél tanúsítja, hogy 1332-ben már plébánia működött a községben. A település honfoglaláskori szállásbirtok, a Nádasdi, Tibold, később a Csernelyi, Pásztói, Tornalji családok birtoka. Évszázadokon keresztül az autarkiális életre jellemző foglalkozásokkal, erdőműveléssel, állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak az itt élők. Az országos jelentőségű borsodnádasdi szénbánya megnyitásával indult meg az ipartelepítés, amelyet a lemezgyár beindulása követett. A bányaműveléshez, iparfejlesztéshez betelepített morva, cseh, felvidéki szász családok életmódja már a XIX. sz. második felétől a helyi polgárság kialakulását tette lehetővé. A lemezgyárat építtető Rimamurányi Vasmű a mai napig érezhetően jól megszervezte azt a szociális, kulturális, oktatási intézményrendszert, amely elősegítette az urbális fejlődést. A mezőgazdaság átalakítása idején létrehozták a termelőszövetkezetet, amely később egyesült a Nádasd- völgy többi településével. A község fejlődésében nagy szerepet játszott a Lemezgyárba bejáró 2300 dolgozó, 3 megyéből, 32 településről. A település lakóinak dinamizmusát tanúsítja, hogy a bányászat, kohászat válsághelyzete ellenére már 1990-ben az elsők között piacképes vállalkozásokat indítottak be (járműkerék-gyártó termelősor létrehozása). Az önkormányzat 1990-től jelentős infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, a lakossággal összefogva. Az elmúlt 11 év folyamán kiépült a gáz-, telefonhálózat, korszerűsítésre került a közvilágítás, ivóvíz rendszer. Az intézményrendszer korszerűen felszerelt, magas fokon szolgálja a lakosságot. 2001. július 1-jén megkapta a városi címét.

Borsodszentgyörgy 1369 lakosú község Ózdtól délnyugatra, 11 kilométerre fekszik.

Bükkmogyorósd 202 lakosú község Ózdtól 14 kilométerre, délre fekszik.

Csernely 1001 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, délre fekszik.
A Gömör vármegye egyik legnagyobb nemesi családjából származó Strumann András építette a nagyméretű udvarházat az 1790-es években.

Csokvaomány 1017 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 12 kilométerre, délkeletre fekszik.

Domaháza 1028 lakosú határközség Ózdtól 17 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Dubicsány 337 lakosú község Putnoktól 4 kilométerre, keletre a Sajó völgyében. A helységet a 26-os főközlekedési úton és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonalon érhetjük el.
A református templom a XVIII. században barokk stílusban épült.
A volt Vay-kastélyt erősen átalakították.

Farkaslyuk 2038 lakosú község Ózdtól 3 kilométerre, délre fekszik. A település 1999. május 1-je óta önálló község, előtte Ózd városához tartozott.

Gömörszőlős 95 lakosú határközség Putnoktól 11 kilométerre, északra fekszik.

Hangony 1783 lakosú határközség Ózdtól 7 kilométerre, nyugatra fekszik.

Hét 574 lakosú község Putnoktól 7 kilométerre, nyugat-délnyugatra fekszik.

Járdánháza 1935 lakosú község Borsodnádasdtól 3 kilométerre, északra fekszik a 25-ös főközlekedési út mentén. A községre vonatkozó első történeti adatok csak a XIV. századból vannak, de az ősi magvát alkotó Mocsolyásról – amely ma Borsodnádasdhoz tartozik -, már 1221-ben említést tesz a Váradi Registrum. A feljegyzés szerint a csokvai (Chokoha) és ormányi (Umony) várjobbágyok, akik a borsodi várhoz tartoztak, vádat emeltek a néhány mocsolyási (Mochulas) személy ellen, és azt állították, hogy ők is várnépek. A mocsolyási népek tagadták ezt és magukat szabadoknak, cseh vendégek fiainak mondták. Állításuk a várai tüzespróba előtt is beigazolódott A kisebb települések a tatárjárás során feltehetően elpusztultak. A szétszórt kisebb települések minden bizonnyal a tatárjárást követő évszázadban költöztek a fő-völgy kedvezőbb helyére és hozták létre Járdánházát. Az átmenetet a korábbi oklevelek pontosan tükrözik: “possessio Mecholyas alio nomine Jardanhaza”, máshelyen pedig “…pessessio nunc Jaradanhaza antea Mocsolas vocitata.” Az oklevelek tanúsága szerint a Járdánházát birtokló népesség első ismert alakja Mozsolyási Gyürk, kinek két fia és lánya volt. Miklós Somsályt birtokolta, Jordán pedig Mocsolyáson lakott. Róla kapta nevét Jordánháza, amikor kicsit északabbra, az út mellé költözött. 1412-ben a család új adományt kap birtokára és innen kezdődően Járdánházának nevezik a községet.  A következő századokban sok viszontagságon ment át a település. 1526 után a török kezdte egyre jobban szorongatni a környéket, s a füleki vár 1544-es eleste után egy basa adót vetett ki borsod északi falvaira is. Ezen kívül a vidékünk földrajzi elhelyezkedéséből következően a magyar királynak is adózott, s ehhez járultak még a jobbágyok egyéb adói. A kettős adózás elkerülésének egyik módja az armális nemesi címerlevél szerzése volt. Járdánháza birtokossága nyert elsőnek ilyen birtokadomány nélküli nemességet a környező falvak közül, mert 1582-ben már “nemesek lakta” településként emlegetik a tizedlajstromban. A török eleinte tiszteletben tartotta a nemesi adómentességet, de később egyaránt megkövetelte mindenkitől az adót. Az 1606-os bécsi, majd a zsitvatoroki béke a megyét a királyi Magyarországhoz tartozónak tekintette, de a török zaklatások továbbra sem szűntek meg. A törökellenes háborúk, Habsburg-ellenes függetlenségi háborúk kimerítették az egész országot, s a bajokat természeti csapások, járványok is tetézték. Az itteni emberek szívósságát és szorgalmát dicséri, hogy Bél Mátyás 1733-ban már ismét lakott településként szól Járdánházáról, mely továbbra is őrzi nemesi kiváltságát. A lélekszám ekkor még csekély, az 1769. évi Canonica Visitativ adatai szerint mindössze 180 fő. Jelentősebb változást a XIX. századi ipari fejlődés hoz a vidék életében. 1845-ben a kisebb felvidéki vasgyárak tulajdonosai megalapították az Ózdi Vasgyárat, amely közel 150 éven át a környék meghatározó tényezője lett. Az Ózd környéki szénbányászat is a XIX. század második felében bontakozik ki. 1882-ben Járdánházán is nyílik egy bánya, a szomszédságban levő Vajács – pusztán. Vajács – telep és a falu teljesen összeépült az idők során. A lakosság folyamatosan nő, 1910-ben Járdánházán 624, Vajács – bányatelepen 340 fő lakik. Bár az I. világháború harcai nem értek el vidékünkre, hatását azért eléggé éreztette a községünkben is. A fronton harcolók közül 15-en soha nem látták viszont szülőfalujukat, Járdánházát. A II. Világháborúban 18-an estek el. A II. világháború utáni fejlődés hasonló az ország más községeinek életéhez. Romeltakarítás, újjáépítés, majd az iparosítás hatása, termelőszövetkezetek szervezése, politikai harcok; néhány szóval jellemezve a korszakot. A lakosság többsége az Ózdi Kohászati Üzemekben, s a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s a környező bányákban dolgozott az 1980-as évek végén kibontakozó gazdasági válságig. A mezőgazdaság elsősorban kiegészítő tevékenység volt, bár működött termelőszövetkezet is a vidéken. Közigazgatását tekintve 1969. január 1-én Járdánházát, Arlót és Borsodszentgyörgyöt közös nagyközségi irányítás alá vonták, Arló központtal. A három község közös irányítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s Járdánháza 1989. január 1-én ismét önállóvá vált.
A községben 1874-ben egy kápolnát emeltek ezen a helyen, ahol a hagyomány szerint a király megpihent. A kápolnán levő emléktáblán a következő felírást láthatjuk: “A tatár futásból menekülő IV. Béla király pihenőhelyére épült kápolna, 1874. Csomós Lajos által.” Az első és második Világháború hősi halottjaira a templom falán elhelyezett márványtábla emlékezteti az utókort.

Kelemér 543 lakosú csereháti határközség, Putnoktól északra, 8 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ mellett.
A református temploma gótikus eredetű, egykori szentélyét keleti irányban 1780-ban megtoldották, tornyát 1769-ben alacsonyabbra vették. Déli oldalán két átalakított középkori ablak található. Pelikános szószékét 1776.-ban Hubai Sándor ácsmester készítette. A déli falon Krasznai Mihály gályarab lelkipásztor emléktáblája látható 1675-ből.
A Tompa Mihály Emlékház a költő életét és munkásságát mutatja be. 1848-1851 között Tompa Mihály volt a református gyülekezet lelkésze.
A Kis- és Nagy-Mohos-tó 5 hektár kiterjedésű tőzegmohalápos, részben úszólápos vidék. Ritka növénye a kipusztulóban levő tarajos pajzsika, még ennél is védettebb a „húsevő” pongyolarence.

Királd  949 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Putnoktól 4 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Kissikátor 371 lakosú község Ózdtól nyugatra, 13 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ mentén.
Jelentős emléke a török időkből származó római katolikus körtemplom.

Lénárddaróc 402 lakosú község Ózdtól 14 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.

Nekézseny 918 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.

Ózd 38407 lakosú borsod-hegyháti határváros, a 25-ös főközlekedési út és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A Városi Múzeum eredetileg az 1846 óta működő vasgyár emlékeinek megőrzésére jött létre. MA már helytörténeti, régészeti és iskolatörténeti gyűjteménye van.
A szentsimoni római katolikus templom román kori stílusban épült a XII. században, gótikus átépítéssel. A templombelső nevezetességei, a hajó északi falán Kálvária és Szent György-freskó, 1423-ból, a diadalív bal sarkában Madonna Jézussal és Józseffel. Csavartoszlopos szószékét evangélistaszobrok díszítik. A festett karzata 1750-ből való. A 24 táblából álló famennyezetét 1650-ben Lévay István és Komáromy István készítette, ez a legkorábbi emlékünk a mai Magyarországon.

Putnok 7515 lakosú város a 25-ös és 26-os főútvonalak találkozásánál, valamint a 87-es/Putnok- Eger- Füzesabony/ és 92-es/Ózd- Bánréve- Miskolc/ vasútvonalak mellett, Borsod megye nyugati peremterületén fekszik. A település a szlovák-magyar határ mentén fekvő kisváros a történelmi Gömör-Kishont vármegye székhelye volt. Az első helytörténeti okmányok és dokumentumok 1283-ból ismertek. A pápai tizedet szedők a várost Putnok néven jegyezték föl. Az etimológusok szerint nevét a puttonyosokról kapta. 1423-tól itt volt a vám- és a királyi sókamara. Hunyadi János Putnokon is átvonult seregével a csehek elleni hadjárat idején. Mátyás király is megfordult Putnokon, a monda szerint a szőlőben megkapáltatta a főurakat, hogy ezáltal is a kétkezi munka megbecsülésére nevelje őket. 1567-ben a törökök elfoglalták a várost. A török kort idézik a Sahin és Hadrizsi családnevek. A történelem folyamán az Orlayak, Putnokiak, Tomoryak és a Serényiek a város urai és a terület földbirtokosai sokat tettek Putnokért. Különösen a Setényiek, “Putnok Széchenyieinek” serénykedését kell kiemelnünk. A Setényiek építették a klasszicista stílusú kastélyt. Az ő idejükben épült a “gazdasszonyképző”‘, a Gazdasági Felsőleány-nevelő Intézet, ahol Gobbi Hilda színművésznő is tanult, továbbá a Polgári Fiú és Leányiskola is, valamint a Mezőgazdasági Szakiskola, amely most középiskolaként működik. A Putnokon szolgált református prédikátorok az irodalom jelentős művelői voltak, közülük Balogh Bélát kell kiemelnünk, aki 1870-80 kőzött megírta Putnok történetét. Rimaszombaton kinyomtatott művének egy bekötött példánya a putnoki Gömöri Múzeumban található. A város szülötte Tóth Ede népszínműíró, akinek A falu rossza c. művét a falusi színjátszók évtizedeken keresztül sikerrel adták elő. 1994-ben a Rákóczi u. 14. alatt nyílt meg a Holló László Galéria, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi szervezet legújabb tagintézményén Putnokon az úgynevezett Seres-házban. 1986-ban egy régi putnoki család leszármazottja, Dr. Lendváry Benőné, Seres Sarolta nyugalmazott gyógyszerésznő lakóházát a magyar államnak adományozta azzal a kikötéssel, hogy az épület a jövőben múzeumi célokat szolgáljon. Az ajándékozási szerződésben szerepel az a kitétel is, hogy az épületen márványtáblát kell elhelyezni a következő felirattal: .Szüleim Seres József és Járdánházy Gizella végakaratával egyetértve hagyományozom ezt a házat a Gömöri Múzeum céljaira: Dr. Lendváry Benőné, Seres Sarolta.” A Seres-házban létesült új múzeum feladata az lett, hogy egészítse ki Gömör Magyarországon maradt része központi múzeumának feladatkörét, a Seres-házban kialakított galéria mutassa be a képző- és iparművészet emlékeit, jelenkori alkotásait. A galéria nyújtson mindkét Gömör alkotóinak kiállítási lehetőséget, s így gazdagítsa a térség kulturális életét, előmozdítva a művészeti, esztétikai nevelést és szemlélet formálást. A Holló László Galéria 3 termében az első kiáltás a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajz Tanszéke professzora, Dr. Ujvári Zoltán adományából készült. Dr. Ujvári Zoltán Gömör szülötte. 1951 óra, több, mint negyven éve Debrecenben él, de soha nem szakadt meg kapcsolata szülőföldjével. Tervszerű és intenzív Gömör- kutatást 1970-től folytat. A Gömöri Múzeum alapítása is az ő nevéhez fűződik. Ujvári professzor számára természetesnek és magától értetődőnek tűnt, hogy Gömör új múzeuma, a Holló László Galéria alapításában is oroszlánrészt vállaljon. Nagy értékű magángyűjteményét ajánlotta fel a galéria számára. A több száz darabot kitevő adomány - festmények, grafikák, kisplasztikák, szobrok - neves művének alkotásaiból dr. Holló László festményei és tusrajzai teszik ki nagyobb részét, de jelentős szómban megtalálhatók benne Feledy Gyula, Reich Károly, Medgyessy Ferenc, Tóth Sándor, Kis Nagy András. Zádor István. .Szilágyi Imre művei.
A város római katolikus temploma a kastélypark mellett található, melyet a XIX. század közepén építettek késő barokk, klasszicizáló stílusban. A plébánia templom kerítésfalában, klasszicizáló fülkében áll Nepomuki Szent János szobra.
A város környékén északi irányban a Szörnyű-völgy, a halastavak a Pálma- és Ilona-forrás, az európai hírű kelemén Mohos-tavak úszó tőzegmohalápja, mint fokozottan védett terület állítja meg a látogatóknak. A Szörnyű-völgy fontos kereskedelmi útvonal volt egykor, melyet a 15-lfi, században a betyárok is jól ismertek. A folyamatos rablásokat kísérő szörnyű eseményekre utal a völgy elnevezése.

Sajómercse 260 lakosú község Putnoktól délre, 6 kilométerre fekszik.

Sajónémeti 605 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén, Ózdtól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sajópüspöki 586 lakosú határközség a 25-ös főközlekedési út mentén Ózdtól 8 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sajóvelezd 901 lakosú község Putnoktól 3 kilométerre, délre fekszik.

Sáta 1404 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.
A műemlék jellegű Fáy-kastély tornyos, manzárdtetős épületét a XVIII. században, barokk stílusban építették.

Serényfalva 1027 lakosú határközség Putnoktól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Uppony 407 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, keletre fekszik.

January 5th, 2010 3501 Miskolci kistérség

Alacska 885 lakosú község Sajószentpétertől 4 kilométerre, nyugatra fekszik.

Alsózsolca 6047 lakosú nagyközség, Felsőzsolcától 3 kilométerre, délre fekszik.

Arnót 2559 lakosú község Felsőzsolcától 2 kilométerre, északra fekszik.

Berzék 1033 lakosú Hernád-menti község Felsőzsolcától délkeletre, 12 kilométerre fekszik.

Bőcs 2670 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 14 kilométerre, délkeletre fekszik. A település a vadregényes Hernád-folyó két partján terül el. A Hernád és a Bársonyos találkozásánál kialakított szabadidőpark kellemes kikapcsolódást nyújthat.

Bükkaranyos 1397 lakosú község Emődtől 8 kilométerre, északra fekszik.

Bükkszentkereszt 1277 lakosú község, Miskolctól délnyugatra, 4 kilométerre fekszik a Bükkben.
A római katolikus templom barokk Mária-oltára és a szószék a sajóládi pálos kolostorból való.
Az Üvegmúzeum négy üveghuta történeteit és termékeit mutatja be.

Emőd 5418 lakosú város a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. A település már a honfoglaláskor létezett, Anonymus említi nevét a honfoglalás kapcsán, mely szerint Árpád vezér egy hónapig táborozott a település határában. Neve tiszta magyar: Emeud, valószínűleg személynévből alakult ki, amelyben a “d” kicsinyítő képző lehetett. Okleveles adatunk, a XIII. századból van , melyből tudjuk, hogy Muhival országút kötötte össze. Legrégibb birtokadat 1281-ből való. Mezővárosi rangot kap a XIV- XV. század fordulóján, melyhez széleskörű autonómia és egyéb kiváltságok (például bírói hivatal) járultak. Mint mezőváros pecséttel is rendelkezett, a mai napig fennmaradt pecsétje 1689-ből való. Mezővárosi rangját 1871-ig tartotta fenn. A fennmaradt írások névét az alábbiak szerint említik, Emed, Emeyd, Emeod, Emwd, Émewd Emod . 1735-ben római katolikus parochia létesül, Fáy Gábor pedig áttérve a római katolikus vallásra, Krisztus mennybemenetele tiszteletére plébániát létesített 1738-ban.Református iskola a XVI. században, katolikus iskola pedig 1769-ben létesült. Hódoltsági terület volt Emőd is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során hadiesemények is zajlottak Emőd térségében. A honvédseregek és Paszkievicz herceg orosz csapatai több alkalommal táboroztak a településen.1871-es közigazgatási reform után Emőd mezővárosból nagyközség lett. Az 1870-ben létesült Miskolc-Pest vasútvonal és az ugyanebben az évben átadott vasútállomás nagymértékben javította a település közlekedési kapcsolatait és kedvezően változott kereskedelme is. A mezőgazdasági termékeken kívül legjelentősebb árucikke, a fejlett szőlő kultúrájából fakadóan, a bor volt. A XIX. század elején 670 bel- és külterületi házból állt a község, Lakossága 3297 lélek, akik mind magyarok voltak. A községhez tartozott és tartozik ma is Adorna-tanya, Karola-tanya, István-major és Bakó-tanya. Az I. Világháborúban 470 katonája vett részt, akik közül 95 hősi halált halt, 34 hadirokkant lett. A vitézek száma 2. A község hősi emlékművét 1924-ben állították fel, alkotója Farkas Béla szobrászművész. A két Világháború között 2 magánorvos, valamint egy állatorvos, két szülésznő, és egy gyógyszertár működött a településen. Az Emődi Hitelszövetkezet mellett “Hangya” Fogyasztási szövetkezet működött a községben. 3 helyen italmérés, 13 kereskedés, 15 önálló iparos /2 asztalos, 2 kovács, 4 cipész, l borbély, l kádár, l kerékgyártó, 1 sütő, 1 szabó, 2 hentes/, egy kéményseprőmester valamint egy szikvízgyártó egy darálómalom volt a településen. A jó közlekedési adottságainak és kiváló termőföldjének köszönhetően a község lakóinak állandó munkát biztosított a vasút, az emődi Mezőgazdasági Rt. és az emődi Szőlőtelepítő Rt. Ennek következtében a település jelentősen fejlődött az 1920-1930 között. A lakosság száma 1930-ra megközelítette a 4000 főt.1930-ban már működik a posta, 18 telefon- , 24 rádió előfizetője van a településnek. A II. Világháború az elsőnél is nagyobb megpróbáltatásokkal, áldozatokkal járt, a hősi halált halt áldozatoknak csak a rendszerváltozás után 1990-ben állítottak emlékművet.  Hősi halált halt 132 katona, 54 polgári személy áldozatul esett, 20 ház pedig teljesen elpusztult.1945 után megváltozott a község lakóinak élete. A földreform, földosztás végrehajtására 1945. márciusában került sor. A megindult iparfejlesztés az ország más területeiről is a borsodi iparvidékre csábította a földönfutóvá vált falusiakat. A Miskolcon munkahelyet keresők nagy része a városkörnyéki falvakban telepedett le. 1946-ban a 3 felekezeti (református, katolikus, izraelita) iskolában 8 pedagógus irányításával 352 gyerek tanult. A kollektivizálás során 2 termelőszövetkezet szerveződött Emődön, mely később egyesült. Az iskolák államosítása után 1950-ben 15 pedagógus 12 tanulócsoporttal foglalkozott. 1958-ban kezdődött el egy új 8 tantermes iskola építése, melyet 1959-ben vehetett birtokba a 22 pedagógus és közel 400 tanuló. Az 1960-as évek közepétől ugrásszerűen megnőtt a lakásépítés, melyet követett az intézményhálózat kiépítése és a kommunális hálózat fejlesztése pld. ABC kisáruházak, orvosi-, fogorvosi rendelő, gyógyszertár, takarékszövetkezet, iskola, óvoda, községháza, posta, utak és járdák korszerűsítése, 2 új híd építése, hírközlés, ravatalozó stb. Az 1970-es években az országban egyedül álló építészeti stílusban készült épületek ma is meghatározzák a nagyközség arculatát. Ekkor úgynevezett mintalakótelep építési program kezdődött, mely a település mai karakterét is meghatározza. 2001. július 1-jétől ismét városi cím rangjával bír.
Itt született Puhl Sándor, minden idők legjobb magyar játékvezetője.

Felsőzsolca 7030 lakosú város a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ és a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolc keleti szomszédságában fekszik.

Gesztely 2901 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Felsőzsolcától 11 kilométerre, keletre fekszik.
A Hernád-parti település fő látnivalói a műemlék jellegű római katolikus templom, az 1590-ben épült huszita templom alapjain álló református templom, és az 1801-ben épült parasztbarokk kúria. Ez utóbbi a legendás Tusculanum, ahol Csokonai Vitéz Mihály is sokat vendégeskedett.

Harsány 2068 lakosú község Miskolctól 12 kilométerre, délre, a Bükk keleti lankáin fekszik.
A település nevezetes épülete a XVI. századi Dézsmapince és az 1735-ben épült római katolikus templom.

Hernádkak 1423 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Felsőzsolcától 7 kilométerre, keletre fekszik. A Hernád folyó és a kisebb-nagyobb kavicsbánya tavak határozzák meg a település karakterét.
A XIV. században épült zárda és pusztatemplom, valamint a Potoczky-kastély sajnos ma már nem látható.

Hernádnémeti 3689 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 13 kilométerre, délkeletre fekszik.

Kisgyőr 1613 lakosú község Emődtől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Kistokaj 1868 lakosú község Miskolc délkeleti határában, a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/ és 89-es /Miskolc-Tiszaújváros-Tiszapalkonya Erőmű/ vasútvonalak mentén.

Kondó 629 lakosú község Sajószentpétertől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Köröm 1249 lakosú község Tiszaújvárostól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mályi 4156 lakosú község a 3-as főközlekedési út mentén Miskolctól délre 5 kilométerre fekszik. A település neve a nyelvelemzés alapján minden valószínűség szerint a régi mál (szegély, oldal) kifejezésből származik. A régi falu / Ó-Mályi / valóban az enyhén lejtős, napsütötte hegyoldalon, a Vakarácsi-hegy délkeleti oldalán kezdett kialakulni. A Mályi név először egy 1233-ban kiadott oklevélben fordul elő Maly alakban. Az okiratokban nevével többféleképpen találkozhatunk, (Mali, Mály, Machi, Malyi) csak 1783-tól szerepel Mályi néven. A Miskolc-nemzetség ősi birtokaként tartják számon, első birtokosa akit ismerünk Miklós fia Miko. A község a XIV századtól indul igazán virágzásnak, ekkor már a Széchyek birtoka. Méhészkedés, és fa kitermelése adja a lakosság fő megélhetési forrását. A XVI-XVII században a házak száma 30-40 –re tehető, a lakosság 160-180 fő. Az egyutcás szalagtelkes településnek már ekkor volt temploma. Megjelennek itt a törökök is, akik Eger elfoglalása után súlyos adókat vetnek ki a falura.  A következő században mint új birtokos feltűnik a Melczer-család. A pestisjárvány megtizedeli a falu lakóit is. A birtokos a XVIII században rutén telepeseket költöztet ide, ezt őrzik a máig is őslakosnak vallott Beregi, Ungvári családnevek. Ebben az időben tovább gyarapodik a község, kiépül a Széchenyi utca egy része, a birtokos kúriája, ekkor kezdik el építeni a ma is álló templomot. A XIX század második felében a község lakossága 700 fő körül van. Megkezdik a mocsaras (kutusi) részek lecsapolását. A megművelhető területek nagy része a birtokos Darányi, Melczer család kezén van. A falusiaknak a szőlő és nagyon kevés szántó áll rendelkezésükre. A lakosság zöme ekkor válik “kétlakivá” a vasútépítkezésen, majd a MÁV-nál, illetve Diósgyőrben kezdenek dolgozni. Végképp eltűnnek a régi foglalkozások (méhészet, faszénégetés stb.)  1950-ben indult el a téglagyár építése, mely 1952-ben már termel. Ekkor jelentősen megnőtt a lakosság létszáma és az új házak száma. Az  1960-as években épült ki a tópart Miskolc “ kis Balatonjává “ Az 1970-es években újabb építkezési hullám következtében a lakosság száma már elérte a 3000 főt, ez köszönhető a jelentős könnyűipari üzemek idetelepülésének is ( Mályi AGROKER, Téglagyár)

Miskolc 184129 lakosával, Magyarország harmadik legnagyobb lélekszámú városa, a 26-os és a 3-as főútvonal valamint a valamikor megépülő M30-as autópálya mentén található. A helységet érinti a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc- Hatvan – Budapest/, a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc- Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/, a 89-es/Miskolc- Tiszaújváros- Tiszapalkony-Erőmű/, a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/, a 92-es/Ózd- Bánréve- Miskolc/, a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/, 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs- Miskolc- Budapest/, a 330-as/Miskolc-Lillafüred-Garadna/ és a 331-es/Miskolc-Papírgyár-Farkasgödör-Örvényes/ vasútvonal. A város az Észak- Magyarország régió központja. A település az Alföld és az Északi- középhegység találkozásánál az úgynevezett Miskolci-medencében található, és évszázadok óta a síkvidék és a hegyvidék közötti árucsere fontos színtere. Miskolcnak, az Avas alján, a Sajóba ömlő Szinva és Pece mentén kialakult ősi település magjának históriáját a szépen megmunkált kőszerszámokat készítő jégkorszaki ősemberi kultúrákig vezethetjük vissza. A Lillafüred melletti Szeleta-barlang és a Bükk hegység több barlangja a küzdelmes emberi élet emlékei mellett ruházati eszközöket, szépen megmunkált csatokat is megőriztek. Az Avastetőn a csiszolt kőkorszak eszközei kerültek elő. Ebben a tízezer évvel ezelőtti időszakban népesedett be a környék. A bükki vonaldíszes, szép motívumokkal ékesített kerámiai leletek, a gabonaőrlő szerszámok már az ötezer évvel ezelőtti kultúra emlékei. A bronzkor fejlettebb életmódjáról a mai vasgyár területéről származó leletekből lehet következtetni. Miskolc területének első ismert lakói a kelták egyik törzse, a kotinuszok voltak, a vaskor végén, akik a görög mintájú pénzverésükről voltak híresek. A népvándorlás kora germán eredetű kvádokat, majd szarmatákat, hunokat és avarokat talál ezen a vidéken. A magyarság több mint egy évezrede telepedett meg ezen a tájon, s a településnek nevet adó Miskóc nemzetségnek a XI. századtól lett a központja. Anonymus műve (1210 körül) terra Miskoucy néven emlékezik meg a Bors-Miskóc nemzetség honfoglaláskori szállásterületéről. A tapolcai völgyben Szent Benedek-rendi apátságot alapított a városnak nevet adó nemzetség. A települést 1241-ben a tatárok felégették. A Bors-Miskóc nemzetség 1312-ben szemben állt a feudális anarchiát megtörő Károly Róberttel, s ez hatalmuk végét jelentette. A Miskóc nemzettséget a Széchy család váltotta fel, ok vetették meg a városias fejlődés alapjait. Kieszközölték Miskolc részére országos vásár, s kisebbfokú bíráskodás jogát, ami által a régebbi falu mezővárossá fejlődött. 1364. év végén csatolta I. Nagy Lajosa várost a diósgyőri királyi váruradalomhoz. Miskolc 1365-ben kapott városi rangot a királytól, akinek idején a diósgyőri vár gótikus várkastéllyá épült ki. A XIII. századi eredetű, a XIV. században pompásan kiépült diósgyőri királyi vár a Miskolcot is magába foglaló uradalom központja lett. Itt állt az egyetlen középkori magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostora.  A városkép a XV. század végére jelentősen megváltozott, kialakult az Avas alján a mai belváros történelmi magja. Az Avas oldalában fölépült máig álló templom közelében, a Szinva partján létesítették ősi iskoláját (ma múzeum). A török harcok hulláma először 1544-ben érte el a várost. A budai basa csapatai első rohamának áldozatul estek a város legszebb épületei, sok tehetősebb lakosát elhurcolták, állataikat elhajtották. 1596-ban Eger elestével Miskolc is a török adófizetője lett, de a városi tanács bölcs előrelátásának és diplomáciai ügyeskedésének tulajdonítható, hogy az 1544-ihez hasonló pusztítás nem érte többé a várost. A kuruc csapatok 1674-ben, a török kiűzése előtt birtokba vették a Diósgyőri várat, de Miskolc török általi adóztatása csak 1687-ben szűnt meg. A Rákóczi szabadságharc alatt, 1704. január 18-tól március 15-ig a fejedelem Miskolcon rendezte be a főhadiszállását. 1706. szeptember 25-én a császári hadak kirabolták és felégették a várost. 1707. január 1-én megalakult a város tanácsa, és rövid két év alatt - a fejedelem pártfogásával - újraépítették a várost. A XVIII. századi nagy fellendülés idején épültek a város jelentősebb épületei. Mindenféle felekezet templomot, iskolát épített, városháza, megyeháza épült. 1750-ben megépült a város első emeletes vendégfogadója. A gazdagabb földbirtokosok egymás után építették kúriáikat: Dory-, Almássy-, Szathmáry-Király kúria. A város élénk, felvilágosodás felé haladó szellemi életére jellemző, hogy 1780 táján Miskolcon szabadkőműves-páholy működött, kapcsolatot tartva a magyar jakobinusokkal is. Itt épült meg a miskolci polgárok adományaiból az ország első magyar kőszínháza 1823-ban. Amikor Széchenyi és Kossuth megjelent az ország közéletében, tevékenységüknek Szemere Bertalan és Palóczy László előbb magában a városban, majd mint Miskolc város követei, az országgyűlésen voltak kiemelkedő hívei. Szemere Bertalan, előbb belügyminiszter, majd a Habsburg trónfosztás után Kossuth kormányzó mellett az első független magyar kormány miniszterelnöke volt. Palóczy László 1848-ban a képviselőház korelnöke volt. A forradalomból Miskolc lakossága tevékenyen kivette a részét, a frissen megalakult nemzetőrségbe több mint 700 önkéntes nemzetőr lépett be. A honvédség létrejötte után a miskolci nemzetőrök átléptek oda. 1848 telén Szemere Bertalan a városban szervezte meg a Felso-Tiszai Hadsereget. Miskolc lakossága is megszenvedte Haynau megtorlását, amely bitó, börtön, és vagyonelkobzás alakjában sújtott le. Az üldözés elől Jókai Mór is itt, a Bükk rengetegeiben rejtőzött el. A kiegyezés után ismét fejlődésnek indul a város. Ennek alapja az 1859-re kiépült vasút. 1868-ban megnyitotta kapuit az egykori hámori kohászat utódaként felépült Diósgyőri Vasgyár. A fejlődést az 1873-as kolerajárvány és az 1878-as pusztító árvíz sem tudta megállítani. Ez a természeti csapás egyetlen óra alatt 277 emberéletet követelt, 700 házat, 2182 épületet rombolt le. Amikor a XIX. század végén a város híres szőlőterületeinek csaknem egészét kipusztította a filoxéra, azok újjátelepítésére nem került sor, mert a lakosság az iparban és a kereskedelemben kereste megélhetését. Ekkor épültek az utcáin ma is látható, városi jelleget adó új, emeletes lakóházak. A város 1907-ben törvényhatósági rangra emelkedett, I. Ferenc József 1909. május 11-én adományozott címeres kiváltságlevelet. Az első Világháború harci cselekményei nem jutottak el a város közvetlen környékére, közvetve azonban jelentősen sújtották Miskolc lakosságát is. A helybeli hadikórházakban és kolerabarakkokban ötezernél több személy esett a ragály áldozatául. Két új temetőt kellett nyitni, a tetemvári Hősök temetőjét és a Sajón túl a kolerában elhunytak temetőjét. A háború után hanyatlás következett be, hiszen az elcsatolt országrészekből Miskolcra áradó menekültek lakás és munkahiányt teremtettek. A gazdasági válság hatására a termelés visszaesett, de az 1930-as évek közepén a háborús készülődés nyomán Miskolcon is megindult a hadiipar fejlesztése. A második világháború során 1944. június 2-án érte az első légitámadás a várost, a háború harci cselekményei december 3-án értek véget a miskolciak számára a Vörös Hadsereg bevonulásával. A légitámadások következtében 350 lakóház teljesen elpusztult, 7150 megsérült, valamennyi hidat felrobbantották. A második Világháború áldozatainak emlékére a Szemere-kertben kopjafa állíttatott. Az iparfejlődés és Miskolc növekedése elválaszthatatlan volt. A város magába olvasztotta a környező településeket és az 1940-es évek végére létrejött Nagy-Miskolc, melynek lakossága 1960-70-es években meghaladta a 200.000-t. A város gyors ütemben újjáépült, a régió egyik ipari központjává vált, hatalmas gyárak, lakótelepek épültek, 1949-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem is itt létesült. 1956. forradalmi eseményeiben jelentős szerepet játszott a miskolci egyetemi ifjúság és a vasgyári Munkástanács. A forradalom áldozatainak emlékét több helyen jelöli tábla. Az 1960-as, 1970-es évek ipari fejlesztéseinek hatására a város lakosság száma jelentősen megemelkedett, a megnövekedett igények orvoslására hatalmas lakótelepek épültek a Kilián városrészben, a Szentpéteri kapuban, és létrejött az Avasi lakótelep, ahol napjainkban több mint 35 ezer ember él. Az 1980-as évek közepén kezdődött a Belváros nagyarányú rekonstrukciója, mely a mai napig tart. A város ütőere, a Széchenyi utca, bevásárló utcaként díszburkolatot kapott. A 100 éves villamoshálózat is megújul. Megélénkült a kereskedelmi- és a bankélet. Az 1990-es évek Miskolca elindult azon az úton, hogy egy dinamikusan fejlődő polgárvárossá váljon.
A római katolikus templom úgynevezett mindszenti templom barokk stílusban, a középkori Mindenszentek-templom helyén épült, 1728-1743 között. Címerdíszes kapuzata az építtető Althan Mihály váci püspök és tapolcai apátra utal. Két tornya 1864-ből való. Rokokó stílusú a szószék, a Szent Pétert és Pál ábrázoló főoltárképet Kovács Mihály festette 1855-ből, a többi, Szűz Mária, Szent József, Szent László és a Szent István 1879-ből valóak.
A volt minorita templom barokk, az olasz Giovanni Battista Carlone alkotása, 1729-1734 között épült. Két toronnyal közrefogott oromzatán Szűz Mária, a széleken két angyal, a fülkékben Szent Klára és Szent Erzsébet, felettük Szent Ferenc és Szent Antal szobrai állnak. A hajót hat oldalkápolna szegélyezi, bennük egy-egy eredeti mellékoltár. A szentélyben álló főoltáron Balkay Pál Mária mennybemenetele című képe 1819-ből látható. Az alakos szószéket Pillinger Ágost rendtag faragta 1758-ban, mellette Liszt Ferenc barátjának, gróf Fáy Istvánnak a sírja 1863-ból. A faragott padok Stöckerle József rendtag alkotásai.
A görögkeleti orthodox templom későbarokk, copf és klasszicizáló elemekkel épült 1785-1788 között. A homlokzati torony nyugati és déli bejáratát Johannes Adami tervezte, kovácsoltvas ajtókkal. Hajója három boltszakaszos, orgonakarzattal. Ikonosztázát 1791-1793 között Jankovics Miklós faragta. A református templom 1557-ben épült a felirat szerint, 1685-ben leégett, s ekkor újjáépítették. Kő alapépítményen galériás, gerendavázas harangház és meredek sisak.
A miskolctapolcai barlangfürdő gyógyhatása és természetes képződménye miatt Európában egyedülálló.
A város főutcája a XIX. századvégi magyar városok hangulatát idézi. A látványt fokozza a város közepén elhelyezkedő Avas hegy borospincéivel és az itt található kilátóval, ahonnan szép miskolci panorámában gyönyörködhet.

Muhi 547 lakosú Sajó-menti község Emődtől 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Muhipusztán,  a csárda előtt, az 1241-es tatárok elleni vesztett csata emlékére állított emlékmű látható.

Nyékládháza 4908 lakosú nagyközség 3-as főközlekedési út valamint a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/, a 89-es/Miskolc-Tiszaújváros-Tiszapalkonya Erőmű/ vasútvonalak mentén, Emődtől 7 kilométerre, északra fekszik.
A község későbarokk református templomát 1801-ben adták át.
A falu határában az évtizedek óta tartó kavicsbányászat miatt jelentős tórendszer alakult ki: István-tó, Öreg-tó, Debreceni-tó.

Onga 4764 lakosú község a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 5 kilométerre, északkeletre fekszik.

Ónod 2466 lakosú Sajó-menti község, Nyékládházától 7 kilométerre, keletre fekszik. Az olnodi Czudar család birtokközpontja a középkorban. 1470-ben történt kihalásunk után a Rozgonyi. Perényi, Báthory családok és Losonczy Anna birtoka. A XVII. században Rákóczi-birtok volt. A körömi mezőn tartották 1707-ben az úgynevezett ónodi országgyűlést, melyen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.
Az 1866-ban épült római katolikus templomban van Szent Faustus teteme, mely XII. Ince pápa ajándéka volt II. Rákóczi Ferencnek. Figyelemre méltóak a Szerencsről származó három barokk szobor.
A várrom négyszög alaprajzú vízivár volt, óolasz bástyákkal, a Sajó és a Hernád vizének védelmében. Nagyméretű falai jórészt állnak. A középkori várkastély helyén a XVI. század közepén épült, 1602-től végvár. 1688-ban a Thökölyvel szövetkezett török csapatok felégették, azóta rom.
Jelentős emléke még a barokk stílusú volt Török-kastély, ahol született Kazinczy Ferenc hitvese, a költőnő, Török Sophie Antónia. Itt született Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban, aki I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége volt.

Parasznya 1295 lakosú község Sajószentpéter 8 kilométerre, délkeletre fekszik.

Radostyán 661 lakosú község Sajószentpétertől délnyugatra, 7 kilométerre fekszik.
A festett famennyezetű református temploma 1787-ben épült. Mellette fa harangláb látható.

Répáshuta 553 lakosú község a Bükki Nemzeti Park területén, Miskolctól délre fekszik. Több barlangjában ősnyomokat találtak.

Sajóbábony 3141 lakosú nagyközség Sajószentpétertől 8 kilométerre, délre fekszik.

Sajóecseg 1073 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ és 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Sajószentpétertől délkeletre, 7 kilométerre fekszik.

Sajóhídvég 1096 lakosú község Felsőzsolcától 19 kilométerre, délkeletre fekszik.

Sajókápolna 441 lakosú község Sajószentpétertől 2 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Sajókeresztúr 1517 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ és a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolctól 5 kilométerre, északra fekszik.

Sajólád 2964 lakosú község Felsőzsolcától 9 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.

Sajólászlófalva 477 lakosú község Sajószentpétertől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Sajópálfala 789 lakosú község Felsőzsolcától 7 kilométerre, északra fekszik.

Sajópetri 1488 lakosú Sajó-parti község Miskolctól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Az új római katolikus templomát 1994-ben építették, a templomban Mindszenty bíboros szobra is látható.

Sajósenye 435 lakosú község Felsőzsolcától északra, 10 kilométerre fekszik.

Sajószentpéter 13159 lakosú város, Kazincbarcikával egybeépült, a 26-os főközlekedési út és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén.
A római katolikus templom 1780-ban, copfstílusban épült.
Református temploma késő gótikus stílusban a XV. században épült. A kazettás mennyezete 1775-ben készült.

Sajóvámos 2239 lakosú község Felsőzsolcától 9 kilométerre, északra fekszik.

Szirmabesenyő 4733 lakosú nagyközség a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/, és a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolctól északra 7 kilométerre fekszik.

Varbó 1164 lakosú község Sajószentpétertől 10 kilométerre, délnyugatra fekszik.

January 5th, 2010 3505 Mezőkövesdi kistérség

Bogács 2066 lakosú község Mezőkövesdtől északra, 11 kilométerre fekszik. A neandervölgyi ősember kortársa itt élt a Hór-patak völgyében. Csontmaradványait 1932-ben találták meg a mai Bogácstól északra, 5-6 kilométernyire, a Subalyuk-barlangban. Az őskőkorszak emberének „üzenete” a tomorvári kőkalapács, amit 1876-tól Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. A kora-bronzkor több mint három és félezer éves gazdag leletanyaga pedig 1988-89-be került elő az ugyancsak Bogácshoz tartozó Pazsag-tanyáról. Boggács nevét először 1248-ban vetették papírra. Ez alapján is csaknem 750 éves település. E hosszú századok során „megbünhödte már e nép a múltat, s jövendőt”. Járt itt hódítóként tatár, török, labanc, német, orosz és még ki tudja milyen nemzet. S e nép minden pusztulás, megpróbáltatás ellenére, mint poraiból éledő phonixmadár, mindig újjászületett. Ma Bogács Észak-Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőfaluja. Oly annyira az, hogy képes volt a táj két híres történelmi városát, Egert és Mezőkövesdet jelképesen összekötő „idegenforgalmi egyenes szakaszt” háromszöggé fejleszteni.
A római katolikus templom XIII. századi, román stílusú műemlék, melyet a XIV. században gótikus elemekkel kiegészítettek.

Borsodgeszt 316 lakosú község Emődtől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Borsodivánka 749 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, délkeletre fekszik.

Bükkábrány 1804 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, északkeletre fekszik a 3-as főközlekedési út mentén. A hely a történelem előtti korban lakott hely volt. Itt tartottak pihenőt a honfoglaló magyarok, Kács központtal az Eörs vezérhez tartozó kabarok szálláshelye lett. Az Árpádok alatt királyi birtok. Első írásos említése 1221-ben történt. Nagy Lajos király vásártartási joggal mezővárosi rangra emeli, amit a török hódításig megtart… Fontos útvonalon helyezkedik el, Mária Terézia itt is építtetett postaállomást. Felsőábrányt főleg reformátusok, Alsóábrányt pedig katolikusok lakták. Alsó- és Felsőábránnyal 1950-ben Bükkábrány néven egyesítették.
A jelenlegi református templom 1795-1802-ben épült, a katolikus 1750-ben, hozzá tartozó plébánia 1758-ban, ahol 1886-1906-ig plébános volt Répássy János (emléktábla őrzi), Gárdonyi Géza író egri, magyar-történelem szakos tanára.
A község nevezetes szülötte Géczy István népszínműíró (1859-1936).

Bükkzsérc 1129 lakosú község Mezőkövesdtől északra, 20 kilométerre fekszik a Bükki Nemzeti Park határán.
Látnivalói: Ódor-vár, 1779-ben épített copfstílusú katolikus templom, népi lakóházak.

Cserépfalu 1112 lakosú Hór-völgyi község Mezőkövesdtől északra, 17 kilométerre fekszik. A települést 1248-ból ránk maradt írások említik először, akkor még Cheryp néven. A XV. századtól viszont már Cserép alakban írják Cserépfalut. Történelme során a XII. században már lakott települést több nagybirtokos birtokolta. A XIII. században Katapán püspöké lett. Az egri püspökség jogait először II. András, majd IV. Béla erősítette meg. Ezt az oklevelet aztán 1326-ban I. Károly is megerősítette. Ekkor már egyháza is fennállott. A pápai tizedlajstromok Cherep alakban jegyzik fel a nevét. I. Ulászló 1443-ban Berzeviczi Pohárnok Istvánt iktatta a Cserépvára és a falu birtokába. Később Rozgonyi Sebestyén kapta meg a várat és tartozékait. 1495-ben a falu birtokosa Hédervári Ferenc, majd 1523-ban a székesfehérvári keresztesek konventje a Báthoriakat iktatta be a birtokba. A Báthoryak idején a község nevét Cheryp, Cyereph, Czereeph, Cherep, Cyerep, Czerep alakban írták. Eger eleste után Cserépvára ellenállás nélkül a török kezére került. Cserépfalu már 1554 óta hódoltsági terület volt. A töröknek adót fizetett. A XVII. században a falu a Bedegi Nyáryak birtoka. 1697-ben Lipót 40 000 Ft értékben Orlik Mária bárónőnek adta az uradalmat. Az egri püspök Szalai Barkóczy Ferenc, 1753-ban szerette volna visszaszerezni Cserépfalut, kísérlete azonban csődöt mondott. A birtok aztán Koháry, majd Szász- Coburt Góthai hercegi uradalom lett. Lakossága mezőgazdasággal, főleg gyümölcs és szőlőtermesztéssel, fafeldolgozással és mészégetéssel foglalkozott. Az egész országba vitték lovaskocsival a meszet, így a települést és lakóit a mai napig “meszesek”-nek hívják. Húsvétra már minden ház és kerítés fehérre volt meszelve, ezért “Tiszta falunak” is nevezik. Egyéni stílusban díszített szerszámnyelek használati eszközök cserépi készítőit “Cifra faragók”-nak nevezte el a környék népe.

Cserépváralja 566 lakosú község Mezőkövesdtől 13 kilométerre, északnyugatra fekszik a Bükki Nemzeti Park határán.
A Várhegy csúcsán a XIII. században épült Cserépvár romjai, a hegy oldalában mesterséges barlangok láthatóak. A környék kaptárkövei az egykori méhészkedés emlékei. Megtekinthető Coburg herceg kastélyának maradványa és annak környezete egy török kori kúttal és kútházzal. Egyéb látnivalók a műemlék kápolna és a modern római katolikus templom.

Csincse 628 lakosú község az M3-as autópálya mellett és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Emődtől 7 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Mezőkereszteshez tartozott.

Egerlövő 605 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, délkeletre fekszik.

Kács 646 lakosú község a Bükk  hegység déli oldalán, Mezőkövesdtől északkeletre, 22 kilométerre fekszik. A település dombokkal és hegyekkel van körülvéve, több mint 80%-a erdővel borított.
A római katolikus temploma román kori, az oltár XVII. századi barokk alkotás.

Mezőkeresztes 4121 lakosú nagyközség a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőkövesdtől 12 kilométerre, keletre fekszik.

Mezőkövesd 17839 lakosú Bükk alatti város, a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, valamint a megépülő M3-as autópálya mellett helyezkedik el. A helység a Matyóföld fővárosa.
Római katolikus templom, amely XV. századi gótikus szentélyhez épített barokk épület, Kovács Mihály oltárképével.
Megtekinthető még a Matyómúzeum, a Kiss Jankó Bori-emlékház, a Tájház és a Mezőgazdasági Gépmúzeum.

Mezőnagymihály 1195 lakosú község az M3-as autópálya mellett Mezőcsáttól 17 kilométerre, nyugatra fekszik.

Mezőnyárád 1716 lakosú község a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőkövesdtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik.

Négyes 341 lakosú község Mezőkövesdtől 20 kilométerre, délkeletre fekszik.

Sály 2014 lakosú község Emődtől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Az Eötvös-kastély 1830-ban épült.
A Latorvár XIV. századi emlék.

Szentistván 2675 lakosú nagyközség Mezőkövesdtől 8 kilométerre, délkeletre fekszik.

Szomolya 1816 lakosú község, Mezőkövesdtől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az itt termelt híres rövidszárú cseresznye mellett a település évszázados tradíciókkal rendelkezik a szőlőtermesztés területén is.
Nevezetességei közül említésre méltók a riolit tufába vájt tájház és hodály, a római katolikus templom és a fazekas ház.
A Kaptárkövek, talán az ősi méhészkedés emlékei lehetnek, a község határában találhatók.

Tard 1466 lakosú község Mezőkövesdtől 10 kilométerre, északkeletre fekszik.

Tibolddaróc 1544 lakosú község Emődtől 15 kilométerre, nyugatra fekszik.

Vatta 914 lakosú község a 3-as főközlekedési út mentén Emődtől 6 kilométerre, nyugatra fekszik.

January 5th, 2010 3514 Mezőcsáti kistérség

Ároktő 1233 lakosú Tisza-parti község Mezőcsáttól 11 kilométerre, délkeletre fekszik.

Gelej 704 lakosú község Mezőcsáttól 10 kilométerre, nyugatra fekszik az M3-as autópálya mellett.

Igrici 1264 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 4 kilométerre, északra fekszik.

Mezőcsát 6541 lakosú város a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom 1792-ben, késő-barokk stílusban épült. Jelentős emléke festett famennyezete a régi templomból, 1746-ból.

Tiszabábolna 495 lakosú község Mezőcsáttól 25 kilométerre, délnyugatra fekszik a Tisza-tó közelében.

Tiszadorogma 465 lakosú Árpád-kori község Mezőcsáttól 20 kilométerre, délre fekszik.

Tiszakeszi 2705 lakosú község Mezőcsáttól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.

Tiszatarján 1486 lakosú község Mezőcsáttól 9 kilométerre, keletre fekszik.

Tiszavalk 336 lakosú község Mezőkövesdtől 23 kilométerre, délkeletre fekszik.