Archive for the ‘Uncategorized’ Category

February 8th, 2010 Tokajhegyaljai Borvidék

Tokaj-Hegyalja gazdag kultúrális és történelmi örökséggel rendelkezik. E vidék a bölcsõje a magyar reformációnak, a protestáns iskolakultúrának, a magyar nyelvû irodalomnak.

February 8th, 2010 Mátraaljai Borvidék

A Mátraaljai borvidék története a honfoglalás elõtti idõkre nyúlik vissza. Az ezen a vidéken élõ népek ( trákok, kelták, roxolánok, szkíták, jazigok) többek között szõlõmûveléssel is foglalkoztak. Jelenleg hazánk legnagyobb kiterjedésü kötött talajú borvidéke. Éghajlata a többi észak-magyarországi borvidékénél kissé melegebb, viszont hasonlóan száraz jellegü. A borvidék talajképzõ közetei és talajai változatosak. Területi elhelyezkedésük mozaikos. A Mátraaljai Borvidék meghatározó szõlõfajtái az Olaszrizling, a Rizlingszilváni, az Otonell Muskotály, a Leányka, a Tramini , a Hárslevelü, a Chardonnay, a Sauvignon, a vörösborok közül a Zweigelt, Kékfrankos és Cabernetek. Jelentõs ültetvények vannak Irsai Olivér, Cserszegi Füszeres és Zenit fajtákból is. A borvidék összes területe 32382 ha. hegyközségi nyílvántartás szerint 7574 ha.

February 8th, 2010 Kunsági Borvidék

A borvidék logója egyaránt jelképezi a bort mértékkel fogyasztó ember könnyed, vidám hangulatát, de a hagyományokra épülő homoki szőlőtermesztő kemény küzdelmét is azért, hogy fáradságos munkája és az itt szinte állandóan sütő, néha perzselő napfény hatására és következtében aranyló ital kerüljön a homoki bort szer tő ember poharába. A borvidéken több borászat is szívügyének tekinti a kiemelkedő évjáratok borainak muzeális megőrzését. Ezek a borok a különböző borversenyeken kiemelkedően szerepelnek. Cegléd, Kecskemét, Kecel, Kiskunhalas, Kiskőrös, Soltvadkert a bor városa.

February 8th, 2010 Bükkaljai Borvidék

Nagymiskolc területérõl már az õsember gyűjtögetõ gazdálkodásáról is sok bizonyítékkal rendelkezünk, õstermelésre pedig a legrégibb idõktõl vannak adataink. A honfoglalást követõ századok alatt a termõföld még kevés területet foglalt el, de a népesség növekedésével egyre több területet hódítottak el a cserjés domboldalakból. A legkülönbözõbb gyümölcsfajok megtelepítésére voltak alkalmasak ezek a területek és a még megbecsültebb szõlõ, a bortermelést jelentõ növény mesterséges megtelepítésére. A vadszõlõ, ugyanis mint a Magyar Középhegység õshonos növényeként itt már ismert volt. Termését már a jégkor végétol itt élõ õsember is ismerte. A szõlõmuvelés kezdeteirõl keveset tudunk. Egy 1313-ban megjelent oklevél említi elõször a szõlõt és sejteti, hogy a szõlõtermesztés a helyi mezõgazdaság fontos ága. Az említett szõlõbirtokot a Pálos szerzeteseknek adományozta Ernyefi István, a diósgyõri vár akkori ura. 1503 február 11-én Ulászló megerõsíti a város korábbi borszabadalmát: “Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bévitt bort elveszíti.” Ekkor már nem csak a Diósgyõrt övezõ déli fekvésû dombok és Miskolc Szinva pataktól északra fekvõ északi dombvonulatai a szõlõkultúra virágzó területei. 1798-ban Pesten megjelent “Statistik des Königreichs” címu gazdasági munkában érdekes megállapítás található: “A tokaji, soproni és a ruszti bor kereskedelmébõl származó jövedelmet a miskolci megelõzi.” Ennek oka volt az is, hogy egyes Hegyaljai szõlõk mustjai is a miskolci pincehálózatban érlelõdtek, és innen kerültek külföldre. E hatalmas pincehálózat legöregebb pincéi még a középkori eredetûek, de a hálózatuk a XVII-XVIII. századra fejlõdött ki. Ekkor XVIII. században a fõ fajták Gohér, Furmint, Hárslevelű, Bátai, Damián és Fejér szõlõ. 1828-as jobbágyösszeírásból tudjuk, hogy Borsod lakosságának szegényebb rétegei többek között Miskolc szõlõiben kerestek munkát. Tibolddaróc a XIX. és a XX. században híres pezsgõalapbort termelõ vidéknek számított. Erre Olaszrizlinget és Furmintot használtak.

February 8th, 2010 Egri Borvidék

A Kis-Eged hegy oldalából került elő a Vitis hungarica levelének 30 millió éves kövülete. Ennek persze a mai szőlőtermesztéshez nincs sok köze. Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentős nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is. A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát). Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szőlővel. A megtelepedő cisztercita szerzetesek ezekből a szőlőkből fedezték borszükségletüket. A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentős volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szőlőművelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésből tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették. A törökök elől menekülő rácok hozták magukkal a héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a Kadarka fajtát is. Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szőlőtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett. A XVII. században a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszőlők rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktől. A város és környékének rohamos ütemű benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A szőlőhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki. 1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szőlőket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló. A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszőlő borának házasításával készül. Valaha a Kadarka különböző változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első. A hegyközség megalkotta a “Bikavér kódex”-et 1997-ben. Talán az egyik legfontosabb szabálya hogy egy listában megadott vösösborszőlő-fajták közül legalább három borából kell házasítani a Bikavért. E híres bor nevének eredete biztosan nem ismert, de két legenda is próbálja magyarázni. Ezek közül az egyik: “Több órai rohamozás után egyik nap megingott az ellenállás, s a lelkesedés és a hősiesség már nem tudta pótolni az elesetteket a várfal egyes pontjain. Mind nagyobb tömegben jelentek meg a falon a boncsokat (lófarkas török zászlókat) vivő akandzsik, s mind sűrűbben hangzó Allah kiáltások már-már győzelmi üvöltéssé erősödtek. Ekkor a fáradó magyar katonák erősítésére Dobó István várkapitány megnyittatta a borospincéket. Az asszonyok nagy ónkupákban hordták a vörösbort a harcolóknak. A törökök pedig kétszeresen érezték a bor hatását. Ugyanis a bort hordó asszonyok látva, látva férjeik szorongatott helyzetét, maguk is fegyvert ragadtak, s kinek fegyver nem jutott forró vízzel vagy szurokkal pusztította a falra felmászó ellenséget. Abból meg különösen páni félelem gerjedt a misztikumra amúgy is hajlamos piadok és gubedák között, hogy a vérszínű folyadék vörösre festette a védők szakállát, sőt olykor még a páncéljukat is. Ivás után pedig újult erővel, félelmet nem ismerve vetették magukat az ostromlókra. Hiába volt az agák bíztatása, a támadók meginogtak, s azt beszélték, földöntúli erőt ittak a védők az asszonyok hordta italból. Szájról-szájra járt a basák keltette rémület a törökök között: A magyarok bikavért isznak ! Ettől olyan erősekké és vadakká válnak, mint a bikák. Abba is hagyták az ostromot, megtagadván basáik parancsát.” Szekszárdon hamarabb jelent meg a bikavér, de nem lett ilyen híres. A borvidéken híres bor még az Egri Leányka és a Debrői Hárslevelű, valamit a Verpeléti Olasz rizling is.

August 7th, 2009 Észak-Magyarországi barangolás