Archive for the ‘Borsod-Abaúj-Zemplén’ Category
Bodrogkeresztúr 1288 lakosú község a 38-as főközlekedési úton, és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Bodrog partján, Tokajtól északkeletre, 6 kilométerre fekszik. A helység a mezővárosi szabadalmát II. Rudolftól 1598-ban nyerte. Határában 1849. január 22-én Klapka György aratott győzelmet a császári seregek felett, a csatahely emlékét obeliszk jelzi.
A római katolikus temploma késő gótikus, a homlokzat előtti toronnyal. Az oldalon pálcatagos kapuzat, egykorú vasalt ajtószárnyakkal, 1481-es évszámmal található. A hajó és a szentély déli falát gótikus mérműves ablakok törik át. A nyolcszög három oldalával záródó szentély kereszt-, a hajó hálóboltozatú, ez utóbb építésére utalhat a bejárat feletti 1520-as évszám. A sekrestye és a kápolna XVIII. századi.
A görög katolikus templomát 1762-ben, a református templomát 1790-ben építették.
Az úgynevezett Rákóczi-ház kora barokk stílusban, a XVII. században épült, és jelentős műemlék még a volt Máriásy-kúria a Felső utcában.
A Dereszla-hegy tetején található a csodarabbi, Steiner Jesaja, Reb Sajele sírja.
A közelében fekvő Tokaj-Bodrogzugi Tájvédelmi Körzet Európa jelentős madárlelőhelye.
Bodrogkisfalud 988 lakosú község, a Tokajtól 8 kilométerre, északnyugatra, a Hegyalja és a Bodrog határán fekszik. 1991. május 1-je óta önálló, előtte Bodrogszegihez tartozott. Az 1848-49-es szabadságharc idején a magyar és a császári seregek közötti ütközet helyszíne volt, melyről ma emlékmű tanúskodik. A helység jelentő szőlő- és borkultúrával rendelkezik.
Csobaj 816 lakosú Tisza-parti község, Tokajtól délnyugatra, 13 kilométerre fekszik.
Jelentős emléke a II. Világháborús fehérmárvány emlékmű és a hozzá tartozó emlékpark.
Erdőbénye 1354 lakosú hegyaljai község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárospataktól délnyugatra, 23 kilométerre fekszik a Zemplén-hegy lábánál.
A történelemi nevezetessége a megye első Kossuth-szobra. A református temploma 1786-ban, a római katolikus temploma 1787-ben, a volt Rákóczi-kastély a XVII. században épült. Jelentős emlék még a volt Budaházy-Fekete-kúria, a Kolera-oszlop- emlékhely az 1831-32. évi járvány emlékére a Kolera-dűlőben.
Az Aranyos-hegy és a Mulató-hegy rengeteg felfedezni való dolgot tartogat.
Szegi 323 lakosú a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs – Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén Bodrog-parti község Szerencstől keletre, és Tokajtól északnyugatra, 12-12 kilométerre fekszik. A település önállóvá válása óta, 1991. május 1-je óta építette meg katolikus templomát és Közösségi Házát, mely épületek díszei a községnek. Legalsó házsorának kertjei a folyópartig érnek, ahonnan csodálatos a kilátás a Bodrogra.
Szegilong 245 lakosú község, Szerencstől 11 kilométerre, keletre fekszik. A folyó feletti magaslatról szép kilátás nyílik a Bodrogot kísérő Longi-erdőre. Fő idegenforgalmi látnivalói a katolikus és református templom.
Taktabáj 604 lakosú község, Szerencstől 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Egyedi műemléknek számít a XVIII. századi református templom, melynek a belsejét a református templomoknál szokatlan módon gazdag ornamentális rokokó festés borítja.
A településen található a Patay-család kastélya és a hozzátartozó természetvédelmi park.
Tarcal 3333 lakosú nagyközség a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Tokajtól nyugatra, 6 kilométerre fekszik. A honfoglalás idején Árpád vezér adományozta Turzul vezérnek ezt a birtokot. Könyves Kálmán itt mondta ki azt a törvényt, miszerint „boszorkányok pedig nincsenek”.
Jelentős emlékei a római katolikus templom, a református templom, a Henye-hegyen a Theresia-kápolna 1749-50-ből, a zsinagóga a XVIII-XIX. századból, a Nagy Curia, azaz Királyi Udvar a XVII. századból, és a Rákóczi Borház a XVIII. századból.
A település határa a Tokaj-Bodrogzugi Tájvédelmi Körzet része.
Tiszaladány 724 lakosú község, Tokajtól 6 kilométerre fekszik. A környéke természetvédelmi terület.
Tiszatardos 279 lakosú község Tiszalöktől 3 kilométerre, északra fekszik.
Tokaj 4992 lakosú város a 38-as főközlekedési út és a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Tiszába ömlő a Bodrog partján fekszik. Történelme összefonódott a nemzet történelmével: első írásos említése Kőrév 1067-ből való. Földvára Anonymusnál Hímesudvarként szerepel. Későbbi vízi vára évszázadokon keresztül vigyázta Felső-Magyarország egyik legfontosabb átkelőhelyét, a tokaji révet, a tiszai hidat. Itt volt Erdély és Magyarország, majd a XVI. századtól a töröknek hódolt alföldi térség és a királyi Magyarország határterületén a legfontosabb kapu; kereskedelmi, közlekedési, hadi út Lengyelország, Oroszország irányába is. Tokajban jelölték királynak 1526-ban Szapolyai Jánost. Fontos történelmi szerepe volt a Rákóczi-szabadságharcban is. Ekkor pusztult el a vára, amelynek maradványait a Bodrog-Tisza összefolyásánál ma már csak csónakkal lehet megközelíteni. A kuruc szabadságharc után a király a Rákóczi-birtokot elkobozta, Tokaj kamarai város lett. A békés fejlődés eredményeként gyre polgárosodottabb mezővárossá fejlődött, ettől az időtől kezdve viseli a „Kiváltságolt Tisza-Tokaj Város” címet. A XVII-XVIII. század a Tokaj-hegyaljai borkereskedés virágkora. Világhírnévre ebben az időben tett szert, elsősorban a lengyel és az orosz felvásárlások és piacok révén. Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr környékén vívták 1849. januárjában a sorsdöntő ütközetet, amely a dicsőséges tavaszi hadjárat kiindulópontja volt. Tokaj ma Magyarország legismertebb kisvárosa, mely hagyományai révén kívánja megőrizni hírnevét, megújítani kulturális örökségét, felvirágoztatni borkultúrás hagyományait.
Múzeumában, az egykori görög kereskedőházban gazdag ikon-és egyháztörténeti gyűjtemény látható, megismerhetjük Tokaj-Hegyalja mezővárosainak történetét, népéletét, a szőlőművelés, borkészítés, a pincészet eszközeit.
A Rákóczi- Dessewffy- kastély 1700 körül épült barokk stílusban. A Rákóczi-családé volt, majd kincstári, sótárnoki épületként használták. Íves kőkapuja jellegzetesen hegyaljai építmény.
Mellette a gróf Széchenyi István Kollégium jól harmonizál a szép műemlékkel, s mutatja a város arculatának mai igényes formálását.
Tokaj jelenlegi városházája 1790 körüli.
A görög katolikus temploma 1743-ban épült a jelenlegi Vasvári utcában.
A volt zsinagóga a XIX. században épült a Serház utcában.
A református temploma 1800 körül készült a Bem utcában magasodik.
A volt kapucinus kolostor 1720 körül, a volt görögkeleti templom 1790 körül épült.
A városban sok szép régi lakóházat találunk a Bethlen Gábor, Rákóczi, Vasvári Pál utcában és a Hajdú közben.
Girincs 881 lakosú község Tiszaújvárostól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Hejőbába 1936 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Hejőkeresztúr 1122 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ és 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Emődtől 11 kilométerre, keletre fekszik.
Hejőkürt 321 lakosú község az M3-as autópálya mellett Tiszaújvárostól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Hejőpapi 1239 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 7 kilométerre, északra fekszik.
Hejőszalonta 801 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 14 kilométerre, északra fekszik.
Kesznyéten 1858 lakosú község Tiszaújvárostól 7 kilométerre, észak-északnyugatra fekszik.
Kiscsécs 210 lakosú község Tiszaújvárostól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nagycsécs 898 lakosú község a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nemesbikk 1039 lakosú község Mezőcsáttól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Oszlár 424 lakosú község Tiszaújvárostól 8 kilométerre, délre fekszik.
Sajóörös 1142 lakosú község Tiszaújvárostól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Sajószöged 2326 lakosú község a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Szakáld 563 lakosú község Tiszaújvárostól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Tiszapalkonya 1557 lakosú község a 89-es/Tiszapalkonya Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 6 kilométerre, délre fekszik.
Tiszaújváros 17210 lakosú város a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom 1799-ben, barokk stílusban épült.
Abaújlak 99 lakosú község Encstől északnyugatra, 21 kilométerre fekszik.
Abaújszolnok 151 lakosú község Encstől északnyugatra, 21 kilométerre fekszik.
Alsóvadász 1535 lakosú község Szikszótól 6 kilométerre, északra fekszik. A környékén már az őskorban is éltek emberek. Ezt bizonyítja az 1970-es években megtalált kőbalta. Mely, jelenleg a miskolci Herman Ottó Múzeumban tekinthető meg. Az ásatások tanulsága szerint a környék azóta mindig éltek emberek itt. Erre enged következtetni az a tény, hogy néhányan még ma is köztünk vannak. A Honfoglalás után az Aba nemzetség szállásterülete volt. A falu alapítása is erre az időre tehető (XI. század). Ekkor még a mai Alsóvadász ebben a formában nem létezett. Az Árpád-korban itt három falu volt: Alsóvadász, Jánosd és Vízvölgy. Vizvölgy (Wyzwelg) tiszavirág életű település volt. Az Árpád-kor végén már nem létezett. Alsóvadász és Nyomár között feküdt. Létezéséről csak korabeli dokumentumok tanúskodnak, az emlékezetben már nem él az emléke. Feltehetően a tatárjárás során pusztult el. Területét 1329-ben Vadász és Jánosd birtokosai osztották fel egymás között. Jánosd (Janustelky) egészen 1906-ig különálló település volt. Ekkor egyesült Alsóvadásszal. Az egykori különállóság még ma is észrevehető. Első említése 1280-ból való. Az elnevezése valószínűleg a tulajdonosának nevéből adódhatott. Azóta rövid időszakoktól eltekintve lakott volt. Jánosd 1280-ban elnéptelenedett. De az elnéptelenedés nem tartott hosszú ideig. Ezt bizonyítja egy dézsmáról szóló feljegyzés 1317-bol. Alsóvadászt 1317-ben említik először. Nevét Vadaz alakban írják. A vadász olyan foglalkozást jelentő helynév, amely a benne lakó királyi szolgálónép tevékenységét jelölte. Alsóvadász lakói az Árpád-korban királyi vadászok voltak. 1329-ben Miklósfalva néven említik az a oklevelek községet (Wadaz alio nomine Michlosfalwa). Ennek az az oka, hogy a király Lorinc fia Miklós zólyomi ispánnak adta. 1332 - 35-ben Felsovadásztól való megkülönböztetése céljából Inferiori Vadaz illetve Alvadaz néven említik. Alsóvadász és Jánosd környékének 1317-es leírásában szerepel Aszaló (Azalo) és Dicháza (Dydych) is, mint szomszédos település. A falu határában folyó patakot Szikszópataknak (Zylzovpathaka) írja. A patak völgyében és Gadnán átvivő közútnak elágazása volt Nyomár felé. 1403-ban Zsigmond király a Perényi család tagjának, Péternek adományozta Vadászt és Jánosdot. 1427-ben összeírást tartottak. Az összeírás során 64 portát jegyeztek fel. Egy - egy portán három - négy családfő (homines) lakott. Alsóvadász Szikszó után a környék második legnépesebb települése volt. A török hódoltság 1558-ban érte el a falut. A törökök több kisebb várat elfoglaltak a környéken. Elfoglalták a felsővadászi kastélyt is. Később a királyi Magyarország békét kötött a törökkel és Alsóvadász az ország három részre szakadása idején annak része lett. Portyázó török csapatok többször dúlták fel Abaúj területét. 1575 és 1582 között Felső-Magyarországon 188 katonai közbelépést jegyeztek fel. 1588 október 8-án a budai pasa parancsára Kara Ali bég csapatai büntetőportyát tartottak Szikszó ellen. A bég a mezővárosra Sajószentpéter felől tört rá. A Szikszóiak a fallal megerősített templomba menekültek, de az ágyúkkal felfegyverzett törökök ellen nem sokáig tudták volna magukat tartani. Rákóczi Zsigmond egri főkapitány időben kapott jelentést a támadásról és intézkedett Szikszó felmentése érdekében. A felmentő seregek Kassáról, Göncről, Szendrőről és Tokajból jöttek. A csapatok Alsóvadászon találkoztak. A mintegy 2300 fos sereget maga Rákóczi Zsigmond vezette. A hosszas, öldöklő csatában több, mint 2000 török esett el, de sok magyar és német vitéz is a harctéren maradt. A török katonákat az Alsóvadász felé vezető út és a Vadász-patak közé temették. A néphit szerint az itt emelkedő mesterséges domb az elesett török harcosokból épült fel. Ezért is a neve: Törökhalom. A környező megyék sorra behódoltak a töröknek. Abaúj sem kerülhette el sorsát. Több helység vállalta az elbujdosás a pusztítás után a hódolás helyett. Alsóvadász lakói viszont viszonylagos háborítatlanságukat kemény adófizetéssel vásárolták meg. Az egri töröknek adóztak. A XVI. század végére a török megszállás véget ért. 1699-re újjáépítették a romokban fekvő templomot. A török hódoltság után a község a Sherédy, majd a Békény család birtoka volt. A XVI. század végére a Rákócziak kezébe került. Az O birtokuk volt 1712-ig. A Rákóczi szabadságharc során Alsóvadász elpusztult. 1720-ban a gróf Csáky család újratelepítette. Alsóvadász és Jánosd együttes lakossága 1782-ben 998 fő volt. A faluban számos bírtok nélküli nemes élt, akik vagy földet béreltek az uradalomtól, vagy annak majorságában dolgoztak. A zsellérek sem voltak egészen nincstelenek, mert a környező szőlőhegyeken jó kereseti lehetőséghez jutottak az 1774-es urbárium szerint. A XIX. század reformeszméi Alsóvadászra is eljutottak a református egyházon keresztül. A egyház óvoda építéséhez kezdett és emelte iskolájának színvonalát. Az 1848/49-es szabadságharc idején Alsóvadászról is nemzetőrök és honvédek álltak be Kossuth Lajos seregébe. A XIX. században a falu lakossága folyamatosan gyarapodott. 1851-ben 1153 református, 80 római katolikus, 220 görög katolikus és 42 zsidó élt. Összesen 1295 fő. 1869-ben 1570-en, 1900-ban pedig 1745-en éltek itt. 1906-ban Alsóvadász és Jánosd egyesült. Ekkor alakult ki a mai Alsóvadász. A két Világháborúnak Alsóvadászon is sok áldozata volt. Az I. Világháborúban 27 alsóvadászi katona esett el, a II Világháborúban 24 katona halt meg. 1919-ben a Tanácsköztársaság megdöntésekor a cseh csapatok egészen Alsóvadászig jöttek, de harcok nem folytak a faluban. Az 1950-es években, Rákosi idején több családot telepítettek ki Budapestrol Alsóvadászra. Köztük volt Bethlen András gróf az egykori miniszterelnök fia. Az első TSZ szervezése idején I-es és III-as csoportok alakultak ki. 1961-ben azonban a Termelő Szövetkezet szervezését a teljes kényszer jegyében hajtották végre. Alsóvadász lakosságának egy része a TSZ-ben dolgozott a másik része Miskolcon dolgozott ingázóként.
Aszaló 2006 lakosú község a 90-es/Miskolc-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szikszótól 2 kilométerre, északkeletre fekszik.
Felsődobsza 942 lakosú község Szikszótól 17 kilométerre, északkeletre fekszik.
Felsővadász 536 lakosú község, Edelénytől északkeletre, 24 kilométerre fekszik.
A római katolikus temploma gótikus stílusban épült, homlokzati toronnyal és a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. Főkapuja vasalt. Egy őzbőrből készült miseruha II. Rákóczi Ferenc ajándéka.
A volt Rákóczi-kastély a dombtetőn álló reneszánsz stílusú épület XVI. századi alapfalakkal. Később, 1850-1860 között romantikus stílusban teljesen átalakították. Egyemeletes, földszinti dongaboltozatos szobájában született és halt meg Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem.
Gadna 244 lakosú község Encstől 24 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Gagybátor 284 lakosú község Encstől 24 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Gagyvendégi 249 lakosú község Encstől 22 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Halmaj 1893 lakosú község Szikszótól 8 kilométerre, északkeletre fekszik a 90-es/ Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonal mentén.
Hernádkércs 355 lakosú község Szikszótól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Homrogd 1004 lakosú község Szikszótól 11 kilométerre, északra fekszik.
Kázsmárk 1005 lakosú község Szikszótól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
Kiskinizs 357 lakosú község Szikszótól 11 kilométerre, északkeletre fekszik.
Kupa 180 lakosú község, Szikszótól 13 kilométerre, északra fekszik a Cserhát közepén. Mezőgazdasági tájmúzeuma megtekinthető.
Léh 515 lakosú község Szikszótól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Monaj 299 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északra fekszik.
Nagykinizs 346 lakosú község Szikszótól 13 kilométerre, északkeletre fekszik.
Nyésta 70 lakosú község Encstől 25 kilométerre, nyugatra fekszik.
Rásonysápberencs 566 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Selyeb 482 lakosú község Szikszótól 19 kilométerre, északra fekszik.
Szentistvánbaksa 300 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Szikszó 6010 lakosú város a 3-as főközlekedési út és a valamikor megépülő M30-as autópálya, valamint a 90-es/Hidasnémeti- Miskolc vasútvonal mentén a Hernád völgyében fekszik. Noha a város első írásos említése csak a XIII.-XIV. század fordulójának időszakából származik, a régészeti kutatások kimutatták, hogy Szikszó és vidéke már nagyon korán benépesedett. Nem messze a központtól, a Vadász-patak völgyében két honfoglalás-kori sírt tártak fel, de a jelenlegi református templom helyén végzett ásatások is azt bizonyítják, hogy az már a XII. század előtt is temetkezési hely volt. Első írásos említése 1280-ra tehető, ekkor ugyanis IV. László itt keltez három oklevelet, a következőkkel zárva sorait: Dátum in Zekzou, feria tertia proxima post dominicam judika MCCLXXX. Újabban egyes történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a fenti dokumentumban megjelölt hely nem a mai Szikszó helyén álló településre vonatkozik, így ők az első írásos említést 1307-re teszik, amikor is Károly Róbert adott ki “in Zykzo” oklevelet. Bármelyik is legyen a helyes, az biztos, hogy a város már több mint 700 éves történetre tekinthet vissza, és több mint egy évszázados kitérő után, 1989-től ismét városi rangja van. A környék már a honfoglalástól kezdve az Abák birtokának számított, ezt valószínűleg Szent István is megerősítette. Írásos forrásokból is ismert első tulajdonosa Marhard, Abaújvári ispán volt. Később 1308-ban az ő fia, Mihály mester már Zekzow-inak nevezi magát. Marhard, fiai, valamint az ő örököseik az Árpád-ház kihalása után is megőrzik birtokaikat, a XIV. századra a több ágra szakadt família Szikszai ágának jut a birtok. A család 1391-ben kihal, így hatalmas birtokaik mind a királyra szállnak, Zsigmond pedig feleségének, Máriának juttatja azokat. Nagy változást jelent ez a város életében, ugyanis a királynő szívén viselte új szerzeményének sorsát, és több kiváltságot juttat lakóinak: 1391-től engedélyezte az építkezésekhez a szabad fahordást a Feketeerdőből; később az adó egy részét engedi el. Valószínűleg ebben az időben gyorsult fel az új, gótikus templom építése, amelyet a korábbi helyén, részben annak kőanyagának felhasználásával emeltek, és amely tulajdonképpen ma is látható, bár, mivel több alkalommal is tűzvész pusztított benne, az épületet többször újjáépítették. Mária halála után Zsigmondra száll Szikszó, majd tőle, kisebb nagyobb kerülőkkel, a Perényi család megalapítójára, Simon fia Péter székelyispánra. A Perényiek a XVIII. századig a vidék legnagyobb birtokosai maradnak, bár az egyes birtokrészeket többször elzálogosítják, és perek sorát vívják tulajdonjogi viták miatt. De az 1700-as évekre a Perényiek csillaga is lehanyatlott, tőlük az Esterházyak és a Csákyak szerezték meg Szikszó területeinek jelentős részét, majd utóbb az Esterházy rész is a Csákyaknak jutott. Az utolsó szikszói nagybirtokosok a Hunyadyak voltak, id. gróf Hunyady Lászlóné végrendeletében egy szeretetotthon létrehozására felajánlotta a Bethánia kastélyát, a parkot, szántókat és egy szőlőt is. 1945 márciusában, amikor megalakult a földosztó bizottság, a kiosztott 2248 kataszteri hold földből 1028 holdat gróf Hunyady Lászlótól sajátítottak ki. Egy 1317-es, Tamás, Esztergomi érsek által kiadott, peres ügyet rendező oklevélben a helység, mint tizedfizető hely szerepel, majd az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékből az is kiderül, hogy Szikszón három pap fizetett adót, ami azt valószínűsíti, hogy már akkor is legalább két templom állt a vidéken. Fejlődéséhez elsősorban kedvező fekvése járulhatott hozzá: itt vezetett az út a Magyar Királyság déli részei felől Kassára és Krakkóba, Lengyelországba. Ennek az útvonalnak különösen az 1335-es visegrádi hármas királytalálkozót követően nőtt meg a jelentősége. 1351-ben még csak “villa Zykzou”-ként emlegeti (vagyis mint falvat, faluközösséget), de 1392, amikor Mária királynőhöz kerül, már a “civitatem nostram Zykzow”, vagyis a királyi város megnevezést használják. Ekkoriban már saját kiadványai, esküdtjei és bírója van, valamint vámszedési joggal is rendelkezik. Nagy jelentőségű az 1387-ből származó forrás, amelyben Szikszai Miklós mester templomépítés céljából híd verését engedélyezi a Hernádon. Ez volt a kezdő lépés a szikszói gótikus templom megépítésének jó 100 éves történetében. Egyes források szerint a két templom mellett még egy apácakolostor is állt itt Zsigmond király idején, de erről semmi konkrétat nem tudunk. A XV. században végig városként említik, kezdetben civitasként, később csak oppidumként, megemlítik híres vásárját, azt, hogy út- és vásárvámot szedett, 1472-ből a Bársonyoson lévő malmáról, 1495-ből sókamarájáról olvashatunk. Mezővárosi rangját az is bizonyítja, hogy adóját nem portaként, hanem egy összegben fizette. Különösen sokat találkozhatunk a korabeli dokumentumokban a szikszói szőlőkkel, ami arra vall, hogy már akkor jelentős borvidéknek számított: szőlőbirtoka van a kassai Szent Erzsébet egyháznak (1382-es forrás), a diósgyőri pálosoknak (1406), a lehnici karthauzi kolostornak (1406, 08, 14), Perényi Péternek (1408), a kassai (1408) és szikszói plébánosnak (1406, 14), és persze a város polgárainak is (1406, 08, 14). 1517-ből van arról adatunk, hogy a városban tanító működött, a szikszói plébános gyakran tölti be a forrói esperesi tisztséget is, Bereck plébános pedig helyi fegyvereseket vezetett a Dózsa-féle parasztfelkelésben. A reformáció szelei Szikszót is elérik, amikor Perényi Gábor 1538-ban áttér a lutheránus hitre, a város polgárai is követik, első újhitű prédikátornak Benczédi Székely Istvánt hívják meg. 1562-ben viszont már kálvinista hitre térnek a lakósok, méghozzá a Perényi család akarata ellenére. 1568-ban generális gyűlést tartottak Szikszón a református prédikátorok, és elrendelték, hogy az úrvacsorát ostya helyett közönséges kenyérrel kell kiszolgáltatni. Mivel a teljes népesség áttért, a gótikus templom is a reformátusoké lett, és - jó néhány, a visszaszerzésére tett kísérlet ellenére - azóta is a református egyházé. A mohácsi csatvesztés után a török előrenyomulása egyre jobban éreztette hatását, 1558 október 13-án a füleki bég felégette a várost, majd 1566-ban, ‘67-ben, ‘73-ban és ‘77 fosztogattak a török csapatok, ‘77-ben az éppen istentiszteleten lévő lakósság védekezett, és a templomot sikerült megvédenie. Valószínűleg ezek után, talán 1580-ban építettek védőfalat a templom köré, így vált az erődítménnyé, amelynek különösen Eger eleste (1596) után nőtt meg a jelentősége. 1641-ben 1000 lovast rendeltek ide, 1644-ben pedig 500 német katonát talált itt I. Rákóczi György. Mindenképpen szót kell ejtenünk Rákóczi Zsigmond Szikszó határában vívott győztes csatáiról: először 1577-ben, mint szendrői várkapitány ugrasztotta meg a várost fenyegető törököt, majd 1588-ban, immár egri parancsnokként aratott fényes, nyugodtan mondhatjuk, hogy európai hírű győzelmet. Az erdélyi fejedelmek többször is megfordultak a vidéken, 1679-ben pedig a Thököly vezette magyar csapatok győzedelmeskedtek a labancok felett - a győztes csatának dühödt mészárlás lett a vége, ahol 709 császári katona vesztette életét. Budapesten, a Hősök terén, Thököly alakja alatt dombormű örökíti meg a szikszói csatát. Mivel a polgárok 1703-ban Rákóczihoz csatlakoztak, Rabutin császári generális teljesen felégette a várost 1706-ban, ekkor tűnt el végleg az a bűntető kard, amellyel addig a halálos ítéleteket hajtották végre. A XVIII. század a lassú gyarapodás időszaka, 1715-ben a pozsonyi országgyűlés szikszót harmincad helynek nevezi ki; 1780-ra épül fel az új katolikus templom, a kereskedelem jelentősége miatt megnövekedett zsidó lakósság pedig 1808-ban vehette birtokába az új zsinagógát. 1848 harcai természetesen ismét nem kerülték el a települést, a Mészáros Lázár hadügyminiszter által vezetett magyar honvédek 1848 december 28-29-án itt vívták meg csatájukat Schlick császári csapataival. Nem kétséges, hogy a győzelemmel végződő csata a legjelentősebb volt a ‘48-as felvidéki ütközetek között. 1852 hozta a város történetének legnagyobb csapását. Május 18-án a község déli részészén, egy kemencéből kipattanó szikra lángra gyújtotta a házat, de hamarosan az egész település lángban állt: 472 háza porig égett. Kunsch József, Pestre szakadt szikszói ügyvéd óriási erőfeszítéseinek köszönhetően könyv jelent meg, Szikszói Enyhlapok címmel, amelyben számtalan jelentős író, költő művét jelentették meg, és amelynek célja a szikszói újjáépítés anyagi támogatása volt. Az újjáépítés jól haladt, városias utcák épültek, de a nagy terheket már nem bírták a polgárok, és 1866-ban kérelmezték a város nagyközséggé való visszaminősítését. Trianon újabb fordulatot hozott Szikszó életében, ugyanis Kassa elcsatolásával a csonka Abaúj-Torna vármegye székhelyévé lépett elő. Ekkor rendezik az utcákat, a közvilágítást, járásbíróság, iskolák, kórház, lakótelep) épül, és több műemléket is avatnak. 1938-ban, az első bécsi döntéssel Kassa ismét Magyarországhoz kerül, így 1938-45 között csak járási székhely Szikszó, majd 1945-től 1950-ig ismét megyeszékhely, végül 1961-ig járási központ. 1989-től ismét városi rangra emelkedett.
Alsódobsza 416 lakosú község Szerencstől 17 kilométerre fekszik. Legfontosabb természeti értékei a csodálatos dombos táj, mezők, rétek, friss, tiszta levegő és halban gazdag Hernád folyó partja. Jelentős emlékei a régi parasztházak és az 1803-ban épült református templom.
Bekecs 2506 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Szerencstől 3 kilométerre, délnyugatra fekszik. A honfoglaláskori település, 1067-ből származnak első írásos emlékei. A többszáz éves szőlőtermesztési tapasztalatoknak köszönhetően a pincékben finom hegyaljai borokat érlelnek.
Jelentős műemléke a római katolikus templom.
Golop 682 lakosú község a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északra, 15 kilométerre fekszik. A község neve XVIII. századi birtokosa, a Vay-család révén vált ismerté: a kertépítészet remekeként jegyzett parkjuk ma természetvédelmi terület. A település a Kossuth Lajos emlékét őrző „Keresztelő Túra” útvonalán fekszik.
A református templom az 1600-as évek előtt épült.
Vay-kastélyok a Rákóczi utcában találhatóak .Az első a középkorban, a második 1820-ban épült.
Legyesbénye 1649 lakosú község, Szerencstől nyugatra fekszik. A település egy vulkanikus eredetű hegy lábánál fekszik, melynek tetején barlang található. A katolikus templomban gyönyörű freskókat és faszobrokat láthatnak az érdeklődők.
Mád 2629 lakosú nagyközség a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északkeletre, 7 kilométerre fekszik.
A római katolikus temploma késő gótikus stílusban 1521-1526 között épült. Homlokzata előtti gótikus torony, a bejárat felett címer és felirat látható. A templom 1847-ben leégett. 1855-ben újjáépítették. Nem messze tőle egy 1778-ban készített Nepomuki Szent János-szobor található.
A Rákóczi utcában copfstílusú műemlékházakat tekinthetnek meg a településre érkezők.
A zsinagóga és volt izraelita hitközség, rabbiképző copfstílusban 1771 előtt épült, homlokzatán lizéniákkal, két ablakkal, félköríves oromfallal. A déli oldalon kőből faragott bejárat, felette rokokó kártus héber kvadrát betűkkel, az ajtószárnyak kovácsolt vasból készültek. A templombelső oszlopokkal tagolt, a mennyezeten polikróm festés nyomai látszanak.
A volt Aspremont-kastélyát és a református templomát a Rákóczi utcában találjuk meg.
Megyaszó 3033 lakosú nagyközség Szerencstől 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Zempléni-hegység délnyugati peremén fekszik.
Idegenforgalmi látnivalói a XIV. században épült református templom, amelyet várfal versz körül, a neoromán stílusú katolikus templom, a pincefalu és a báró Harkányi-család kastélya. Jelentős emlék még a Polgármesteri Hivatalban a Mátyás fej, valamint a település múltját, jelenét feldolgozó Községi Múzeum.
Mezőzombor 2549 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Budapest/ és a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 4 kilométerre, keletre fekszik. A község nevét először 1298-ban említik.
Monok 1811 lakosú község, Szerencstől 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A település szülötte Kossuth Lajos, akinek a copfstílusú, 1780 körül épült szülőházát a XIX. században átalakították, jelenleg múzeum.
A Monaky-kastély a XVI. századi négyszögletes épület, egyik sarkán hengeres harangtoronnyal a dombon áll. Körítőfal-maradványai ma is láthatók.
Az Andrássy-kastélyt 1760-ban, barokk stílusban Andrássy István építette. A XIX. században klasszicista módon átalakították. Egyemeletes, középrizalitja földszintjén 4 dór oszloppal rendelkezik. A földszinten levő házikápolna mennyezetét Krisztus feltámadása ábrázolás, a csengelyekben az egyházatyák 1770-ből láthatók. Főoltárán feszület található. Figyelemre méltók még a Mária és János evangélista faszobra, a barokk szószékek, a rokokó padok.
Az Andrássy-kápolna 1770-ben épült.
A római katolikus temploma 1330 körül, a Kálvária 1910 óta, valamint református templom 1794 óta a település képébe illik.
Prügy 2533 lakosú község, Szerencstől délkeletre, 10 kilométerre fekszik.
Nevezetes látnivalója a Móricz Zsigmond Emlékház, mely a nagy íróról elnevezett utcában áll. A látogatók az emlékház helyiségeiben számos fényképen és egykori használati tárgyon követhetik nyomon Móricz életének alakulását és munkásságát eredményét.
Rátka 1092 lakosú község a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén Szerencstől 9 kilométerre, északra fekszik a Szerencs-patak völgyében, a Koldu-patak partján. A törökök pusztítása után német telepesekkel telepítették be.
A római katolikus temploma 1807-ben épült, majd 1966-ban újították fel.
Jelentős emléke a Tájház, mely 1824-ben épült.
Sóstófalva 275 lakosú Hernád-parti község, Felsőzsolcától 11 kilométerre, északkeletre fekszik. Református és katolikus templomán szecessziós jegyek láthatók
Szerencs 10023 lakosú város a 37-es főközlekedési út, valamint a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/, a 98-as/Szerencs- Hidasnémeti/ és a 100c-s/Nyíregyháza- Szerencs-Miskolc- Budapest/ vasútvonalak mentén fekszik. Az ezer éves Szerencsről az első hiteles írásos feljegyzés egy XIII. századbeli okiratból való. 1241-ben a Szent János-rendű keresztes lovagok (Johanniták) monostora állott itt, amely a “Szent Péter és Pál apostolok szerencsi apátsága” nevet kapta. Az oklevelek a XV. század végén már városként említik a települést. A város történetének talán legfontosabb fejezete a XVI-XVII. század fordulójához, Rákóczi Zsigmond korához köthető. 1605-ben az ő birtokán, Szerencsen tartották azt az országgyűlést, amely Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választotta. A Rákócziak közül a szerencsi vár utolsó ura II. Rákóczi Ferenc volt. A XVIII. században, Mária Terézia korában a település lassú gazdasági fejlődésnek indult. E fejlődés később némileg megtorpant, s az 1876-os közigazgatási reform során Szerencset nagyközségnek minősítették, azaz elveszítette középkori mezővárosi státusát. A XIX. század végi ipartelepítés új lendületet adott a településnek. 1889-ben nyolc hónap alatt épült fel itt Európa akkori legnagyobb cukorgyára és finomítója. 1923-ban pedig megépült a Csokoládégyár, melynek termékei országosan ismertté tették Szerencs nevét. A két Világháború között - ha nem is a korábbi ütemben -, de folytatódott a település fejlődése, 1930-ban Szerencsnek már 6707 lakosa volt. A gyárak, valamint a hengermalom és kőbánya tisztes megélhetést biztosítottak az itt élőknek. 1945 után Szerencs járási székhely lett, s a település legújabb kori fejlődése az 1960-as években indult meg. A korszerűsített cukorgyár és csokoládégyár mellett felépült a kenyérgyár és a gépgyár, fejlődött a könnyűipar és a szolgáltató rendszer, s megerősödött az agrárgazdaság egyik reprezentánsa, a Szerencsi Állami Gazdaság. Ekkor létesült a két középiskola: a Bocskai István Gimnázium és a 118. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. 1984-ben a település ismét városi rangot kapott, s az utóbbi 10-15 évben a történelmi hagyományokba beágyazódott urbanizációs folyamatok eredményeként Szerencs emberléptékű, sajátos atmoszférájú kisvárossá vált.
Szerencs nevezetessége a várkastély, ahol a Zempléni Múzeum is helyet foglal. Itt található az Európa szerte ismert képes levelezőlap-gyűjtemény.
A református templomát a XVI. század végén épült, itt található Rákóczi Zsigmond tumbája.
A római katolikus templomát 1744-ben építették, az utóbbi előtt Nepomuki Szent János szobra található.
A görög katolikus templomot a XVIII. században húzták fel.
A város másik jelentős múzeuma, a Cukorgyár Múzeuma 1889-ben épült épületben a Gyár utcában.
Taktaharkány 4077 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község építészete magán viseli a vallásos, a folyószabályozások előtti, Taktaköz fő jegyeit.
A XVIII. századi hangulatú a Népi Tájház eredeti díszítésű mestergerendája és a református templom szószeke és padjai.
Taktakenéz 1213 lakosú taktaközi község Szerencstől 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református templomát 1897-ben emelték. A Millecentenáriumi Emlékligetben István király bronz mellszobra látható.
Taktaszada 2042 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Taktaköz egyik jellegzetes települése, a Takta folyó mellett fekszik, természetvédelmi területen. A település jelentőségei a műemlék jellegű református templom, a római katolikus templom, a Kisfaludy-kastély és egy ma is lakott nádfedeles ház.
Tállya 2244 lakosú község a 98-as/Szerenc-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északra, 13 kilométerre fekszik. A helység Európa mértani közepe az 1992-ben végzett mérési adatok alapján.
A római katolikus temploma középkori gótikus stílusban épült. A szentélye eredeti a hajó és a többi rész 1757-es barokk átalakításkor épült hozzá. Az egyik mellékoltáron Maulbertsch-kép látható.
Az evangélikus temploma 1753-ban, barokk stílusban épült.
A református temploma 1753-ban, barokk stílusban épült.
Jelentős emlék még a Rákóczi-kúria a XVI. századból, a Rákóczi-kastély 1720-ból, a Maillotn-kastély a XVII. századból, a Balogh-kúria, a Postaház a XVIII. századból és a Magán ásvány és kövületgyűjtemény.
Tiszalúc 5618 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 18 kilométerre, délkeletre fekszik a Tisza-folyó partján.
Újcsalános 880 lakosú község Felsőzsolcától északkeletre, 11 kilométerre fekszik. A település látnivalója a festői szépségű Hernád-part.
Az épített környezet emlékei közül a református templom, az evangélikus templom és a községháza figyelemreméltó.
Alsóregmec 226 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Bózsva 227 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település két részből áll, Kisbózsvából és Nagybózsvából.
A kisbózsvai részen a Bombelles család tuljadonában a Lónyai Menyhért-féle volt kastély romjai találhatóak.
Nagybózsván pedig az 1830 körül épült Semsey-kastély várja a látogatókat.
Felsőregmec 212 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 13 kilométerre, északra fekszik.
A református templom a település legmagasabb pontján emelték a XIII. században, román stílusban. Tornyát ikerablakok díszítik, szentélyét XIV. században gótikus stílusban kibővítették.
Filkeháza 120 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a görög katolikus templom.
Füzér 579 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 28 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A vár Kompolt nembeli Andronicus tulajdona volt a XIII. század elején, tőle vásárolta meg II. András király. 1430-tól a Perényiek birtokolták, a mohácsi vész után Perényi Péter a kápolna alatti dongaboltozatos helyiségben rejtegette a magyar koronát. A császári csapatok 1683-ban robbantották fel. Legrégibb része a belső tornya. Legszebb része a román kori falakon álló, két emeletre osztott palotakápolna.
A római katolikus temploma a XIII. században, a református temploma 1785 után épült.
Jelentős emlék az 1879-ben épült Tájház és a Lászlótanyai Károlyi-kastély.
Füzérkajáta 165 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 25 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke az 1700-ban épült református templom és az Európában egyedülálló több ezeréves lábonálló kovaerdő.
Füzérkomlós 398 lakosú község Sátoraljaújhelytől 27 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Füzérradvány 388 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a Károlyi – kastély, mely barokk stílusban Károlyi Ede vázlattervei szerint épült. 1857-1859 között Ybl Miklós romantikus stílusban átépítette és bővítette egyemeletes, sokszögű toronnyal. Védett parkjának területe 140 hektár, a vulkáni eredetű Korom-hegy lábánál, hazánk legnagyobb területű kastélyparkja.1866 után fokozatosan kialakított angolpark, melyet 1890 után külföldi cserje-fafajokkal egészítették ki. A parkhoz vezető erdei fenyőből álló fasor lant és kandeláber alakú idős fákból áll. A fák közül a boglárfa, császárfa, tulipánfa, vasfa, japán szomorúfűz, a hamis ciprusok több faja, himalájai selyemfenyő, óriástuja, tiszafa stb. érdemel figyelmet.
Hollóháza 1026 lakosú határközség, Sátoraljaújhelytől 32 kilométerre, északnyugatra fekszik. Hollóháza már az Árpád-kortól lakott hely, területe a honfoglaló ősökből származó Aba nemzetség birtokához tartozott. A Hegyközön vezetett keresztül a honfoglaló magyarok útja, és az Aba nemzetség 1038-ban várat épített az Alsó-Kéked mellett Abaújváron. Egy 1270-ből származó okirat említi először Hollóházát, mint lakott helyiséget. Jelentős Árpád-kori életről tesznek tanúbizonyságot a környéken talált leletek, okiratok. Hollóháza a magyar történeti földrajzban Hollóház néven 1341-től ismert, addig Felsőkomlós néven tartották nyilván. Bár a falu mindig is a Füzéri vár jobbágy faluja volt, nevét a többi környező településtől eltérően nem a füzéri várurodalomhoz tartozó jobbágy családok nevéből kapta, hanem a pálos remete rend (címerében holló) tulajdonát képző a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik. Hollóháza középkori története összefonódik Fűzér történelmével, mivel ez időben a vár tartozéka volt. A község a XVI. században a Hegyköz részeként Habsburg megszállás alá került, majd a XVII. században – Bethlen Gábor Erdély területét hét megyével megnövelte – a két terület határvidékére került. Rövid időre Thököly felső-magyarországi fejedelemsége és a török hódoltság közvetlen határába került. A császári haderők, a török martalócok és a kalandor zsoldos vezérek mindennapos zaklatása eredményeként virágzó falvak pusztultak el. Erre a sorsa jutott a földrajzi fekvése miatt különösen exponált Hollóháza is. A XVII századig a falu elnéptelenedett. Az elnéptelenedés közegészségügyi okokra vezethető vissza. I. Lipót császár 1868. március 12-én adta Füzér várát a hozzá tartozó birtokokkal (így Hollóháza - pusztával) együtt Károlyi Lászlónak. Az 1723- évi országgyűlés határozott az ország háborúban magfogyatkozott lakosságának pótlásáról, betelepítéssel. Ám a Károlyi László fia, Károlyi Sándor ezt megelőzve 1702. március 16-án telepítési kiadványt küldött a Monarchia észak-nyugati részén élő szlovák jobbágyoknak: “aki letelepszik puszta telekre két évig mentes az urasági szolgálat alól”. A felhívás a nyomorgó szlovák zsellérek között kedvező fogadtatásra talált. Az emberek elindultak új hazát keresni. Hollóházára 1763. augusztus 26-án érkeztek meg az első telepesek. A Károlyi család a Hollóházára települő szlovákokat erdőirtásra, erdei munkákra használja. A letelepült lakosság irtásföldet kap, a belsőségeken megjelennek az egyszerű zsellérházak, a külsőségek pedig a település eltartásához szükséges terményt biztosítják: a kis településből falu lesz. Az első Világháború idején kb. 700 lakosa van Hollóházának, 123 személy vándorolt ki, az itthon maradottaknak egyedül a gyár biztosit munkalehetőséget. A második Világháború alatt sok férfi vonult be katonának. 1944-ben sokan visszajöttek, és az új sorozás alkalmával többen elbujdostak az erdőben. Ennélfogva jelentősen meg növekedett a hollóházi partizánok száma.
A Károlyi család a Fűzér - Hollóháza birtokot 1774-ben a Rolly család kezelésébe bérbe adja. Rolly József ügyes üzletember - mit sem törődve Mária Terézia tiltó rendeletével - üveghutát alapított Hollóházán 1777-ben, a mai gyár helyén. A korábban letelepedett hollóháziak, akik eddig csak erdei munkából éltek, a huta alapításával ipari munkát is vállaltak. Az ipari munka újabb és újabb telepeseket vonzott a községbe és adott nekik megélhetést. A XIX. század elején fellendül az üvegipar is: általánossá válik az ablaküveg használata, fellendül az üvegcsiszolás és festészet is. A cseh ipar által irányított éles versenyben a hazai homok minősége miatt a magyar huták hátrányba kerülnek. Csak a modern nagyüzemekké váló huták versenyképesek, így az erdők mélyén lévő kis huták egymás után szűnnek meg. Az üvegipar fejlődése válaszút elé állítja Károlyit is: fejleszti a hutát, vagy – a szomszédos Telkibánya példájára – kőedénygyárat létesít. A kőedénygyártáshoz adott volt minden feltétel: a fa, a Hollóháza környéki kaolin, a hutagyár épületei s a massza keveréséhez a huta mellett folyó két hegyi patak. Nem születhetett más döntés, mint hogy Hollóházán kőedénygyár létesüljön (1831). Ezekben az évtizedekben erőteljes a munkásvándorlás a telkibányai gyárból a hollóháziba, ezt tükrözi a későbbi gyártmányok feltűnő hasonlatossága. Az 1840-es években a gyár fejlődésnek indul, ezt bizonyítják a szaporodó anyakönyvi bejegyzések. A plébániai bejegyzések szerint egyes családok minden tagja a gyárban dolgozott festőként, korongosként. Hollóházán a kerámiakultúra, a mesterség szeretete apáról fiúra öröklődött. Az anyakönyvekben továbbiakban szereplő nevek már csaknem mind ma is élő családok, festők, korongosok elődei. Újabb – 4 évtizedes – fejlődést jelent a kőedénygyár és a falu fejlődésében Istványi Ferenc munkássága. Újabb szakemberek jönnek Németországból, Sziléziából és Csehországból, melyek egy része letelepedik, más része tovább költözik. A gyári munkások két falurészben laktak: a gyár környékén melyet Hutának neveztek, és az ún. Boszniában, amely a patak mentén húzódó völgyben feküdt. A gyár munkásai túlnyomó részben Hollóházán születtek, kevés kivétellel az 1700-as években letelepedett jobbágyok leszármazottai. A gyár a háború során szinte egész végig működött, csak a kassai harcok ideje alatt szünetelt 1-2 hétig. A háború után az emberek egyből elkezdtek dolgozni. Hollóházán 1979-ig kizárólag kőedényt készítettek, az ország kőedény szükséglete az életmód gyors átalakulása miatt egyre csökkent, ezért ekkor alacsonyszigetelésű porcelán szigetelők gyártására álltak át. A gyár 1956-ig fokozatosan áttért a művészi porcelánok gyártására, amit a gazdasági okok sürgettek. A gyárat a porcelániparban tradíció nem kötötte így könnyen rátérhettek – dekorban és formában egyaránt – a tömeges igényeket szolgáló edények és dísztárgyak gyártására. Ez azonban jelentős műszaki fejlesztést igényelt, ami segítette a nagyarányú tervek kibontakozását. A gyár és a falú életében jelentős dátum 1997, mert Szász Endre grafikus és festőművész ekkor látogatott el Hollóházára. Kiváló minőségű porcelánlapok előállításával, amelyekből óriási falfelületeket lehetett készíteni és művészi táblaképeket festeni a nemzetközi és hazai piacon hírnevet szerzet Hollóházának. Szász Endre porcelánfestészetével olyan különleges hatásokat ért el, amelyek csak porcelánon lehetségesek. A gyár privatizációja 1992-ben zajlott le. Ennek eredményeképpen bankok, önkormányzatok és dolgozók lettek a gyár részvényesei. 1996-ban egy német cég a Hutschenreurher AG vásárolta meg a gyár egy részét, és ott saját “manufaktúrát” hozott létre. Itt festenek és matricáznak olyan fehér termékeket, amelyeket Németországban gyártanak.
A római katolikus temploma 1967-ban épült Csaba László tervei alapján. Leghangsúlyosabb része a fordított V alakú templomhajó és a különálló, nyitott harangláb. A templom bal oldali falát a stáció egyes jeleneteit felidéző kerámiadomborművek díszítik, melyek Kovács Margit munkái. Az oltár mögötti feszület korpuszát Somogyi József készítette.
Kishuta 349 lakosú község a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik. A regéci uradalom által alapított falu, itt állították elő az uradalom üvegezési anyagát a XVIII. század elején, 1851 óta Kishuta néven.
Jelentős emléke a Kőkapu Vadászkastély, a volt Károlyi-kastély a község külterületén.
Kovácsvágás 627 lakosú község Sátoraljaújhelytől 21 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a református templom.
Mikóháza 567 lakosú község Sátoraljaújhelytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke az 1769-ban épített népi lakóház és az 1769-ben épült barokk stílusú görög katolikus templom.
Nagyhuta 83 lakosú község Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nyíri 458 lakosú község Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Pálháza 1106 lakosú nagyközség a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A Károlyi-kastély a XVIII. században barokk stílusban épült, majd 1857-ben átalakították.
Jelentős emléke a modern stílusú görög katolikus és római katolikus templom.
Pusztafalu 277 lakosú határközség Gönctől 32 kilométerre, északkeletre fekszik.
Sátoraljaújhely 18284 lakosú határváros a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Hatvan- Budapest/ vasútvonal mentén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, s egyben Tokaj-Hegyalja északkeleti részében fekszik. 1950-ig a történeti, majd a megcsonkított Zemplén vármegye közigazgatási székhelye volt. Három tájegységet köt össze: a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja “kapuja”. Két és fél évezreddel ezelőtt kelták, később géták éltek itt, kapcsolatba került a vidék a római birodalommal, sőt megtelepedtek a hegyek aljában az avarok, longobárdok, északi barbár törzsek és szláv népek, majd honfoglaló elődeink jöttek. A városnév a település fekvését (Sátor-hegy tövén) és történelmi létrejöttét, a tatár invázió után újratelepült sűríti egy szóba. A Sátor-halom hegynév már a XII. században megjelent Saturholmu alakban, a falucskát pedig Satur elen néven emlegették. Az itt élő lakosság halászó, vadászó, pásztorkodó életmódot folytatott. Árpád vezér “Ketelnek adományozta Sátor-halomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben”- tudhatjuk meg Anonymus “Gesta Hungarorum”-jából. Sátorhalma és Sátorelő, mintegy 150 évig lehetett Ketel vitéznek és utódainak birtokában, hisz Béla király jegyzője arról tudósít, hogy I. Endre király később cserébe megszerezte ezeket a településeket, így ismét királyi erdőbirtok lett. A helyi őslakosság zömét a tatárok pusztították el. IV. Béla oklevele “nova villa”- ként emlegeti az újranépesült falut. Egyes nézetek szerint az új település itáliai és szászországi hospesek segítségével jött létre, akiknek V. István 1261-ben városi kiváltságokat adott. V. István várat is építtetett az egyik hegyen. A városi kiváltságokat IV. László és III. Endre is megerősítették. Újhely a XIII-XV. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt. 1429-ben Zsigmond király a Pálóczyakat tette meg a vidék uraivá, akik egy évszázadon át birtokolták - több kisebb település mellett - Újhelyt és Patakot is. A Pálóczyak és a Perényiek hosszú időn át versengtek, hadat is vezettek egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. 1533-ra sikerült a Perényieknek a birtokokat irányításuk alá vonni. Protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár jelentősége egyre inkább csökkent a pataki, többször felújított várkastély árnyékában. 1558-ban a várat Telkessi Imre császári vezér leromboltatta. A várost 1566-ban tatár hordák gyújtották fel. 1567-73 között kamarai birtok volt, 1573-tól a Dobóké és örököseiké lett. 1605-1607 között Bocskai megszállta, 1608-ban Lorántffy Mihály lányai örökölték, 1616-tól a Rákócziak birtokolták házasság révén. Lorántffy Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye Báthory Zsófia és unokája, I. Rákóczi Ferenc örökölte. 1640-ben az Újhelyi Oremus szőlő présházában Sepsi Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort. 1655-ben az országgyűlésen, kötelezően elrendelték a tokaji borvidéken az aszúszemek különválasztását. 1779-ben Mária Terézia rendeletben mentesítette az aszúbort a dézsma alól. 1697-ben egy újhelyi országos vásáron pattant ki Tokaji Ferenc felkelése, amely egész Hegyalját forrongásba hozta, és előfutára lett a Rákóczi vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen adományokat adott, sőt testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák hercegé lett, akinek halála után kamarai kezelésbe került. A nehéz történelmi időkben is élénk maradt a város kereskedelme, itt alakult ki a hegyaljai borkereskedelem egyik központja. Az 1770-es években a város lakóinak száma 4000 fő volt. 1806-ban Újhely - a pataki uradalom részeként - Bretzenheim hercegé lett. Kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó kereskedők irányítása alatt fejlődött, és túlnőtt a város határain. Növelte Újhely jelentőségét az is, hogy a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki, s hamarosan felépült a város főterén a megyeháza, kialakult a közigazgatás intézményhálózata. 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A XIX. század elején 31 ipari ágazatban (céhekben) 195 mesterember dolgozott a városban. Kazinczy Ferencet 1806-tól 1831-ben bekövetkezett haláláig több kisebb-nagyobb megbízás kötötte Újhelyhez, itt élt kisgyermek korától kisebb megszakításokkal országos közéleti pályájának kezdetéig Kossuth Lajos is. Az 1848-as szabadságharc hadseregébe először Sárospatak és Sátoraljaújhely fiatalsága állt be. A kassai zászlóaljban szolgáltak, Damjanich vörössipkásai között. 1849 januárjában fegyvergyár létesült Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki magatartást tanúsított a kormánnyal szemben. A XIX. század közepétől a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendeződtek: az iparosodás, a folyószabályzások, a termőföldek növekedése, a filoxérajárvány következményei miatt. 1920-ig gyors ütemben nőtt a város lakossága. A fejlődésben jelentős szerepe volt a vasútépítésnek. 1871: Szerencs- Sátoraljaújhely- Kassa, 1873: Sátoraljaújhely- Csap vonal. Igen tudatosan történt az infrastruktúra fejlesztése: városi erőmű (1896), vízvezeték és csatornahálózat kiépítése (1906-tól). Megpezsdült a kulturális élet, megjelenik a “Zemplén megyei Híradó” (1862-t?l) és a “Zemplén” című hírlap (1870 és 1944 között), színház épül (1883), megalakul a Kazinczy-kör (1902), sportegyletek szerveződnek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílik (1900). Az I. Világháborút lezáró trianoni békediktátum igen érzékenyen érintette Sátoraljaújhelyt. Megyei székhely maradt ugyan, de vonzáskörzete összezsugorodott. Zemplén megye területének 70%-a, a lakosságnak pedig 60%-a került Csehszlovákiához,. Újhely határvárossá lett, elveszítette vasúti gócpont szerepét, csökkent kereskedelmi forgalma, gazdasági élete visszaesett. A trianoni országhatár megcsonkította a várost és határát is, közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel, s egy vasútállomással szegényebb lett. A két Világháború között a kormányzat a város fejlesztését elhanyagolta, Trianon orvoslását várva. 1945 után az iparosodás felgyorsult, 1948-ban már 27 ipartelepet írtak össze, ahol legalább 20 munkást foglalkoztattak. A lakásépítés is megnőtt. Az 1980-as évek végétől a privatizációval a város gazdasági élete jelentősen megváltozott, s ez a folyamat még ma is tart.
Sátoraljaújhely a XVIII. század közepén lett Zemplén megye székhelye. A barokk stílusú megyeháza 1754-1768 között épült Salvator Aprilis olasz építész tervei alapján, jelenleg Városházaként funkcionál. Az egyemeletes régi épület homlokzatán 2+5+3+5+2 osztással alakították ki a kőkeretes ablakokat, oromzatos középrizalitja mögött helyezkedek el a hatalmas teknőboltozattal fedett díszterem. A szép, fából készült, festett karzat közepén Zemplén vármegye címerét láthatjuk, a falak történelmi idők emlékét őrzik. Tágas, boltozatos kapualján, ódon lépcsőin gyakran sétált Kazincy Ferenc, itt kezdte közéleti pályáját Kossuth Lajos. Első szereplését a díszterem falán emléktábla örökítette meg. A főbejárat feletti erkélyről mondta a fiatal Kossuth első szónoklatát 1831-ben, a koleralázadás idején a helyi hagyomány szerint. A Városháza udvarán áll Pátzay Pál Kazinczy-szobra 1968-ból.
A műemlék római katolikus templom környéke az 1930-as években alakult ki Árkay Bertalan tervei alapján. Ekkor épültek fel a kő támfalak, melyek látványosan a tér fölé emelik a késő barokk stílusú épületet. E helyen már az Árpád-korban is állt a Szent Imre nevéről elnevezett templom. A többszöri tűzvész, átépítés, és a katolikusok, reformátusok közötti birtoklás után 1768-1798 között épült fel, jelenlegi formáját az 1909-1910-ben végzett bővítések során kapta. Főoltárát Hild Lipót készítette, Szent Antal és Szent Erzsébet oltárképét Boruth Andor újhelyi festőművész festette.
Az újhelyi pálosok Szent Egyed kolostorát a XIII. század második felében alakították és kezdték építeni. A kolostor és templom gótikus elődje 1501 előtt már állott, később azonban többször, jelentősen átépítették. 1566-ban a tatárok a vidék nagy részével együtt a várost és a kolostort is felgyújtották. A pálos rend 1786-ban történt feloszlatása után 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot. Ekkor a templom titulusát Szent Egyedről Kalazanci Szent Józsefre változtatták. Jelenlegi titulusa: Nagyboldogasszony. A templom megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát, a viszonylag rövid hajóval és a hosszú sokszög zárodású szentéllyel. Barokk főhomlokzatán volutás, konkáv íves oromfal, s a voluták fölött copf vázák láthatók. Berendezése 1716-1736 között készült. Főoltára Strécius János György lőcsei szobrász műterméből való. A nagyméretű, építészeti elemekkel gazdagon díszített oltár tetején Mihály arkangyal lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra. A hajóban Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állított mellékoltárok, a szentélyben kétoldalt 1716-17-ből származó stallumok.
A görög katolikus templom 1738-ban épült, tornya 1777-ben, de teljes befejezése a XVIII. század végéig húzódott. Főhomlokzata előtt zömök, órapárkányos torony, alján kőkeretes bejárati ajtó, e felett egyházi szláv nyelvű kronosztikon. Gyönyörű barokk ikonosztáza 1759-ben készült. Dúsan faragott, áttört királyi ajtaja és kvalitásos ikonjai galiciai műhelyre vallanak. A templom nevezetes egyházszervező tudós papja volt Bacsinszky András/1732-1809/, az első munkácsi püspök.
A copfstílusú református templom 1784-1789 között épült. Megújították 1889-ben. Szószéke és úrasztala füzérdíszes. Értékes egyházi kincseket őriz: eredeti kiadású Vizsolyi Bibliát, I. Rákóczi György által adományozott kupát, gyönyörűen hímzett úrasztali terítőket, könyvritkaságokat.
Érdemes felkeresni a Kazincy Ferenc Múzeumot, mely műemlék jellegű épületben kapott helyet. Az épület klasszicista stílusban, 1827-ben épült. 1834-1850 között működött a zempléni Casinó Társaság. Itt gyűltek össze a reformkori város és Zemplén megye haladó gondolkodású férfiai. Petőfi Sándor látogatását és Balásházy János természettudós munkásságát emléktáblák örökítik meg az épület falán. A város sok egyéb városképi jelentőségű épülettel rendelkezik.
Vágáshuta 84 lakosú község Sátoraljaújhelytől 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a Vily izraelita sírkövek és a református templom.
Vilyvitány 320 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 20 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Bodrogolaszi 955 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól délnyugatra, 4 kilométerre fekszik. Neve a XIII. században letelepített olasz vincellérektől ered.
A Bodrog folyó fölötti magaslaton álló, XII. századi román stílusú római katolikus templom jelentős műemlék.
A görög katolikus templom 1644-ban épült, belsejében szép ikonosztáz található.
Az 1860-ban épült Lónyay-kastély és szép parkja Stefánia főhercegnő kedvelt nyári tartózkodási helye volt.
Jelentős műemléke még a görög katolikus templom.
Erdőhorváti 653 lakosú község Sárospataktól délre, 19 kilométerre fekszik a Zemplén-hegységben. Jelentős emlék a szőlőmáji részen az ispáni lakás.
Györgytarló 604 lakosú község a Tisza partján, Sárospataktól 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Tiszakarádi-főcsatorna mellett. Környékén hatalmas tanyavilág található. A Tisza partján a Széchenyi Istvánról elnevezett műemlék szivattyútelep ma is üzemel. Jelentős emléke a Kúria a közeli tanyán.
Háromhuta 167 lakosú község, Sárospataktól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. A három település, Óhuta, Középhuta, Újhuta által határolt területet a Zempléni-hegység kedvelt turistaközpontja.
Az itt élők hajdani életformáját a Szlovák tájház gyűjteménye mutatja meg.
Hercegkút 741 lakosú Gombos-hegy melletti község, Sárospataktól északra, 3 kilométerre fekszik. A német nemzetiségi településen a hegyoldalba vájt pincékben finom borokat és hagyományos készítésű, ízletes svábszalonnát és sonkát fogyaszthatnak a vendégek. Templomát 1847-ben építették. Pogánykúti részén érdemes kirándulni, túrázni.
Kenézlő 1395 lakosú bodrogközi község, Sárospataktól délre, 18 kilométerre fekszik. Az ártereken megtalálhatók a mocsári növényzet maradványai, a sajátos és ritka növényfajok.
Komlóska 332 lakosú község, Sárospataktól 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Zempléni-hegység egyik legszebb fekvésű településén számos ruszin nemzetiségű lakója van.
Makkoshotyka 991 lakosú község, Sárospataktól északra, 6 kilométerre fekszik. Az ősi magyar település határát övező erdő gazdag vadállománnyal várja a vadászokat. Értékes trófeagyűjtemény is látható a községben. A parkkal körülvett Melczner-kastélyok ma középületekként funkciónálnak.
Olaszliszka 1813 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Bodrog partján, Sárospataktól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református temploma 1787-1808 között, a gótikus stílusú római katolikus temploma a XIV. században, a Kossuth-ház 1820 körül épült.
Sárazsadány 276 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Sárospatak 14697 lakosú ősrégi város a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs – Miskolc- Budapest/ vasútvonal mellett Szerencs és Sátoraljaújhely között félúton helyezkedik el a Bodrog folyó két partján. A település már történelem előtti időkben is lakott hely volt. Lehet, hogy a Bodrogról nyerte patak nevét. A Sáros szócskát pedig a Bodrog és Ronyva közt elterülő sáros vidék után kapta. Latin neve Potamopolis. A hagyomány szerint Jaroszláv kijevi fejedelem leánya, Agmunda királyné jegyajándékába kapta volna a várat s így a város királynéi város volt. A város hamarosan igen jelentős állomása lett a kereskedelemnek is, mert a Lengyelország felé irányuló forgalom a városon keresztül bonyolódott le. A tatárok pusztítása után olasz telepesek jöttek, 1254 után. Ekkor kezdődött a szőlőművelés, amely hamarosan világhírre tett szert.A feljegyzések szerint Patak vármegye is létezett. A város kialakulásában nagy szerepet töltött be a történelmi vára. A várat I. Endre építtette. Itt született II. Endre leánya Szent Erzsébet. V. Istvánnak is a kedvenc tartózkodási helye a vár, aki restauráltatta és 1262-ben ő építtette a vörös tornyát. 1390-ben Perényi Miklós kapta a királytól. Sok viszály és harcok emlékeit őrizte a vár idáig is. Zsigmond király Patakot szabad királyi várossá tette 1429-ben. 1435-ben a kincstár tulajdona, de Zsigmond később Pálóczi György esztergomi érseknek adta zálogba.1460-ban Mátyás vásárjogot, Pálóczi pedig egyéb kiváltságokat adott a városnak.1526-ban Perényi Péter a birtokosa. A mohácsi csatából alaposan kivették részüket a patakiak. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított Patakon, minek következtében lakói közül sokan eltávoztak. 1582-ben Dobó Ferenc birtokolta. 1584-ben Balassa Bálint esküvője volt a várban Dobó Krisztinával. 1608-ban a kincstáré s innen került Lorántffy Mihály, majd 1614-ben annak leánya Lorántffy Zsuzsanna birtokába. Így került a birtok a Rákóczi-családhoz. I. Rákóczi György nagyon kedvelte Patakot. Alatta kezdődött a híres pataki főiskola első fénykora. Rákóczi lőpor- és ágyúgyárakat is létesített Patakon. Itt ajánlották fel neki az erdélyi fejedelemséget. Fiai itt jártak iskolába. I. Rákóczi Ferenc. 1670-ben átadta a várat Spork János császári tábornoknak. 1683-ban Thököly Imre foglalta el a várat a császáriaktól. A jezsuiták ezidőben menekültek el innen és Thököly visszaadta a pataki iskolát, a reformátusoknak. A templomot is visszakapták. 1685-ben azonban ismét a császáriak foglalták el Schultz tábornokkal. Ekkor tértek vissza a jezsuiták is, akik Klobusitzky alispántól 1686 október 5-én a templomot is visszakapták. A reformátusok csak 1687-ben adtak engedélyt új templom építésére. Ebben az esztendőben ismét elvették tőlük a főiskolát. 1697-ben lázadás tört ki, elkergették a császáriakat, de azok ismét visszatértek és alapos bosszút álltak a várnépén. I. Lipót 1702-ben megparancsolta, hogy a pataki vár erődítményeit robbantsák fel, a hadifelszereléseket Kassára szállíttatta, hogy véget vessen a lázadásoknak. A kurucok 1703-ban lerohanták a várat és azt be is vették. Ekkor kapták vissza a reformátusok iskolájukat és templomukat. 1708. december 18-án fejezték le az áruló Bezerédi Imre brigadérost és sógorát, Bottka Ádámot. 1711-ben ismét a kincstáré a vár és az uradalom. 1720-ban Trautschon herceg vette meg a kincstártól 200000 forintért. 1766-ban azonban ismét a kincstár tulajdona. Sárospatakon a régi időkben is számtalan iparos élt, virágzó cégekről találunk feljegyzéseket. A földművelés és a szőlőművelés sok embernek adott kenyeret már abban az időben is. Az 1622-ben pusztító pestis alaposan irtotta a lakosságot, aminek kihatása a későbbi esztendőkben is érezhetővé vált. A vár muzeális értékű és a benne felhalmozott tömérdek régi fegyver és az egyiptomi népek harci eszközei növelik a vár jelentőségét. Sárospatak az 1711-es esztendőtől egészen 1919-ig terjedő időben nagy fejlődésen ment keresztül, de a világháború utáni idők egészen napjainkig ugyancsak sok fejlődést hoztak. Ezen idő alatt több ipari vállalkozás és gyáralapítás történt a városban. Már 1809-ben gyógyszertára is volt. 1831-ben az országos nagy kolerajárvány Patakot sem kímélte, nagyon sok áldozatott szedett. A főiskola egyik nagyhírű tanára, Kézy Mózes is a járvány áldozata lett. 1847-ben Széchenyi István látogatta meg Patakot. 1847-ben István főherceg és ugyanezen esztendő július 9-én Petőfi Sándor látogatott ide először. 1855-ben pedig Arany János tisztelte meg jelenlétével a várost. A szabadság szele ide is eljutott, 1848 március 18.-án a főiskola ifjúsága fáklyás menetben zeneszóval ment tanárai elébe. Nemsokára azután a zászlók alá sereglett az ifjúság és a pataki 9. zászlóalj majdnem kizárólag pataki diákokból állt. A szabadságharcot leverték és utána az orosz szállta meg az egész megyét. A felszabadulás után is még sok viszontagságon ment keresztül a város. 1914-ben a Világháború hívta hadba katonaköteles férfiait, akik közül sokan a csatamezőn haltak hősi halált.
A reformátusoknak Perényi Péter korában keletkezett a templomuk, mikor a meglévő katolikus templomot állították az új hit szolgálatába. Báthory Zsófia korában üldöztetésének voltak kitéve, templomukat elvették. I. Rákóczi György, majd neje Lorántffy Zsuzsanna is nagy támogatói voltak a református egyháznak. Csak 1669-ben egyeztek meg, melynek értelmében az egyház és iskola lefoglalt javait visszaadták és még kárpótlást is kaptak. Thököly halála után ismét rossz helyzetbe került a református egyház. 1714-ben királyi engedéllyel Sárospatakot artikuláris helynek nyilvánították, ahol a templom és iskola szabad használata meg volt engedve a reformátusoknak. Ebben az esztendőben egy kis fatemplomot építettek, melynek helyén áll a mai templom. 1726-ban nagyobb fatemplomot emeltek. 1781 tavaszán épült fel kőtemploma. A görög katolikus egyház megalakulásáról pontos feljegyzések nincsenek, annyi tény, hogy 1713-ban már létezett. Temploma 1796-ban épült. Az izraeliták hitközsége 150 esztendővel ezelőtt keletkezett. Első zsinagógájuk leégett 143 évvel ezelőtt, újabb templomuk pedig 1895-ben épült.
Tolcsva 1955 lakosú hegyaljai község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős műemlékei a Szirmay-kastély 1820 körül, a római katolikus templom a XIV. században, a Rákóczi-kastély 1620-1640 között, és a Dessewffy-kastély 1659-ben épült. Említésre méltó a Kurucz-kastély, a Waldbott Borház és Bormúzeum a Rákóczi-kastélyban. A római katolikus templomának kápolnájában őrizték a Szent Koronát 1806-ban.
Vajdácska 1396 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, keletre fekszik.
Vámosújfalu 920 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárospataktól délkeletre, 13 kilométerre, a Bodrog partján fekszik. Az Árpád-kori település érdekessége a hatlyukú kőhíd, mely hosszúságát és a lyukak számát figyelembe véve, Magyarország korabeli hídjait tekintve a 4. ilyen jellegű híd. Az 1990-ben önállósult településen Faluház és helytörténeti gyűjtemény is található.
Viss 745 lakosú bodrogzugi festői szépségű község Sárospataktól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős emléke az 1827-ben épült katolikus templom.
Zalkod 310 lakosú község Sárospataktól 24 kilométerre, délnyugatra, a Tisza partján fekszik.
Jelentős emléke a XIII. században épült műemlék jellegű római katolikus templom.
Arló 4126 lakosú nagyközség Ózdtól 3 kilométerre, délre fekszik a 25-ös főközlekedési út mentén.
Bánréve 1452 lakosú határközség, a 25-ös és 26-os főközlekedési utak találkozójánál, a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén Ózdtól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
A volt Vay-kastély copfstílusban épült 1780 körül. Részben a Sajó régi medre által övezett épület, földszintes, középrizalitján füzérdísz húzódik.
Borsodbóta 938 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, keletre fekszik.
Jelentős emléke Vitéz Borbély-Maczky Emil kastélya.
Borsodnádasd 3598 lakosú város a 25-ös főközlekedési út mentén. 1903 előtt Nádasd nevével 1210-ben kelt okiratban találkozunk először. Oklevél tanúsítja, hogy 1332-ben már plébánia működött a községben. A település honfoglaláskori szállásbirtok, a Nádasdi, Tibold, később a Csernelyi, Pásztói, Tornalji családok birtoka. Évszázadokon keresztül az autarkiális életre jellemző foglalkozásokkal, erdőműveléssel, állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak az itt élők. Az országos jelentőségű borsodnádasdi szénbánya megnyitásával indult meg az ipartelepítés, amelyet a lemezgyár beindulása követett. A bányaműveléshez, iparfejlesztéshez betelepített morva, cseh, felvidéki szász családok életmódja már a XIX. sz. második felétől a helyi polgárság kialakulását tette lehetővé. A lemezgyárat építtető Rimamurányi Vasmű a mai napig érezhetően jól megszervezte azt a szociális, kulturális, oktatási intézményrendszert, amely elősegítette az urbális fejlődést. A mezőgazdaság átalakítása idején létrehozták a termelőszövetkezetet, amely később egyesült a Nádasd- völgy többi településével. A község fejlődésében nagy szerepet játszott a Lemezgyárba bejáró 2300 dolgozó, 3 megyéből, 32 településről. A település lakóinak dinamizmusát tanúsítja, hogy a bányászat, kohászat válsághelyzete ellenére már 1990-ben az elsők között piacképes vállalkozásokat indítottak be (járműkerék-gyártó termelősor létrehozása). Az önkormányzat 1990-től jelentős infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, a lakossággal összefogva. Az elmúlt 11 év folyamán kiépült a gáz-, telefonhálózat, korszerűsítésre került a közvilágítás, ivóvíz rendszer. Az intézményrendszer korszerűen felszerelt, magas fokon szolgálja a lakosságot. 2001. július 1-jén megkapta a városi címét.
Borsodszentgyörgy 1369 lakosú község Ózdtól délnyugatra, 11 kilométerre fekszik.
Bükkmogyorósd 202 lakosú község Ózdtól 14 kilométerre, délre fekszik.
Csernely 1001 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, délre fekszik.
A Gömör vármegye egyik legnagyobb nemesi családjából származó Strumann András építette a nagyméretű udvarházat az 1790-es években.
Csokvaomány 1017 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 12 kilométerre, délkeletre fekszik.
Domaháza 1028 lakosú határközség Ózdtól 17 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Dubicsány 337 lakosú község Putnoktól 4 kilométerre, keletre a Sajó völgyében. A helységet a 26-os főközlekedési úton és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonalon érhetjük el.
A református templom a XVIII. században barokk stílusban épült.
A volt Vay-kastélyt erősen átalakították.
Farkaslyuk 2038 lakosú község Ózdtól 3 kilométerre, délre fekszik. A település 1999. május 1-je óta önálló község, előtte Ózd városához tartozott.
Gömörszőlős 95 lakosú határközség Putnoktól 11 kilométerre, északra fekszik.
Hangony 1783 lakosú határközség Ózdtól 7 kilométerre, nyugatra fekszik.
Hét 574 lakosú község Putnoktól 7 kilométerre, nyugat-délnyugatra fekszik.
Járdánháza 1935 lakosú község Borsodnádasdtól 3 kilométerre, északra fekszik a 25-ös főközlekedési út mentén. A községre vonatkozó első történeti adatok csak a XIV. századból vannak, de az ősi magvát alkotó Mocsolyásról – amely ma Borsodnádasdhoz tartozik -, már 1221-ben említést tesz a Váradi Registrum. A feljegyzés szerint a csokvai (Chokoha) és ormányi (Umony) várjobbágyok, akik a borsodi várhoz tartoztak, vádat emeltek a néhány mocsolyási (Mochulas) személy ellen, és azt állították, hogy ők is várnépek. A mocsolyási népek tagadták ezt és magukat szabadoknak, cseh vendégek fiainak mondták. Állításuk a várai tüzespróba előtt is beigazolódott A kisebb települések a tatárjárás során feltehetően elpusztultak. A szétszórt kisebb települések minden bizonnyal a tatárjárást követő évszázadban költöztek a fő-völgy kedvezőbb helyére és hozták létre Járdánházát. Az átmenetet a korábbi oklevelek pontosan tükrözik: “possessio Mecholyas alio nomine Jardanhaza”, máshelyen pedig “…pessessio nunc Jaradanhaza antea Mocsolas vocitata.” Az oklevelek tanúsága szerint a Járdánházát birtokló népesség első ismert alakja Mozsolyási Gyürk, kinek két fia és lánya volt. Miklós Somsályt birtokolta, Jordán pedig Mocsolyáson lakott. Róla kapta nevét Jordánháza, amikor kicsit északabbra, az út mellé költözött. 1412-ben a család új adományt kap birtokára és innen kezdődően Járdánházának nevezik a községet. A következő századokban sok viszontagságon ment át a település. 1526 után a török kezdte egyre jobban szorongatni a környéket, s a füleki vár 1544-es eleste után egy basa adót vetett ki borsod északi falvaira is. Ezen kívül a vidékünk földrajzi elhelyezkedéséből következően a magyar királynak is adózott, s ehhez járultak még a jobbágyok egyéb adói. A kettős adózás elkerülésének egyik módja az armális nemesi címerlevél szerzése volt. Járdánháza birtokossága nyert elsőnek ilyen birtokadomány nélküli nemességet a környező falvak közül, mert 1582-ben már “nemesek lakta” településként emlegetik a tizedlajstromban. A török eleinte tiszteletben tartotta a nemesi adómentességet, de később egyaránt megkövetelte mindenkitől az adót. Az 1606-os bécsi, majd a zsitvatoroki béke a megyét a királyi Magyarországhoz tartozónak tekintette, de a török zaklatások továbbra sem szűntek meg. A törökellenes háborúk, Habsburg-ellenes függetlenségi háborúk kimerítették az egész országot, s a bajokat természeti csapások, járványok is tetézték. Az itteni emberek szívósságát és szorgalmát dicséri, hogy Bél Mátyás 1733-ban már ismét lakott településként szól Járdánházáról, mely továbbra is őrzi nemesi kiváltságát. A lélekszám ekkor még csekély, az 1769. évi Canonica Visitativ adatai szerint mindössze 180 fő. Jelentősebb változást a XIX. századi ipari fejlődés hoz a vidék életében. 1845-ben a kisebb felvidéki vasgyárak tulajdonosai megalapították az Ózdi Vasgyárat, amely közel 150 éven át a környék meghatározó tényezője lett. Az Ózd környéki szénbányászat is a XIX. század második felében bontakozik ki. 1882-ben Járdánházán is nyílik egy bánya, a szomszédságban levő Vajács – pusztán. Vajács – telep és a falu teljesen összeépült az idők során. A lakosság folyamatosan nő, 1910-ben Járdánházán 624, Vajács – bányatelepen 340 fő lakik. Bár az I. világháború harcai nem értek el vidékünkre, hatását azért eléggé éreztette a községünkben is. A fronton harcolók közül 15-en soha nem látták viszont szülőfalujukat, Járdánházát. A II. Világháborúban 18-an estek el. A II. világháború utáni fejlődés hasonló az ország más községeinek életéhez. Romeltakarítás, újjáépítés, majd az iparosítás hatása, termelőszövetkezetek szervezése, politikai harcok; néhány szóval jellemezve a korszakot. A lakosság többsége az Ózdi Kohászati Üzemekben, s a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s a környező bányákban dolgozott az 1980-as évek végén kibontakozó gazdasági válságig. A mezőgazdaság elsősorban kiegészítő tevékenység volt, bár működött termelőszövetkezet is a vidéken. Közigazgatását tekintve 1969. január 1-én Járdánházát, Arlót és Borsodszentgyörgyöt közös nagyközségi irányítás alá vonták, Arló központtal. A három község közös irányítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s Járdánháza 1989. január 1-én ismét önállóvá vált.
A községben 1874-ben egy kápolnát emeltek ezen a helyen, ahol a hagyomány szerint a király megpihent. A kápolnán levő emléktáblán a következő felírást láthatjuk: “A tatár futásból menekülő IV. Béla király pihenőhelyére épült kápolna, 1874. Csomós Lajos által.” Az első és második Világháború hősi halottjaira a templom falán elhelyezett márványtábla emlékezteti az utókort.
Kelemér 543 lakosú csereháti határközség, Putnoktól északra, 8 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ mellett.
A református temploma gótikus eredetű, egykori szentélyét keleti irányban 1780-ban megtoldották, tornyát 1769-ben alacsonyabbra vették. Déli oldalán két átalakított középkori ablak található. Pelikános szószékét 1776.-ban Hubai Sándor ácsmester készítette. A déli falon Krasznai Mihály gályarab lelkipásztor emléktáblája látható 1675-ből.
A Tompa Mihály Emlékház a költő életét és munkásságát mutatja be. 1848-1851 között Tompa Mihály volt a református gyülekezet lelkésze.
A Kis- és Nagy-Mohos-tó 5 hektár kiterjedésű tőzegmohalápos, részben úszólápos vidék. Ritka növénye a kipusztulóban levő tarajos pajzsika, még ennél is védettebb a „húsevő” pongyolarence.
Királd 949 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Putnoktól 4 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Kissikátor 371 lakosú község Ózdtól nyugatra, 13 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ mentén.
Jelentős emléke a török időkből származó római katolikus körtemplom.
Lénárddaróc 402 lakosú község Ózdtól 14 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.
Nekézseny 918 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.
Ózd 38407 lakosú borsod-hegyháti határváros, a 25-ös főközlekedési út és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A Városi Múzeum eredetileg az 1846 óta működő vasgyár emlékeinek megőrzésére jött létre. MA már helytörténeti, régészeti és iskolatörténeti gyűjteménye van.
A szentsimoni római katolikus templom román kori stílusban épült a XII. században, gótikus átépítéssel. A templombelső nevezetességei, a hajó északi falán Kálvária és Szent György-freskó, 1423-ból, a diadalív bal sarkában Madonna Jézussal és Józseffel. Csavartoszlopos szószékét evangélistaszobrok díszítik. A festett karzata 1750-ből való. A 24 táblából álló famennyezetét 1650-ben Lévay István és Komáromy István készítette, ez a legkorábbi emlékünk a mai Magyarországon.
Putnok 7515 lakosú város a 25-ös és 26-os főútvonalak találkozásánál, valamint a 87-es/Putnok- Eger- Füzesabony/ és 92-es/Ózd- Bánréve- Miskolc/ vasútvonalak mellett, Borsod megye nyugati peremterületén fekszik. A település a szlovák-magyar határ mentén fekvő kisváros a történelmi Gömör-Kishont vármegye székhelye volt. Az első helytörténeti okmányok és dokumentumok 1283-ból ismertek. A pápai tizedet szedők a várost Putnok néven jegyezték föl. Az etimológusok szerint nevét a puttonyosokról kapta. 1423-tól itt volt a vám- és a királyi sókamara. Hunyadi János Putnokon is átvonult seregével a csehek elleni hadjárat idején. Mátyás király is megfordult Putnokon, a monda szerint a szőlőben megkapáltatta a főurakat, hogy ezáltal is a kétkezi munka megbecsülésére nevelje őket. 1567-ben a törökök elfoglalták a várost. A török kort idézik a Sahin és Hadrizsi családnevek. A történelem folyamán az Orlayak, Putnokiak, Tomoryak és a Serényiek a város urai és a terület földbirtokosai sokat tettek Putnokért. Különösen a Setényiek, “Putnok Széchenyieinek” serénykedését kell kiemelnünk. A Setényiek építették a klasszicista stílusú kastélyt. Az ő idejükben épült a “gazdasszonyképző”‘, a Gazdasági Felsőleány-nevelő Intézet, ahol Gobbi Hilda színművésznő is tanult, továbbá a Polgári Fiú és Leányiskola is, valamint a Mezőgazdasági Szakiskola, amely most középiskolaként működik. A Putnokon szolgált református prédikátorok az irodalom jelentős művelői voltak, közülük Balogh Bélát kell kiemelnünk, aki 1870-80 kőzött megírta Putnok történetét. Rimaszombaton kinyomtatott művének egy bekötött példánya a putnoki Gömöri Múzeumban található. A város szülötte Tóth Ede népszínműíró, akinek A falu rossza c. művét a falusi színjátszók évtizedeken keresztül sikerrel adták elő. 1994-ben a Rákóczi u. 14. alatt nyílt meg a Holló László Galéria, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi szervezet legújabb tagintézményén Putnokon az úgynevezett Seres-házban. 1986-ban egy régi putnoki család leszármazottja, Dr. Lendváry Benőné, Seres Sarolta nyugalmazott gyógyszerésznő lakóházát a magyar államnak adományozta azzal a kikötéssel, hogy az épület a jövőben múzeumi célokat szolgáljon. Az ajándékozási szerződésben szerepel az a kitétel is, hogy az épületen márványtáblát kell elhelyezni a következő felirattal: .Szüleim Seres József és Járdánházy Gizella végakaratával egyetértve hagyományozom ezt a házat a Gömöri Múzeum céljaira: Dr. Lendváry Benőné, Seres Sarolta.” A Seres-házban létesült új múzeum feladata az lett, hogy egészítse ki Gömör Magyarországon maradt része központi múzeumának feladatkörét, a Seres-házban kialakított galéria mutassa be a képző- és iparművészet emlékeit, jelenkori alkotásait. A galéria nyújtson mindkét Gömör alkotóinak kiállítási lehetőséget, s így gazdagítsa a térség kulturális életét, előmozdítva a művészeti, esztétikai nevelést és szemlélet formálást. A Holló László Galéria 3 termében az első kiáltás a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajz Tanszéke professzora, Dr. Ujvári Zoltán adományából készült. Dr. Ujvári Zoltán Gömör szülötte. 1951 óra, több, mint negyven éve Debrecenben él, de soha nem szakadt meg kapcsolata szülőföldjével. Tervszerű és intenzív Gömör- kutatást 1970-től folytat. A Gömöri Múzeum alapítása is az ő nevéhez fűződik. Ujvári professzor számára természetesnek és magától értetődőnek tűnt, hogy Gömör új múzeuma, a Holló László Galéria alapításában is oroszlánrészt vállaljon. Nagy értékű magángyűjteményét ajánlotta fel a galéria számára. A több száz darabot kitevő adomány - festmények, grafikák, kisplasztikák, szobrok - neves művének alkotásaiból dr. Holló László festményei és tusrajzai teszik ki nagyobb részét, de jelentős szómban megtalálhatók benne Feledy Gyula, Reich Károly, Medgyessy Ferenc, Tóth Sándor, Kis Nagy András. Zádor István. .Szilágyi Imre művei.
A város római katolikus temploma a kastélypark mellett található, melyet a XIX. század közepén építettek késő barokk, klasszicizáló stílusban. A plébánia templom kerítésfalában, klasszicizáló fülkében áll Nepomuki Szent János szobra.
A város környékén északi irányban a Szörnyű-völgy, a halastavak a Pálma- és Ilona-forrás, az európai hírű kelemén Mohos-tavak úszó tőzegmohalápja, mint fokozottan védett terület állítja meg a látogatóknak. A Szörnyű-völgy fontos kereskedelmi útvonal volt egykor, melyet a 15-lfi, században a betyárok is jól ismertek. A folyamatos rablásokat kísérő szörnyű eseményekre utal a völgy elnevezése.
Sajómercse 260 lakosú község Putnoktól délre, 6 kilométerre fekszik.
Sajónémeti 605 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén, Ózdtól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Sajópüspöki 586 lakosú határközség a 25-ös főközlekedési út mentén Ózdtól 8 kilométerre, északkeletre fekszik.
Sajóvelezd 901 lakosú község Putnoktól 3 kilométerre, délre fekszik.
Sáta 1404 lakosú község a 87-es/Putnok-Eger-Füzesabony/ vasútvonal mentén, Ózdtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.
A műemlék jellegű Fáy-kastély tornyos, manzárdtetős épületét a XVIII. században, barokk stílusban építették.
Serényfalva 1027 lakosú határközség Putnoktól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Uppony 407 lakosú község Ózdtól 11 kilométerre, keletre fekszik.
Alacska 885 lakosú község Sajószentpétertől 4 kilométerre, nyugatra fekszik.
Alsózsolca 6047 lakosú nagyközség, Felsőzsolcától 3 kilométerre, délre fekszik.
Arnót 2559 lakosú község Felsőzsolcától 2 kilométerre, északra fekszik.
Berzék 1033 lakosú Hernád-menti község Felsőzsolcától délkeletre, 12 kilométerre fekszik.
Bőcs 2670 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 14 kilométerre, délkeletre fekszik. A település a vadregényes Hernád-folyó két partján terül el. A Hernád és a Bársonyos találkozásánál kialakított szabadidőpark kellemes kikapcsolódást nyújthat.
Bükkaranyos 1397 lakosú község Emődtől 8 kilométerre, északra fekszik.
Bükkszentkereszt 1277 lakosú község, Miskolctól délnyugatra, 4 kilométerre fekszik a Bükkben.
A római katolikus templom barokk Mária-oltára és a szószék a sajóládi pálos kolostorból való.
Az Üvegmúzeum négy üveghuta történeteit és termékeit mutatja be.
Emőd 5418 lakosú város a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. A település már a honfoglaláskor létezett, Anonymus említi nevét a honfoglalás kapcsán, mely szerint Árpád vezér egy hónapig táborozott a település határában. Neve tiszta magyar: Emeud, valószínűleg személynévből alakult ki, amelyben a “d” kicsinyítő képző lehetett. Okleveles adatunk, a XIII. századból van , melyből tudjuk, hogy Muhival országút kötötte össze. Legrégibb birtokadat 1281-ből való. Mezővárosi rangot kap a XIV- XV. század fordulóján, melyhez széleskörű autonómia és egyéb kiváltságok (például bírói hivatal) járultak. Mint mezőváros pecséttel is rendelkezett, a mai napig fennmaradt pecsétje 1689-ből való. Mezővárosi rangját 1871-ig tartotta fenn. A fennmaradt írások névét az alábbiak szerint említik, Emed, Emeyd, Emeod, Emwd, Émewd Emod . 1735-ben római katolikus parochia létesül, Fáy Gábor pedig áttérve a római katolikus vallásra, Krisztus mennybemenetele tiszteletére plébániát létesített 1738-ban.Református iskola a XVI. században, katolikus iskola pedig 1769-ben létesült. Hódoltsági terület volt Emőd is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során hadiesemények is zajlottak Emőd térségében. A honvédseregek és Paszkievicz herceg orosz csapatai több alkalommal táboroztak a településen.1871-es közigazgatási reform után Emőd mezővárosból nagyközség lett. Az 1870-ben létesült Miskolc-Pest vasútvonal és az ugyanebben az évben átadott vasútállomás nagymértékben javította a település közlekedési kapcsolatait és kedvezően változott kereskedelme is. A mezőgazdasági termékeken kívül legjelentősebb árucikke, a fejlett szőlő kultúrájából fakadóan, a bor volt. A XIX. század elején 670 bel- és külterületi házból állt a község, Lakossága 3297 lélek, akik mind magyarok voltak. A községhez tartozott és tartozik ma is Adorna-tanya, Karola-tanya, István-major és Bakó-tanya. Az I. Világháborúban 470 katonája vett részt, akik közül 95 hősi halált halt, 34 hadirokkant lett. A vitézek száma 2. A község hősi emlékművét 1924-ben állították fel, alkotója Farkas Béla szobrászművész. A két Világháború között 2 magánorvos, valamint egy állatorvos, két szülésznő, és egy gyógyszertár működött a településen. Az Emődi Hitelszövetkezet mellett “Hangya” Fogyasztási szövetkezet működött a községben. 3 helyen italmérés, 13 kereskedés, 15 önálló iparos /2 asztalos, 2 kovács, 4 cipész, l borbély, l kádár, l kerékgyártó, 1 sütő, 1 szabó, 2 hentes/, egy kéményseprőmester valamint egy szikvízgyártó egy darálómalom volt a településen. A jó közlekedési adottságainak és kiváló termőföldjének köszönhetően a község lakóinak állandó munkát biztosított a vasút, az emődi Mezőgazdasági Rt. és az emődi Szőlőtelepítő Rt. Ennek következtében a település jelentősen fejlődött az 1920-1930 között. A lakosság száma 1930-ra megközelítette a 4000 főt.1930-ban már működik a posta, 18 telefon- , 24 rádió előfizetője van a településnek. A II. Világháború az elsőnél is nagyobb megpróbáltatásokkal, áldozatokkal járt, a hősi halált halt áldozatoknak csak a rendszerváltozás után 1990-ben állítottak emlékművet. Hősi halált halt 132 katona, 54 polgári személy áldozatul esett, 20 ház pedig teljesen elpusztult.1945 után megváltozott a község lakóinak élete. A földreform, földosztás végrehajtására 1945. márciusában került sor. A megindult iparfejlesztés az ország más területeiről is a borsodi iparvidékre csábította a földönfutóvá vált falusiakat. A Miskolcon munkahelyet keresők nagy része a városkörnyéki falvakban telepedett le. 1946-ban a 3 felekezeti (református, katolikus, izraelita) iskolában 8 pedagógus irányításával 352 gyerek tanult. A kollektivizálás során 2 termelőszövetkezet szerveződött Emődön, mely később egyesült. Az iskolák államosítása után 1950-ben 15 pedagógus 12 tanulócsoporttal foglalkozott. 1958-ban kezdődött el egy új 8 tantermes iskola építése, melyet 1959-ben vehetett birtokba a 22 pedagógus és közel 400 tanuló. Az 1960-as évek közepétől ugrásszerűen megnőtt a lakásépítés, melyet követett az intézményhálózat kiépítése és a kommunális hálózat fejlesztése pld. ABC kisáruházak, orvosi-, fogorvosi rendelő, gyógyszertár, takarékszövetkezet, iskola, óvoda, községháza, posta, utak és járdák korszerűsítése, 2 új híd építése, hírközlés, ravatalozó stb. Az 1970-es években az országban egyedül álló építészeti stílusban készült épületek ma is meghatározzák a nagyközség arculatát. Ekkor úgynevezett mintalakótelep építési program kezdődött, mely a település mai karakterét is meghatározza. 2001. július 1-jétől ismét városi cím rangjával bír.
Itt született Puhl Sándor, minden idők legjobb magyar játékvezetője.
Felsőzsolca 7030 lakosú város a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ és a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolc keleti szomszédságában fekszik.
Gesztely 2901 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Felsőzsolcától 11 kilométerre, keletre fekszik.
A Hernád-parti település fő látnivalói a műemlék jellegű római katolikus templom, az 1590-ben épült huszita templom alapjain álló református templom, és az 1801-ben épült parasztbarokk kúria. Ez utóbbi a legendás Tusculanum, ahol Csokonai Vitéz Mihály is sokat vendégeskedett.
Harsány 2068 lakosú község Miskolctól 12 kilométerre, délre, a Bükk keleti lankáin fekszik.
A település nevezetes épülete a XVI. századi Dézsmapince és az 1735-ben épült római katolikus templom.
Hernádkak 1423 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Felsőzsolcától 7 kilométerre, keletre fekszik. A Hernád folyó és a kisebb-nagyobb kavicsbánya tavak határozzák meg a település karakterét.
A XIV. században épült zárda és pusztatemplom, valamint a Potoczky-kastély sajnos ma már nem látható.
Hernádnémeti 3689 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 13 kilométerre, délkeletre fekszik.
Kisgyőr 1613 lakosú község Emődtől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Kistokaj 1868 lakosú község Miskolc délkeleti határában, a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/ és 89-es /Miskolc-Tiszaújváros-Tiszapalkonya Erőmű/ vasútvonalak mentén.
Kondó 629 lakosú község Sajószentpétertől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Köröm 1249 lakosú község Tiszaújvárostól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Mályi 4156 lakosú község a 3-as főközlekedési út mentén Miskolctól délre 5 kilométerre fekszik. A település neve a nyelvelemzés alapján minden valószínűség szerint a régi mál (szegély, oldal) kifejezésből származik. A régi falu / Ó-Mályi / valóban az enyhén lejtős, napsütötte hegyoldalon, a Vakarácsi-hegy délkeleti oldalán kezdett kialakulni. A Mályi név először egy 1233-ban kiadott oklevélben fordul elő Maly alakban. Az okiratokban nevével többféleképpen találkozhatunk, (Mali, Mály, Machi, Malyi) csak 1783-tól szerepel Mályi néven. A Miskolc-nemzetség ősi birtokaként tartják számon, első birtokosa akit ismerünk Miklós fia Miko. A község a XIV századtól indul igazán virágzásnak, ekkor már a Széchyek birtoka. Méhészkedés, és fa kitermelése adja a lakosság fő megélhetési forrását. A XVI-XVII században a házak száma 30-40 –re tehető, a lakosság 160-180 fő. Az egyutcás szalagtelkes településnek már ekkor volt temploma. Megjelennek itt a törökök is, akik Eger elfoglalása után súlyos adókat vetnek ki a falura. A következő században mint új birtokos feltűnik a Melczer-család. A pestisjárvány megtizedeli a falu lakóit is. A birtokos a XVIII században rutén telepeseket költöztet ide, ezt őrzik a máig is őslakosnak vallott Beregi, Ungvári családnevek. Ebben az időben tovább gyarapodik a község, kiépül a Széchenyi utca egy része, a birtokos kúriája, ekkor kezdik el építeni a ma is álló templomot. A XIX század második felében a község lakossága 700 fő körül van. Megkezdik a mocsaras (kutusi) részek lecsapolását. A megművelhető területek nagy része a birtokos Darányi, Melczer család kezén van. A falusiaknak a szőlő és nagyon kevés szántó áll rendelkezésükre. A lakosság zöme ekkor válik “kétlakivá” a vasútépítkezésen, majd a MÁV-nál, illetve Diósgyőrben kezdenek dolgozni. Végképp eltűnnek a régi foglalkozások (méhészet, faszénégetés stb.) 1950-ben indult el a téglagyár építése, mely 1952-ben már termel. Ekkor jelentősen megnőtt a lakosság létszáma és az új házak száma. Az 1960-as években épült ki a tópart Miskolc “ kis Balatonjává “ Az 1970-es években újabb építkezési hullám következtében a lakosság száma már elérte a 3000 főt, ez köszönhető a jelentős könnyűipari üzemek idetelepülésének is ( Mályi AGROKER, Téglagyár)
Miskolc 184129 lakosával, Magyarország harmadik legnagyobb lélekszámú városa, a 26-os és a 3-as főútvonal valamint a valamikor megépülő M30-as autópálya mentén található. A helységet érinti a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc- Hatvan – Budapest/, a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc- Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/, a 89-es/Miskolc- Tiszaújváros- Tiszapalkony-Erőmű/, a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/, a 92-es/Ózd- Bánréve- Miskolc/, a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/, 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs- Miskolc- Budapest/, a 330-as/Miskolc-Lillafüred-Garadna/ és a 331-es/Miskolc-Papírgyár-Farkasgödör-Örvényes/ vasútvonal. A város az Észak- Magyarország régió központja. A település az Alföld és az Északi- középhegység találkozásánál az úgynevezett Miskolci-medencében található, és évszázadok óta a síkvidék és a hegyvidék közötti árucsere fontos színtere. Miskolcnak, az Avas alján, a Sajóba ömlő Szinva és Pece mentén kialakult ősi település magjának históriáját a szépen megmunkált kőszerszámokat készítő jégkorszaki ősemberi kultúrákig vezethetjük vissza. A Lillafüred melletti Szeleta-barlang és a Bükk hegység több barlangja a küzdelmes emberi élet emlékei mellett ruházati eszközöket, szépen megmunkált csatokat is megőriztek. Az Avastetőn a csiszolt kőkorszak eszközei kerültek elő. Ebben a tízezer évvel ezelőtti időszakban népesedett be a környék. A bükki vonaldíszes, szép motívumokkal ékesített kerámiai leletek, a gabonaőrlő szerszámok már az ötezer évvel ezelőtti kultúra emlékei. A bronzkor fejlettebb életmódjáról a mai vasgyár területéről származó leletekből lehet következtetni. Miskolc területének első ismert lakói a kelták egyik törzse, a kotinuszok voltak, a vaskor végén, akik a görög mintájú pénzverésükről voltak híresek. A népvándorlás kora germán eredetű kvádokat, majd szarmatákat, hunokat és avarokat talál ezen a vidéken. A magyarság több mint egy évezrede telepedett meg ezen a tájon, s a településnek nevet adó Miskóc nemzetségnek a XI. századtól lett a központja. Anonymus műve (1210 körül) terra Miskoucy néven emlékezik meg a Bors-Miskóc nemzetség honfoglaláskori szállásterületéről. A tapolcai völgyben Szent Benedek-rendi apátságot alapított a városnak nevet adó nemzetség. A települést 1241-ben a tatárok felégették. A Bors-Miskóc nemzetség 1312-ben szemben állt a feudális anarchiát megtörő Károly Róberttel, s ez hatalmuk végét jelentette. A Miskóc nemzettséget a Széchy család váltotta fel, ok vetették meg a városias fejlődés alapjait. Kieszközölték Miskolc részére országos vásár, s kisebbfokú bíráskodás jogát, ami által a régebbi falu mezővárossá fejlődött. 1364. év végén csatolta I. Nagy Lajosa várost a diósgyőri királyi váruradalomhoz. Miskolc 1365-ben kapott városi rangot a királytól, akinek idején a diósgyőri vár gótikus várkastéllyá épült ki. A XIII. századi eredetű, a XIV. században pompásan kiépült diósgyőri királyi vár a Miskolcot is magába foglaló uradalom központja lett. Itt állt az egyetlen középkori magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostora. A városkép a XV. század végére jelentősen megváltozott, kialakult az Avas alján a mai belváros történelmi magja. Az Avas oldalában fölépült máig álló templom közelében, a Szinva partján létesítették ősi iskoláját (ma múzeum). A török harcok hulláma először 1544-ben érte el a várost. A budai basa csapatai első rohamának áldozatul estek a város legszebb épületei, sok tehetősebb lakosát elhurcolták, állataikat elhajtották. 1596-ban Eger elestével Miskolc is a török adófizetője lett, de a városi tanács bölcs előrelátásának és diplomáciai ügyeskedésének tulajdonítható, hogy az 1544-ihez hasonló pusztítás nem érte többé a várost. A kuruc csapatok 1674-ben, a török kiűzése előtt birtokba vették a Diósgyőri várat, de Miskolc török általi adóztatása csak 1687-ben szűnt meg. A Rákóczi szabadságharc alatt, 1704. január 18-tól március 15-ig a fejedelem Miskolcon rendezte be a főhadiszállását. 1706. szeptember 25-én a császári hadak kirabolták és felégették a várost. 1707. január 1-én megalakult a város tanácsa, és rövid két év alatt - a fejedelem pártfogásával - újraépítették a várost. A XVIII. századi nagy fellendülés idején épültek a város jelentősebb épületei. Mindenféle felekezet templomot, iskolát épített, városháza, megyeháza épült. 1750-ben megépült a város első emeletes vendégfogadója. A gazdagabb földbirtokosok egymás után építették kúriáikat: Dory-, Almássy-, Szathmáry-Király kúria. A város élénk, felvilágosodás felé haladó szellemi életére jellemző, hogy 1780 táján Miskolcon szabadkőműves-páholy működött, kapcsolatot tartva a magyar jakobinusokkal is. Itt épült meg a miskolci polgárok adományaiból az ország első magyar kőszínháza 1823-ban. Amikor Széchenyi és Kossuth megjelent az ország közéletében, tevékenységüknek Szemere Bertalan és Palóczy László előbb magában a városban, majd mint Miskolc város követei, az országgyűlésen voltak kiemelkedő hívei. Szemere Bertalan, előbb belügyminiszter, majd a Habsburg trónfosztás után Kossuth kormányzó mellett az első független magyar kormány miniszterelnöke volt. Palóczy László 1848-ban a képviselőház korelnöke volt. A forradalomból Miskolc lakossága tevékenyen kivette a részét, a frissen megalakult nemzetőrségbe több mint 700 önkéntes nemzetőr lépett be. A honvédség létrejötte után a miskolci nemzetőrök átléptek oda. 1848 telén Szemere Bertalan a városban szervezte meg a Felso-Tiszai Hadsereget. Miskolc lakossága is megszenvedte Haynau megtorlását, amely bitó, börtön, és vagyonelkobzás alakjában sújtott le. Az üldözés elől Jókai Mór is itt, a Bükk rengetegeiben rejtőzött el. A kiegyezés után ismét fejlődésnek indul a város. Ennek alapja az 1859-re kiépült vasút. 1868-ban megnyitotta kapuit az egykori hámori kohászat utódaként felépült Diósgyőri Vasgyár. A fejlődést az 1873-as kolerajárvány és az 1878-as pusztító árvíz sem tudta megállítani. Ez a természeti csapás egyetlen óra alatt 277 emberéletet követelt, 700 házat, 2182 épületet rombolt le. Amikor a XIX. század végén a város híres szőlőterületeinek csaknem egészét kipusztította a filoxéra, azok újjátelepítésére nem került sor, mert a lakosság az iparban és a kereskedelemben kereste megélhetését. Ekkor épültek az utcáin ma is látható, városi jelleget adó új, emeletes lakóházak. A város 1907-ben törvényhatósági rangra emelkedett, I. Ferenc József 1909. május 11-én adományozott címeres kiváltságlevelet. Az első Világháború harci cselekményei nem jutottak el a város közvetlen környékére, közvetve azonban jelentősen sújtották Miskolc lakosságát is. A helybeli hadikórházakban és kolerabarakkokban ötezernél több személy esett a ragály áldozatául. Két új temetőt kellett nyitni, a tetemvári Hősök temetőjét és a Sajón túl a kolerában elhunytak temetőjét. A háború után hanyatlás következett be, hiszen az elcsatolt országrészekből Miskolcra áradó menekültek lakás és munkahiányt teremtettek. A gazdasági válság hatására a termelés visszaesett, de az 1930-as évek közepén a háborús készülődés nyomán Miskolcon is megindult a hadiipar fejlesztése. A második világháború során 1944. június 2-án érte az első légitámadás a várost, a háború harci cselekményei december 3-án értek véget a miskolciak számára a Vörös Hadsereg bevonulásával. A légitámadások következtében 350 lakóház teljesen elpusztult, 7150 megsérült, valamennyi hidat felrobbantották. A második Világháború áldozatainak emlékére a Szemere-kertben kopjafa állíttatott. Az iparfejlődés és Miskolc növekedése elválaszthatatlan volt. A város magába olvasztotta a környező településeket és az 1940-es évek végére létrejött Nagy-Miskolc, melynek lakossága 1960-70-es években meghaladta a 200.000-t. A város gyors ütemben újjáépült, a régió egyik ipari központjává vált, hatalmas gyárak, lakótelepek épültek, 1949-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem is itt létesült. 1956. forradalmi eseményeiben jelentős szerepet játszott a miskolci egyetemi ifjúság és a vasgyári Munkástanács. A forradalom áldozatainak emlékét több helyen jelöli tábla. Az 1960-as, 1970-es évek ipari fejlesztéseinek hatására a város lakosság száma jelentősen megemelkedett, a megnövekedett igények orvoslására hatalmas lakótelepek épültek a Kilián városrészben, a Szentpéteri kapuban, és létrejött az Avasi lakótelep, ahol napjainkban több mint 35 ezer ember él. Az 1980-as évek közepén kezdődött a Belváros nagyarányú rekonstrukciója, mely a mai napig tart. A város ütőere, a Széchenyi utca, bevásárló utcaként díszburkolatot kapott. A 100 éves villamoshálózat is megújul. Megélénkült a kereskedelmi- és a bankélet. Az 1990-es évek Miskolca elindult azon az úton, hogy egy dinamikusan fejlődő polgárvárossá váljon.
A római katolikus templom úgynevezett mindszenti templom barokk stílusban, a középkori Mindenszentek-templom helyén épült, 1728-1743 között. Címerdíszes kapuzata az építtető Althan Mihály váci püspök és tapolcai apátra utal. Két tornya 1864-ből való. Rokokó stílusú a szószék, a Szent Pétert és Pál ábrázoló főoltárképet Kovács Mihály festette 1855-ből, a többi, Szűz Mária, Szent József, Szent László és a Szent István 1879-ből valóak.
A volt minorita templom barokk, az olasz Giovanni Battista Carlone alkotása, 1729-1734 között épült. Két toronnyal közrefogott oromzatán Szűz Mária, a széleken két angyal, a fülkékben Szent Klára és Szent Erzsébet, felettük Szent Ferenc és Szent Antal szobrai állnak. A hajót hat oldalkápolna szegélyezi, bennük egy-egy eredeti mellékoltár. A szentélyben álló főoltáron Balkay Pál Mária mennybemenetele című képe 1819-ből látható. Az alakos szószéket Pillinger Ágost rendtag faragta 1758-ban, mellette Liszt Ferenc barátjának, gróf Fáy Istvánnak a sírja 1863-ból. A faragott padok Stöckerle József rendtag alkotásai.
A görögkeleti orthodox templom későbarokk, copf és klasszicizáló elemekkel épült 1785-1788 között. A homlokzati torony nyugati és déli bejáratát Johannes Adami tervezte, kovácsoltvas ajtókkal. Hajója három boltszakaszos, orgonakarzattal. Ikonosztázát 1791-1793 között Jankovics Miklós faragta. A református templom 1557-ben épült a felirat szerint, 1685-ben leégett, s ekkor újjáépítették. Kő alapépítményen galériás, gerendavázas harangház és meredek sisak.
A miskolctapolcai barlangfürdő gyógyhatása és természetes képződménye miatt Európában egyedülálló.
A város főutcája a XIX. századvégi magyar városok hangulatát idézi. A látványt fokozza a város közepén elhelyezkedő Avas hegy borospincéivel és az itt található kilátóval, ahonnan szép miskolci panorámában gyönyörködhet.
Muhi 547 lakosú Sajó-menti község Emődtől 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Muhipusztán, a csárda előtt, az 1241-es tatárok elleni vesztett csata emlékére állított emlékmű látható.
Nyékládháza 4908 lakosú nagyközség 3-as főközlekedési út valamint a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/, a 88-as/Miskolc-Mezőcsát/, a 89-es/Miskolc-Tiszaújváros-Tiszapalkonya Erőmű/ vasútvonalak mentén, Emődtől 7 kilométerre, északra fekszik.
A község későbarokk református templomát 1801-ben adták át.
A falu határában az évtizedek óta tartó kavicsbányászat miatt jelentős tórendszer alakult ki: István-tó, Öreg-tó, Debreceni-tó.
Onga 4764 lakosú község a 90-es/Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 5 kilométerre, északkeletre fekszik.
Ónod 2466 lakosú Sajó-menti község, Nyékládházától 7 kilométerre, keletre fekszik. Az olnodi Czudar család birtokközpontja a középkorban. 1470-ben történt kihalásunk után a Rozgonyi. Perényi, Báthory családok és Losonczy Anna birtoka. A XVII. században Rákóczi-birtok volt. A körömi mezőn tartották 1707-ben az úgynevezett ónodi országgyűlést, melyen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.
Az 1866-ban épült római katolikus templomban van Szent Faustus teteme, mely XII. Ince pápa ajándéka volt II. Rákóczi Ferencnek. Figyelemre méltóak a Szerencsről származó három barokk szobor.
A várrom négyszög alaprajzú vízivár volt, óolasz bástyákkal, a Sajó és a Hernád vizének védelmében. Nagyméretű falai jórészt állnak. A középkori várkastély helyén a XVI. század közepén épült, 1602-től végvár. 1688-ban a Thökölyvel szövetkezett török csapatok felégették, azóta rom.
Jelentős emléke még a barokk stílusú volt Török-kastély, ahol született Kazinczy Ferenc hitvese, a költőnő, Török Sophie Antónia. Itt született Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban, aki I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége volt.
Parasznya 1295 lakosú község Sajószentpéter 8 kilométerre, délkeletre fekszik.
Radostyán 661 lakosú község Sajószentpétertől délnyugatra, 7 kilométerre fekszik.
A festett famennyezetű református temploma 1787-ben épült. Mellette fa harangláb látható.
Répáshuta 553 lakosú község a Bükki Nemzeti Park területén, Miskolctól délre fekszik. Több barlangjában ősnyomokat találtak.
Sajóbábony 3141 lakosú nagyközség Sajószentpétertől 8 kilométerre, délre fekszik.
Sajóecseg 1073 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ és 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Sajószentpétertől délkeletre, 7 kilométerre fekszik.
Sajóhídvég 1096 lakosú község Felsőzsolcától 19 kilométerre, délkeletre fekszik.
Sajókápolna 441 lakosú község Sajószentpétertől 2 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Sajókeresztúr 1517 lakosú község a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ és a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolctól 5 kilométerre, északra fekszik.
Sajólád 2964 lakosú község Felsőzsolcától 9 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.
Sajólászlófalva 477 lakosú község Sajószentpétertől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Sajópálfala 789 lakosú község Felsőzsolcától 7 kilométerre, északra fekszik.
Sajópetri 1488 lakosú Sajó-parti község Miskolctól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Az új római katolikus templomát 1994-ben építették, a templomban Mindszenty bíboros szobra is látható.
Sajósenye 435 lakosú község Felsőzsolcától északra, 10 kilométerre fekszik.
Sajószentpéter 13159 lakosú város, Kazincbarcikával egybeépült, a 26-os főközlekedési út és a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/ vasútvonal mentén.
A római katolikus templom 1780-ban, copfstílusban épült.
Református temploma késő gótikus stílusban a XV. században épült. A kazettás mennyezete 1775-ben készült.
Sajóvámos 2239 lakosú község Felsőzsolcától 9 kilométerre, északra fekszik.
Szirmabesenyő 4733 lakosú nagyközség a 92-es/Ózd-Bánréve-Miskolc/, és a 94-es/Tornanádaska-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Miskolctól északra 7 kilométerre fekszik.
Varbó 1164 lakosú község Sajószentpétertől 10 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Bogács 2066 lakosú község Mezőkövesdtől északra, 11 kilométerre fekszik. A neandervölgyi ősember kortársa itt élt a Hór-patak völgyében. Csontmaradványait 1932-ben találták meg a mai Bogácstól északra, 5-6 kilométernyire, a Subalyuk-barlangban. Az őskőkorszak emberének „üzenete” a tomorvári kőkalapács, amit 1876-tól Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. A kora-bronzkor több mint három és félezer éves gazdag leletanyaga pedig 1988-89-be került elő az ugyancsak Bogácshoz tartozó Pazsag-tanyáról. Boggács nevét először 1248-ban vetették papírra. Ez alapján is csaknem 750 éves település. E hosszú századok során „megbünhödte már e nép a múltat, s jövendőt”. Járt itt hódítóként tatár, török, labanc, német, orosz és még ki tudja milyen nemzet. S e nép minden pusztulás, megpróbáltatás ellenére, mint poraiból éledő phonixmadár, mindig újjászületett. Ma Bogács Észak-Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőfaluja. Oly annyira az, hogy képes volt a táj két híres történelmi városát, Egert és Mezőkövesdet jelképesen összekötő „idegenforgalmi egyenes szakaszt” háromszöggé fejleszteni.
A római katolikus templom XIII. századi, román stílusú műemlék, melyet a XIV. században gótikus elemekkel kiegészítettek.
Borsodgeszt 316 lakosú község Emődtől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Borsodivánka 749 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, délkeletre fekszik.
Bükkábrány 1804 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, északkeletre fekszik a 3-as főközlekedési út mentén. A hely a történelem előtti korban lakott hely volt. Itt tartottak pihenőt a honfoglaló magyarok, Kács központtal az Eörs vezérhez tartozó kabarok szálláshelye lett. Az Árpádok alatt királyi birtok. Első írásos említése 1221-ben történt. Nagy Lajos király vásártartási joggal mezővárosi rangra emeli, amit a török hódításig megtart… Fontos útvonalon helyezkedik el, Mária Terézia itt is építtetett postaállomást. Felsőábrányt főleg reformátusok, Alsóábrányt pedig katolikusok lakták. Alsó- és Felsőábránnyal 1950-ben Bükkábrány néven egyesítették.
A jelenlegi református templom 1795-1802-ben épült, a katolikus 1750-ben, hozzá tartozó plébánia 1758-ban, ahol 1886-1906-ig plébános volt Répássy János (emléktábla őrzi), Gárdonyi Géza író egri, magyar-történelem szakos tanára.
A község nevezetes szülötte Géczy István népszínműíró (1859-1936).
Bükkzsérc 1129 lakosú község Mezőkövesdtől északra, 20 kilométerre fekszik a Bükki Nemzeti Park határán.
Látnivalói: Ódor-vár, 1779-ben épített copfstílusú katolikus templom, népi lakóházak.
Cserépfalu 1112 lakosú Hór-völgyi község Mezőkövesdtől északra, 17 kilométerre fekszik. A települést 1248-ból ránk maradt írások említik először, akkor még Cheryp néven. A XV. századtól viszont már Cserép alakban írják Cserépfalut. Történelme során a XII. században már lakott települést több nagybirtokos birtokolta. A XIII. században Katapán püspöké lett. Az egri püspökség jogait először II. András, majd IV. Béla erősítette meg. Ezt az oklevelet aztán 1326-ban I. Károly is megerősítette. Ekkor már egyháza is fennállott. A pápai tizedlajstromok Cherep alakban jegyzik fel a nevét. I. Ulászló 1443-ban Berzeviczi Pohárnok Istvánt iktatta a Cserépvára és a falu birtokába. Később Rozgonyi Sebestyén kapta meg a várat és tartozékait. 1495-ben a falu birtokosa Hédervári Ferenc, majd 1523-ban a székesfehérvári keresztesek konventje a Báthoriakat iktatta be a birtokba. A Báthoryak idején a község nevét Cheryp, Cyereph, Czereeph, Cherep, Cyerep, Czerep alakban írták. Eger eleste után Cserépvára ellenállás nélkül a török kezére került. Cserépfalu már 1554 óta hódoltsági terület volt. A töröknek adót fizetett. A XVII. században a falu a Bedegi Nyáryak birtoka. 1697-ben Lipót 40 000 Ft értékben Orlik Mária bárónőnek adta az uradalmat. Az egri püspök Szalai Barkóczy Ferenc, 1753-ban szerette volna visszaszerezni Cserépfalut, kísérlete azonban csődöt mondott. A birtok aztán Koháry, majd Szász- Coburt Góthai hercegi uradalom lett. Lakossága mezőgazdasággal, főleg gyümölcs és szőlőtermesztéssel, fafeldolgozással és mészégetéssel foglalkozott. Az egész országba vitték lovaskocsival a meszet, így a települést és lakóit a mai napig “meszesek”-nek hívják. Húsvétra már minden ház és kerítés fehérre volt meszelve, ezért “Tiszta falunak” is nevezik. Egyéni stílusban díszített szerszámnyelek használati eszközök cserépi készítőit “Cifra faragók”-nak nevezte el a környék népe.
Cserépváralja 566 lakosú község Mezőkövesdtől 13 kilométerre, északnyugatra fekszik a Bükki Nemzeti Park határán.
A Várhegy csúcsán a XIII. században épült Cserépvár romjai, a hegy oldalában mesterséges barlangok láthatóak. A környék kaptárkövei az egykori méhészkedés emlékei. Megtekinthető Coburg herceg kastélyának maradványa és annak környezete egy török kori kúttal és kútházzal. Egyéb látnivalók a műemlék kápolna és a modern római katolikus templom.
Csincse 628 lakosú község az M3-as autópálya mellett és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Emődtől 7 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Mezőkereszteshez tartozott.
Egerlövő 605 lakosú község Mezőkövesdtől 12 kilométerre, délkeletre fekszik.
Kács 646 lakosú község a Bükk hegység déli oldalán, Mezőkövesdtől északkeletre, 22 kilométerre fekszik. A település dombokkal és hegyekkel van körülvéve, több mint 80%-a erdővel borított.
A római katolikus temploma román kori, az oltár XVII. századi barokk alkotás.
Mezőkeresztes 4121 lakosú nagyközség a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőkövesdtől 12 kilométerre, keletre fekszik.
Mezőkövesd 17839 lakosú Bükk alatti város, a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, valamint a megépülő M3-as autópálya mellett helyezkedik el. A helység a Matyóföld fővárosa.
Római katolikus templom, amely XV. századi gótikus szentélyhez épített barokk épület, Kovács Mihály oltárképével.
Megtekinthető még a Matyómúzeum, a Kiss Jankó Bori-emlékház, a Tájház és a Mezőgazdasági Gépmúzeum.
Mezőnagymihály 1195 lakosú község az M3-as autópálya mellett Mezőcsáttól 17 kilométerre, nyugatra fekszik.
Mezőnyárád 1716 lakosú község a 3-as főközlekedési út és a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőkövesdtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik.
Négyes 341 lakosú község Mezőkövesdtől 20 kilométerre, délkeletre fekszik.
Sály 2014 lakosú község Emődtől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Az Eötvös-kastély 1830-ban épült.
A Latorvár XIV. századi emlék.
Szentistván 2675 lakosú nagyközség Mezőkövesdtől 8 kilométerre, délkeletre fekszik.
Szomolya 1816 lakosú község, Mezőkövesdtől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az itt termelt híres rövidszárú cseresznye mellett a település évszázados tradíciókkal rendelkezik a szőlőtermesztés területén is.
Nevezetességei közül említésre méltók a riolit tufába vájt tájház és hodály, a római katolikus templom és a fazekas ház.
A Kaptárkövek, talán az ősi méhészkedés emlékei lehetnek, a község határában találhatók.
Tard 1466 lakosú község Mezőkövesdtől 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
Tibolddaróc 1544 lakosú község Emődtől 15 kilométerre, nyugatra fekszik.
Vatta 914 lakosú község a 3-as főközlekedési út mentén Emődtől 6 kilométerre, nyugatra fekszik.
Ároktő 1233 lakosú Tisza-parti község Mezőcsáttól 11 kilométerre, délkeletre fekszik.
Gelej 704 lakosú község Mezőcsáttól 10 kilométerre, nyugatra fekszik az M3-as autópálya mellett.
Igrici 1264 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 4 kilométerre, északra fekszik.
Mezőcsát 6541 lakosú város a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom 1792-ben, késő-barokk stílusban épült. Jelentős emléke festett famennyezete a régi templomból, 1746-ból.
Tiszabábolna 495 lakosú község Mezőcsáttól 25 kilométerre, délnyugatra fekszik a Tisza-tó közelében.
Tiszadorogma 465 lakosú Árpád-kori község Mezőcsáttól 20 kilométerre, délre fekszik.
Tiszakeszi 2705 lakosú község Mezőcsáttól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.
Tiszatarján 1486 lakosú község Mezőcsáttól 9 kilométerre, keletre fekszik.
Tiszavalk 336 lakosú község Mezőkövesdtől 23 kilométerre, délkeletre fekszik.
