January 5th, 2010 4203 Pásztói kistérség

Alsótold 274 lakosú község Pásztótól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Bér 440 lakosú község Pásztótól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. Határában a Nagy-hegy északi oldalán homorú andezitoszlopok állnak. A faluban XX. századvégi parasztházakat, pincesort és falumúzeumot találhat az ide látogató.

Bokor 136 lakosú község Szécsénytől 28 kilométerre, délre fekszik.

Buják 2376 lakosú község a Cserhát déli lábánál, Pásztótól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik. A kicsiny középkori település fontosságát a tatárjárás után épült vára adta. Gazdái sűrűn cserélődtek, a török időkben a végvári harcok fontos színhelye lett. 1552-től 1593-ig volt török kézen. 1663-ban  újra elfoglalja a török, ahonnan végleg 1683-ban űzik ki. A vár későbbiekben elhagyatottá majd romossá vált.
Sokáig híres volt élő népviseletéről /színes, apró ráncos szoknya, a „zabka”, színes harisnyák, fékötő/, a neves festő Glatz Oszkár évtizedekig festette lakóit, viseletüket.
A római katolikus temploma 1757-ben épült.

Csécse 1000 lakosú község Pásztótól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Cserhátszentiván 174 lakosú község Szécsénytől 21 kilométerre, délre fekszik.

Ecseg 1286 főt számláló szép fekvésű nógrádi település, Pásztótól nyugatra, 9 kilométerre a Cserhát hegység keleti lábánál. Északnyugat felé a Bézma, a Közép-hegy, a Magas-hegy és a Bokri-hegy határolja, amelyek közül a Bézma 500 méternél magasabbra emelkedik. Kőzettakarójuk a vulkanikus andezit, illetve a Pannon-tenger emlékét őrző úgynevezett lajtamészkő. Déli irányban a falu nyitottabb, itt már csak alacsonyabb dombhátak kisérik a Bézma és a Közép-hegy völgyén áttörő, dél felé tartó Szuha- patakot. A falu a középkorban a patak mellé települt, és szerkezetében máig is őrzi a korabeli települési viszonyokat. Történetében az 1238. év az első ismert adat, amikor is IV. Béla királyunk az itteni Johannita lovagokat megerősíti birtokaikban. A település északnyugati határában, a hegyek karéjában, egy, a völgyből hirtelen kiemelkedő kör alakú dombon a XIII. században épült Ecseg vára. A Szuha-patak a várdomb alatt folyik el. A várhoz tartozó erdős-hegyes birtokot “Varerdew” néven említi egy korabeli írás (1265), miszerint ez a Csák nemzetség birtoka volt. A várról csak 1324-ben tesznek említést, amikor azt Károly Róbert Harsundorfer Farkasnak adományozta. A későbbiekben a huszita birtokbavétel és hadakozások miatt a vár erősen leromlott. A török időkben már nem volt számottevő erődítés, ezért a török oda be sem szállásolta magát. A XVI-XVIII. században a falu legjelentősebb nagybirtokosai a Forgáchok voltak, akik egy kastélyt is építettek. A török idők után a fellendülő állattenyésztés és földművelés mellett kiemelkedett a szőlő- és bortermelés, valamint a vízimolnárság, amelyek a XIX. században nagy fejlődésnek indultak. A Szuha- patak mentén legalább 6 vízimalom működött, amelyek a birtokosok és a jobbágyok, később a parasztok gabonáját őrölték. A szőlőtermelésnek a jó fekvésű, kiváló mikroklímájú andezittörmelékes hegy- és domboldalak nyújtottak kiváló terepet (Öreghegy, Aranyhegy, vagy Nyesték, Rózsamály, Bézma alja). Ecseg régen a vörösboráról volt nevezetes. A virágzó szőlő- és borkultúrának azonban véget vetett a XIX. századvégi filoxéra járvány, és a szőlők nagy részét kiszántották, a megmaradók helyére nemesebb de sok esetben gyenge minőségű fajtákat telepítettek. A vízimolnárok tevékenységét a technika fejlődése tüntette el. Az ecsegi Ilona-vár is elpusztult: köveit a XIX-XX. századforduló éveiben széthordták, beépítették. A XX. század első felében a legnagyobb falusi birtokos az Osztroluczky család volt. Az úgynevezett Horváth kúriát vették birtokukba, amely ma az általános iskola felső tagozatának ad helyet. A XX. század első felében orvosi rendelő gyógyszertár, kultúrotthon és iskola épült a faluban.  A II. Világháború harcai Ecseget sem kerülték el, magyarok, németek és oroszok egyaránt áldozatokká váltak, ők a temetőben és emlékművek alatt nyugszanak. A harcok 1944. december közepén értek véget. A falu a háború utáni 45 év alatt csak szerény fejlődést regisztrált: a munkaképes emberek eljártak gyárakba, bányákba és az építőiparba, emiatt helyi ipar és vállalkozás nem alakult ki. Igaz, épült ABC áruház, postahivatal, a gyógyszertár, létesült egy takarékszövetkezet és szövetkezetesítés időszakában szintén létrejött egy mezőgazdasági termelőszövetkezet. A fejlesztésekből ebben az időszakban a falunak nem sok jutott.
A falu római katolikus temploma középkori eredetű, tornya XV. századi. 1792-ben a templom barokk átépítést kapott.

Egyházasdengeleg 521 lakosú község Hatvantól 21 kilométerre, északnyugatra fekszik a Cserhát lejtőjén.
Ma is működő római katolikus temploma román-gótikus stílusú, a XIII. században épült.
A műemlék jellegű evangélikus templom 1837-ben épült.

Erdőkürt 614 lakosú község a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén fekszik.

Erdőtarcsa 614 lakosú község Hatvantól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik a Cserhát előterében.
Dombokon álló barokk római katolikus temploma gótikus alapokra épült, Szentmiklóssy Antal adományozta 1746-ban.
Kastélyos falunak is nevezik a települést: Kubinyi-kúria 1820-ba, a Végh-kúria 1820-ban, a Szentmiklóssy-Kubinyi-kastély 1770-ben épült barokk stílusban.
A Halász Elemér-féle kastély kertje látogatható arborétum.

Felsőtold 192 lakosú község Pásztótól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Garáb 85 lakosú község Pásztótól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Héhalom 1050 lakosú község Lőrincitől 13 kilométerre, nyugat-északnyugatra fekszik.

Jobbágyi 2308 lakosú község a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól 8 kilométerre, délre fekszik.

Kálló 1480 lakosú község Lőrincitől 16 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kisbágyon 485 lakosú község Lőrincitől északnyugatra, 16 kilométerre fekszik. Jelentős emléke az iskolaudvarán az 1713-ban készült fa harangláb valamint a XIX. századi kúria.

Kozárd 199 lakosú község Pásztótól 11 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kutasó 117 lakosú község Pásztótól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik a Szécsény-Pásztó összekötő út mentén.

Mátraszőlős 1718 lakosú cserhátaljai község a 81es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól északra, 4 kilométerre fekszik. 1993. május 1-je óta önálló község, előtte Pásztó városához tartozott.
A római katolikus temploma román-gótikus jegyeket mutat. Az 1200-as években állt román templom helyén az 1400-as, majd 1500-as években épült meg a mai templom. Tornya 1856-ból való. A hajóban gótikus ablakok és ajtók figyelhetők meg. Egyhajós templomterű, a szentélyben aszimmetrikus hajóboltozat figyelhetők meg. Szentségháza gótikus. Falfestményei a XV. századból valók, a hajó déli oldalán húzódnak két sorban 1611-ből származó protestáns bibliaszöveg. Különlegesen szép munka a Szécsényből való Szent Erzsébet-oltár, hét formában festette meg a festő- ikonográfiai különlegesség. Szép munkák a mellékoltárok és a szószék is.

Palotás 1719 lakosú község Lőrincitől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Pásztó 10299 lakosú városa a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu- Hatvan – Budapest/ vasútvonal mentén, Hatvan és Salgótarján között helyezkedik el. A település évszázadok során mező- és kereskedővárosként vált ismerté. Egy időben járási székhelyként jegyezték. Jelenleg a térség kulturális és gazdasági központja. Vonzáskörzetéhez 26 település, mintegy 30 ezer lakosa tartozik. A város lakóinak száma Hasznos és Mátrakeresztes városrészekkel együtt több mint tízezer. A kedvező természeti, földrajzi adottságok hamar alkalmassá tették a vidéket emberi megtelepedésre. Pásztó szinte az ősidőktől kezdve lakott hely, már a népvándorláskor ismert település volt. Pásztó neve valószínűleg iráni nyelvből ered, amely tábort jelent. A települést először az Anonymus krónika említi Poztuh néven. A honfoglaló magyarok - Anonymus közlése szerint - Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására. A tatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat. A korai középkorban két meghatározó tényező emelte ki a települést az átlag jobbágytelepülések közül. Az egyik a ciszteri rendek idetelepítése 1190-ben III. Béla által, a másik pedig, hogy 1265-ben V. István király a kegyúrságot átruházta a Rátót nembeli Istvánra, felesége főlovászmesterére. Rátót (Rátold) leszármazottak - Tariak, Pásztóiak - hosszú századokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott. Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tar Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteles helyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a XV. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelzik a várost. Az 1650-es években kezd új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben eltörölte az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba. A XVIII. és XIX. században a város fejlődésére már nem jellemző a korábbi időszak dinamizmusa. A XIX. század két jelentős eseménye volt a jobbágyfelszabadítás és az 1871-es községi törvény alkalmazása, amely alapján megszűnt a település mezővárosi jogállása, visszaminősítették nagyközséggé. Az ipari forradalom elkerüli, de vasutat kap már 1867-ben. Ez alkalmassá teszi arra, hogy bekapcsolódjék az ország vérkeringésébe. A szőlőtermelést sújtó filoxéra miatt a fő jövedelmétől megfosztott településre nehéz idők jártak. A kisipar, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság nem biztosította a lakosság eltartását. A két Világháború között jelentős kisiparos réteggel bírt. A szőlő és bortermelése nem érte el a filoxéra előtti szintet. 1950-ben Nógrád megyéhez csatolták. A következő évben járási székhely lett. Mezőgazdasága, szőlőtermelése továbbra is meghatározta gazdaságát. Az ipar inkább a könnyűipar formájában képviseltette magát. A XX. század elején kórház épült Pásztón. Az 1950-es években a termálvíz hasznosítására strandfürdő létesült. Az 1960-as években lakótelep formájában növekszik lakásállománya, miközben a régi hangulatos vidéki város házai majd mind eltűnnek. Városi rangját Pásztó 1984. január 1-én kapta vissza.
A városban a múlt évszázadok értékes emlékeit találhatják meg az idelátogatók. A Szent Lőrinc-plébániatemplom román-gótikus-barokk stíluselemeket visel. A XII. századból való déli falának ablaka, a XIII. században, román stílusban épült a torony alsó szintje és a keresztboltozatos toronyalja. A XIV. században épült a déli oldalon álló gótikus kápolna, mérműves ablakokkal, a XVIII. században előbb megépült a barokk torony, majd a szentély és a barokk mellékhajó. A templom külsejét a román faragványokkal ékes torony határozza meg. A hajó és az egész templombelső barokkos, ugyanígy a fő – és mellékoltárok is. A főoltárkép Johann Zickler műve: Szent Lőrinc vértanúsága. A déli oldalon levő gótikus sugárboltozatú kápolnában a Ráthóti család címerével díszített kettős ülőfülke. A templom kifestése 1981-ben készült el.
A plébániatemplom északi oldalán található a hatszögletű kápolna. A román stílusú építmény a XIII. századból. Az utóbbi idők egyik jelentős felfedezése és műemlék-helyreállítása. A Ráthóti család temetkezési helyének készült, kétszintes, hatszögű építmény. 1985-ben állították helyre, az alsó eredeti térben kőfaragványok, a felső tömeg és térhatásában az eredetit megközelíteni próbáló, de modern anyagokból készült, rekonstruált helyiségekben egyházművészeti kiállítás van. A kialakított romkert a bencés, majd a ciszterci monostor maradványaival elevenen idézi a város múltját.
A helyreállított barokk kolostorépületben található dr. Rajeczky Benjámin utolsó pásztói perjel, európai hírű zenetudós emlékszobája is.
A műemlékövezetben lévő Oskolamester házat már 1428-ban említi oklevél. Az “oskolamester ház” a XV. században épült, eredeti gótikus stílusban, a Mátra vidéken szokásos módon, kerek, görgetett patak-kövekből épült. Az egyik szoba alatt gabonatartó vermet építettek ki, amiben a régészek megtalálták egy középkori család minden használati eszközét.

Szarvasgede 464 lakosú község Pásztótól 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Szirák 1203 lakosú cserháti község, Lőrincitől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Az evangélikus templom 1788-ban, copfstílusban épült. A Teleki-sírbolt a templom melletti temetőben 1784-ben, késő barokk stílusban épült.
A Teleki-Degenfeld-kastély 1690-ben, barokk stílusban épült, többször átépítették, legutoljára klasszicista-romantikus stílusban. Ebben az épületben született Teleki László, a reformkor kiemelkedő egyénisége. A kastély parkja természetvédelmi terület.

Szurdokpüspöki 1989 lakosú község a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén, Pásztótól 7 kilométerre, délre fekszik.

Tar 2017 lakosú község Pásztótól 4 kilométerre, északra fekszik a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén. A Mátra és a Cserhát hegyeinek találkozása festői környezetet ad a községnek.
A kőfalallal kerített háromkarélyos szentélyű római katolikus templom román, gótikus, barokk és klasszicista elemekkel vált különleges építészeti értékké. A templom XIII. és XIV. század között született faliképei a középkori Magyarország egyedülálló örökségei.
A templomtól nem messze található Tar Lőrinc ispán várkastélyának romjai.
A Gömör-hegy tövében buddhista oktatási központ és sztupa létesült, melyet a dalai láma avatott fel 1992. nyarán.

Vanyarc 1387 lakosú község Aszódtól északra, 26 kilométerre fekszik a Cserhát közelében. A kutatók feltételezése szerint a Vanyarc helyiségnévben szlovák eredetű foglalkozást jelentő helynevet kell látnunk. Egyesek szerint szőlőművesek  településére utal, esetleg vasműves telepet takar. A helyi hagyomány a falu nevét a NEVAREC=hitetlen szláv szóból származtatják. A települést először 1286-ban említi egy oklevél, amikor IV. László király visszaadja Márton fiainak, János és Benedek Nógrád megyei nemeseknek Wonorch nevű örökölt földjüket, amelyet Kürti Miklós és fia, János tőlük elfoglalt.1258 februárjában a tatárok rátörtek Magyarországra. Északkelet-Magyarországot és az Alföldet pusztítva egészen Pestig hatoltak s közben Nógrád megye déli részeit is elpusztították. Ennek az eseménynek, de még inkább az 1241-1242-es nagy tatárjárásnak az emléke lehet a vanyarci Hraszti vár, mely alkalmi erődítményként funkcionálhatott, s az ideutazó lakosság védelmét szolgálta.1848-ban Vanyarcz néven említik a települést, amely az Aba nemzetiség Rhédey ágának a birtoka. 1542-ben Viczmándi István és Szentmarjai Balázs az urai, de már, mint puszta és a török adózás alá vetett helység szerepel. Ekkor a településen néhány jobbágy és zsellér család mellett öt egytelkes nemest is összeírtak. Az 1570-es években Báthory Miklós az ura és prédiumként szerepel. Vanyarc község a XVI. század közepén teljesen elpusztult, sőt az 1548-as évi adóösszeírásban sem szerepelt. A XVII. században a törökök visszavonulása, a háború dúlásai közben megtizedelt és teljesen elpusztított, elnéptelenedett helységekbe szlovák telepesek érkeztek Felső-Nógrád, s Zólyom vármegyékből. A Vanyarci ág evangélikus egyház feljegyzései alapján a helység újratelepítése 1705-ben kezdődött, amikor már állott itt néhány parasztkunyhó. Néhány év alatt a hely annyira benépesedett, hogy lakóit már 1717-ben összeírták és úgynevezett porcióadót vetettek ki rájuk. A akkor előforduló nevek: Vrbczky, Tuskan, Szlovák, Brusznyiczki, Lehota, Valent, Jantos, Vravuska, Hodbabni, Sziráczki, Cserpák, Ferik. Ezek a családnevek még ma is nagy számban előfordulnak a falu lakosai között. Például a Ferik vezetéknév hét olyan családban fordul elő, akik semmiféle rokonságban nem állnak  Az újratelepült Vanyarc szántóföldi és szőlőtermelő területei nagyrészt erdőirtásból származtak. Az 1767-es úrbéli rendeletet követő felmérés szerint Vanyarcnak 14 földesura volt, akiknek összesen 117 jobbágy és zsellér szolgált. A Cserhát bőséggel kínálta a makkos legelőket, tehát alkalmas volt a  makkoltató sertéstartásra. Gabonából búzát, árpát, kölest és zabot termeltek. Az 1750-es évektől előtérbe lépett a szőlőtermelés. Több jobbágynál 40-60 hordó bort írtak össze. Az 1880-as évek elején a vanyarci bor akójáért 4 forint 30 krajcárt fizettek. A szőlőtermelés az 1880-as évekig a filoxérajárványig, az állattenyésztés mellett a leginkább hasznot hajtó foglalkozása volt a vanyarciaknak. Mindezeken kívül a méhészet és a mészégetés volt még elterjedt foglakozása a falu lakóinak. Az 1784-1787. évi első magyarországi népszámlálás idején Vanyarc népessége 1061 fő volt. A lakosság 208 családban oszlott meg. A településen 1 pap, 3 nemes, 1 tisztviselô és 2 polgár alkotta a kiváltságos rendet. A nem nemes férfiak száma  557, melyből 220-an voltak nősek. A férfiak mellett 504 nőt írtak össze. A férfiak közül 152-en tartoztak a paraszti, 135-en a zsellér s 30-an az egyéb kategóriába. 1-12 éves gyermek 183, 13-17 éves 44 volt ekkor Vanyarcon.