Archive for January 5th, 2010
Bodrogkeresztúr 1288 lakosú község a 38-as főközlekedési úton, és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Bodrog partján, Tokajtól északkeletre, 6 kilométerre fekszik. A helység a mezővárosi szabadalmát II. Rudolftól 1598-ban nyerte. Határában 1849. január 22-én Klapka György aratott győzelmet a császári seregek felett, a csatahely emlékét obeliszk jelzi.
A római katolikus temploma késő gótikus, a homlokzat előtti toronnyal. Az oldalon pálcatagos kapuzat, egykorú vasalt ajtószárnyakkal, 1481-es évszámmal található. A hajó és a szentély déli falát gótikus mérműves ablakok törik át. A nyolcszög három oldalával záródó szentély kereszt-, a hajó hálóboltozatú, ez utóbb építésére utalhat a bejárat feletti 1520-as évszám. A sekrestye és a kápolna XVIII. századi.
A görög katolikus templomát 1762-ben, a református templomát 1790-ben építették.
Az úgynevezett Rákóczi-ház kora barokk stílusban, a XVII. században épült, és jelentős műemlék még a volt Máriásy-kúria a Felső utcában.
A Dereszla-hegy tetején található a csodarabbi, Steiner Jesaja, Reb Sajele sírja.
A közelében fekvő Tokaj-Bodrogzugi Tájvédelmi Körzet Európa jelentős madárlelőhelye.
Bodrogkisfalud 988 lakosú község, a Tokajtól 8 kilométerre, északnyugatra, a Hegyalja és a Bodrog határán fekszik. 1991. május 1-je óta önálló, előtte Bodrogszegihez tartozott. Az 1848-49-es szabadságharc idején a magyar és a császári seregek közötti ütközet helyszíne volt, melyről ma emlékmű tanúskodik. A helység jelentő szőlő- és borkultúrával rendelkezik.
Csobaj 816 lakosú Tisza-parti község, Tokajtól délnyugatra, 13 kilométerre fekszik.
Jelentős emléke a II. Világháborús fehérmárvány emlékmű és a hozzá tartozó emlékpark.
Erdőbénye 1354 lakosú hegyaljai község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárospataktól délnyugatra, 23 kilométerre fekszik a Zemplén-hegy lábánál.
A történelemi nevezetessége a megye első Kossuth-szobra. A református temploma 1786-ban, a római katolikus temploma 1787-ben, a volt Rákóczi-kastély a XVII. században épült. Jelentős emlék még a volt Budaházy-Fekete-kúria, a Kolera-oszlop- emlékhely az 1831-32. évi járvány emlékére a Kolera-dűlőben.
Az Aranyos-hegy és a Mulató-hegy rengeteg felfedezni való dolgot tartogat.
Szegi 323 lakosú a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs – Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén Bodrog-parti község Szerencstől keletre, és Tokajtól északnyugatra, 12-12 kilométerre fekszik. A település önállóvá válása óta, 1991. május 1-je óta építette meg katolikus templomát és Közösségi Házát, mely épületek díszei a községnek. Legalsó házsorának kertjei a folyópartig érnek, ahonnan csodálatos a kilátás a Bodrogra.
Szegilong 245 lakosú község, Szerencstől 11 kilométerre, keletre fekszik. A folyó feletti magaslatról szép kilátás nyílik a Bodrogot kísérő Longi-erdőre. Fő idegenforgalmi látnivalói a katolikus és református templom.
Taktabáj 604 lakosú község, Szerencstől 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Egyedi műemléknek számít a XVIII. századi református templom, melynek a belsejét a református templomoknál szokatlan módon gazdag ornamentális rokokó festés borítja.
A településen található a Patay-család kastélya és a hozzátartozó természetvédelmi park.
Tarcal 3333 lakosú nagyközség a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Tokajtól nyugatra, 6 kilométerre fekszik. A honfoglalás idején Árpád vezér adományozta Turzul vezérnek ezt a birtokot. Könyves Kálmán itt mondta ki azt a törvényt, miszerint „boszorkányok pedig nincsenek”.
Jelentős emlékei a római katolikus templom, a református templom, a Henye-hegyen a Theresia-kápolna 1749-50-ből, a zsinagóga a XVIII-XIX. századból, a Nagy Curia, azaz Királyi Udvar a XVII. századból, és a Rákóczi Borház a XVIII. századból.
A település határa a Tokaj-Bodrogzugi Tájvédelmi Körzet része.
Tiszaladány 724 lakosú község, Tokajtól 6 kilométerre fekszik. A környéke természetvédelmi terület.
Tiszatardos 279 lakosú község Tiszalöktől 3 kilométerre, északra fekszik.
Tokaj 4992 lakosú város a 38-as főközlekedési út és a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Tiszába ömlő a Bodrog partján fekszik. Történelme összefonódott a nemzet történelmével: első írásos említése Kőrév 1067-ből való. Földvára Anonymusnál Hímesudvarként szerepel. Későbbi vízi vára évszázadokon keresztül vigyázta Felső-Magyarország egyik legfontosabb átkelőhelyét, a tokaji révet, a tiszai hidat. Itt volt Erdély és Magyarország, majd a XVI. századtól a töröknek hódolt alföldi térség és a királyi Magyarország határterületén a legfontosabb kapu; kereskedelmi, közlekedési, hadi út Lengyelország, Oroszország irányába is. Tokajban jelölték királynak 1526-ban Szapolyai Jánost. Fontos történelmi szerepe volt a Rákóczi-szabadságharcban is. Ekkor pusztult el a vára, amelynek maradványait a Bodrog-Tisza összefolyásánál ma már csak csónakkal lehet megközelíteni. A kuruc szabadságharc után a király a Rákóczi-birtokot elkobozta, Tokaj kamarai város lett. A békés fejlődés eredményeként gyre polgárosodottabb mezővárossá fejlődött, ettől az időtől kezdve viseli a „Kiváltságolt Tisza-Tokaj Város” címet. A XVII-XVIII. század a Tokaj-hegyaljai borkereskedés virágkora. Világhírnévre ebben az időben tett szert, elsősorban a lengyel és az orosz felvásárlások és piacok révén. Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr környékén vívták 1849. januárjában a sorsdöntő ütközetet, amely a dicsőséges tavaszi hadjárat kiindulópontja volt. Tokaj ma Magyarország legismertebb kisvárosa, mely hagyományai révén kívánja megőrizni hírnevét, megújítani kulturális örökségét, felvirágoztatni borkultúrás hagyományait.
Múzeumában, az egykori görög kereskedőházban gazdag ikon-és egyháztörténeti gyűjtemény látható, megismerhetjük Tokaj-Hegyalja mezővárosainak történetét, népéletét, a szőlőművelés, borkészítés, a pincészet eszközeit.
A Rákóczi- Dessewffy- kastély 1700 körül épült barokk stílusban. A Rákóczi-családé volt, majd kincstári, sótárnoki épületként használták. Íves kőkapuja jellegzetesen hegyaljai építmény.
Mellette a gróf Széchenyi István Kollégium jól harmonizál a szép műemlékkel, s mutatja a város arculatának mai igényes formálását.
Tokaj jelenlegi városházája 1790 körüli.
A görög katolikus temploma 1743-ban épült a jelenlegi Vasvári utcában.
A volt zsinagóga a XIX. században épült a Serház utcában.
A református temploma 1800 körül készült a Bem utcában magasodik.
A volt kapucinus kolostor 1720 körül, a volt görögkeleti templom 1790 körül épült.
A városban sok szép régi lakóházat találunk a Bethlen Gábor, Rákóczi, Vasvári Pál utcában és a Hajdú közben.
Girincs 881 lakosú község Tiszaújvárostól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Hejőbába 1936 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Hejőkeresztúr 1122 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ és 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonalak mentén, Emődtől 11 kilométerre, keletre fekszik.
Hejőkürt 321 lakosú község az M3-as autópálya mellett Tiszaújvárostól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Hejőpapi 1239 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 7 kilométerre, északra fekszik.
Hejőszalonta 801 lakosú község a 88-as/Mezőcsát-Miskolc/ vasútvonal mentén, Mezőcsáttól 14 kilométerre, északra fekszik.
Kesznyéten 1858 lakosú község Tiszaújvárostól 7 kilométerre, észak-északnyugatra fekszik.
Kiscsécs 210 lakosú község Tiszaújvárostól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nagycsécs 898 lakosú község a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nemesbikk 1039 lakosú község Mezőcsáttól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Oszlár 424 lakosú község Tiszaújvárostól 8 kilométerre, délre fekszik.
Sajóörös 1142 lakosú község Tiszaújvárostól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Sajószöged 2326 lakosú község a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Szakáld 563 lakosú község Tiszaújvárostól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Tiszapalkonya 1557 lakosú község a 89-es/Tiszapalkonya Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén, Tiszaújvárostól 6 kilométerre, délre fekszik.
Tiszaújváros 17210 lakosú város a 35-ös főközlekedési út és a 89-es/Tiszapalkonya-Erőmű-Tiszaújváros-Miskolc/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom 1799-ben, barokk stílusban épült.
Abaújlak 99 lakosú község Encstől északnyugatra, 21 kilométerre fekszik.
Abaújszolnok 151 lakosú község Encstől északnyugatra, 21 kilométerre fekszik.
Alsóvadász 1535 lakosú község Szikszótól 6 kilométerre, északra fekszik. A környékén már az őskorban is éltek emberek. Ezt bizonyítja az 1970-es években megtalált kőbalta. Mely, jelenleg a miskolci Herman Ottó Múzeumban tekinthető meg. Az ásatások tanulsága szerint a környék azóta mindig éltek emberek itt. Erre enged következtetni az a tény, hogy néhányan még ma is köztünk vannak. A Honfoglalás után az Aba nemzetség szállásterülete volt. A falu alapítása is erre az időre tehető (XI. század). Ekkor még a mai Alsóvadász ebben a formában nem létezett. Az Árpád-korban itt három falu volt: Alsóvadász, Jánosd és Vízvölgy. Vizvölgy (Wyzwelg) tiszavirág életű település volt. Az Árpád-kor végén már nem létezett. Alsóvadász és Nyomár között feküdt. Létezéséről csak korabeli dokumentumok tanúskodnak, az emlékezetben már nem él az emléke. Feltehetően a tatárjárás során pusztult el. Területét 1329-ben Vadász és Jánosd birtokosai osztották fel egymás között. Jánosd (Janustelky) egészen 1906-ig különálló település volt. Ekkor egyesült Alsóvadásszal. Az egykori különállóság még ma is észrevehető. Első említése 1280-ból való. Az elnevezése valószínűleg a tulajdonosának nevéből adódhatott. Azóta rövid időszakoktól eltekintve lakott volt. Jánosd 1280-ban elnéptelenedett. De az elnéptelenedés nem tartott hosszú ideig. Ezt bizonyítja egy dézsmáról szóló feljegyzés 1317-bol. Alsóvadászt 1317-ben említik először. Nevét Vadaz alakban írják. A vadász olyan foglalkozást jelentő helynév, amely a benne lakó királyi szolgálónép tevékenységét jelölte. Alsóvadász lakói az Árpád-korban királyi vadászok voltak. 1329-ben Miklósfalva néven említik az a oklevelek községet (Wadaz alio nomine Michlosfalwa). Ennek az az oka, hogy a király Lorinc fia Miklós zólyomi ispánnak adta. 1332 - 35-ben Felsovadásztól való megkülönböztetése céljából Inferiori Vadaz illetve Alvadaz néven említik. Alsóvadász és Jánosd környékének 1317-es leírásában szerepel Aszaló (Azalo) és Dicháza (Dydych) is, mint szomszédos település. A falu határában folyó patakot Szikszópataknak (Zylzovpathaka) írja. A patak völgyében és Gadnán átvivő közútnak elágazása volt Nyomár felé. 1403-ban Zsigmond király a Perényi család tagjának, Péternek adományozta Vadászt és Jánosdot. 1427-ben összeírást tartottak. Az összeírás során 64 portát jegyeztek fel. Egy - egy portán három - négy családfő (homines) lakott. Alsóvadász Szikszó után a környék második legnépesebb települése volt. A török hódoltság 1558-ban érte el a falut. A törökök több kisebb várat elfoglaltak a környéken. Elfoglalták a felsővadászi kastélyt is. Később a királyi Magyarország békét kötött a törökkel és Alsóvadász az ország három részre szakadása idején annak része lett. Portyázó török csapatok többször dúlták fel Abaúj területét. 1575 és 1582 között Felső-Magyarországon 188 katonai közbelépést jegyeztek fel. 1588 október 8-án a budai pasa parancsára Kara Ali bég csapatai büntetőportyát tartottak Szikszó ellen. A bég a mezővárosra Sajószentpéter felől tört rá. A Szikszóiak a fallal megerősített templomba menekültek, de az ágyúkkal felfegyverzett törökök ellen nem sokáig tudták volna magukat tartani. Rákóczi Zsigmond egri főkapitány időben kapott jelentést a támadásról és intézkedett Szikszó felmentése érdekében. A felmentő seregek Kassáról, Göncről, Szendrőről és Tokajból jöttek. A csapatok Alsóvadászon találkoztak. A mintegy 2300 fos sereget maga Rákóczi Zsigmond vezette. A hosszas, öldöklő csatában több, mint 2000 török esett el, de sok magyar és német vitéz is a harctéren maradt. A török katonákat az Alsóvadász felé vezető út és a Vadász-patak közé temették. A néphit szerint az itt emelkedő mesterséges domb az elesett török harcosokból épült fel. Ezért is a neve: Törökhalom. A környező megyék sorra behódoltak a töröknek. Abaúj sem kerülhette el sorsát. Több helység vállalta az elbujdosás a pusztítás után a hódolás helyett. Alsóvadász lakói viszont viszonylagos háborítatlanságukat kemény adófizetéssel vásárolták meg. Az egri töröknek adóztak. A XVI. század végére a török megszállás véget ért. 1699-re újjáépítették a romokban fekvő templomot. A török hódoltság után a község a Sherédy, majd a Békény család birtoka volt. A XVI. század végére a Rákócziak kezébe került. Az O birtokuk volt 1712-ig. A Rákóczi szabadságharc során Alsóvadász elpusztult. 1720-ban a gróf Csáky család újratelepítette. Alsóvadász és Jánosd együttes lakossága 1782-ben 998 fő volt. A faluban számos bírtok nélküli nemes élt, akik vagy földet béreltek az uradalomtól, vagy annak majorságában dolgoztak. A zsellérek sem voltak egészen nincstelenek, mert a környező szőlőhegyeken jó kereseti lehetőséghez jutottak az 1774-es urbárium szerint. A XIX. század reformeszméi Alsóvadászra is eljutottak a református egyházon keresztül. A egyház óvoda építéséhez kezdett és emelte iskolájának színvonalát. Az 1848/49-es szabadságharc idején Alsóvadászról is nemzetőrök és honvédek álltak be Kossuth Lajos seregébe. A XIX. században a falu lakossága folyamatosan gyarapodott. 1851-ben 1153 református, 80 római katolikus, 220 görög katolikus és 42 zsidó élt. Összesen 1295 fő. 1869-ben 1570-en, 1900-ban pedig 1745-en éltek itt. 1906-ban Alsóvadász és Jánosd egyesült. Ekkor alakult ki a mai Alsóvadász. A két Világháborúnak Alsóvadászon is sok áldozata volt. Az I. Világháborúban 27 alsóvadászi katona esett el, a II Világháborúban 24 katona halt meg. 1919-ben a Tanácsköztársaság megdöntésekor a cseh csapatok egészen Alsóvadászig jöttek, de harcok nem folytak a faluban. Az 1950-es években, Rákosi idején több családot telepítettek ki Budapestrol Alsóvadászra. Köztük volt Bethlen András gróf az egykori miniszterelnök fia. Az első TSZ szervezése idején I-es és III-as csoportok alakultak ki. 1961-ben azonban a Termelő Szövetkezet szervezését a teljes kényszer jegyében hajtották végre. Alsóvadász lakosságának egy része a TSZ-ben dolgozott a másik része Miskolcon dolgozott ingázóként.
Aszaló 2006 lakosú község a 90-es/Miskolc-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szikszótól 2 kilométerre, északkeletre fekszik.
Felsődobsza 942 lakosú község Szikszótól 17 kilométerre, északkeletre fekszik.
Felsővadász 536 lakosú község, Edelénytől északkeletre, 24 kilométerre fekszik.
A római katolikus temploma gótikus stílusban épült, homlokzati toronnyal és a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. Főkapuja vasalt. Egy őzbőrből készült miseruha II. Rákóczi Ferenc ajándéka.
A volt Rákóczi-kastély a dombtetőn álló reneszánsz stílusú épület XVI. századi alapfalakkal. Később, 1850-1860 között romantikus stílusban teljesen átalakították. Egyemeletes, földszinti dongaboltozatos szobájában született és halt meg Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem.
Gadna 244 lakosú község Encstől 24 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Gagybátor 284 lakosú község Encstől 24 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Gagyvendégi 249 lakosú község Encstől 22 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Halmaj 1893 lakosú község Szikszótól 8 kilométerre, északkeletre fekszik a 90-es/ Hidasnémeti-Miskolc/ vasútvonal mentén.
Hernádkércs 355 lakosú község Szikszótól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Homrogd 1004 lakosú község Szikszótól 11 kilométerre, északra fekszik.
Kázsmárk 1005 lakosú község Szikszótól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
Kiskinizs 357 lakosú község Szikszótól 11 kilométerre, északkeletre fekszik.
Kupa 180 lakosú község, Szikszótól 13 kilométerre, északra fekszik a Cserhát közepén. Mezőgazdasági tájmúzeuma megtekinthető.
Léh 515 lakosú község Szikszótól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Monaj 299 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északra fekszik.
Nagykinizs 346 lakosú község Szikszótól 13 kilométerre, északkeletre fekszik.
Nyésta 70 lakosú község Encstől 25 kilométerre, nyugatra fekszik.
Rásonysápberencs 566 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Selyeb 482 lakosú község Szikszótól 19 kilométerre, északra fekszik.
Szentistvánbaksa 300 lakosú község Szikszótól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
Szikszó 6010 lakosú város a 3-as főközlekedési út és a valamikor megépülő M30-as autópálya, valamint a 90-es/Hidasnémeti- Miskolc vasútvonal mentén a Hernád völgyében fekszik. Noha a város első írásos említése csak a XIII.-XIV. század fordulójának időszakából származik, a régészeti kutatások kimutatták, hogy Szikszó és vidéke már nagyon korán benépesedett. Nem messze a központtól, a Vadász-patak völgyében két honfoglalás-kori sírt tártak fel, de a jelenlegi református templom helyén végzett ásatások is azt bizonyítják, hogy az már a XII. század előtt is temetkezési hely volt. Első írásos említése 1280-ra tehető, ekkor ugyanis IV. László itt keltez három oklevelet, a következőkkel zárva sorait: Dátum in Zekzou, feria tertia proxima post dominicam judika MCCLXXX. Újabban egyes történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a fenti dokumentumban megjelölt hely nem a mai Szikszó helyén álló településre vonatkozik, így ők az első írásos említést 1307-re teszik, amikor is Károly Róbert adott ki “in Zykzo” oklevelet. Bármelyik is legyen a helyes, az biztos, hogy a város már több mint 700 éves történetre tekinthet vissza, és több mint egy évszázados kitérő után, 1989-től ismét városi rangja van. A környék már a honfoglalástól kezdve az Abák birtokának számított, ezt valószínűleg Szent István is megerősítette. Írásos forrásokból is ismert első tulajdonosa Marhard, Abaújvári ispán volt. Később 1308-ban az ő fia, Mihály mester már Zekzow-inak nevezi magát. Marhard, fiai, valamint az ő örököseik az Árpád-ház kihalása után is megőrzik birtokaikat, a XIV. századra a több ágra szakadt família Szikszai ágának jut a birtok. A család 1391-ben kihal, így hatalmas birtokaik mind a királyra szállnak, Zsigmond pedig feleségének, Máriának juttatja azokat. Nagy változást jelent ez a város életében, ugyanis a királynő szívén viselte új szerzeményének sorsát, és több kiváltságot juttat lakóinak: 1391-től engedélyezte az építkezésekhez a szabad fahordást a Feketeerdőből; később az adó egy részét engedi el. Valószínűleg ebben az időben gyorsult fel az új, gótikus templom építése, amelyet a korábbi helyén, részben annak kőanyagának felhasználásával emeltek, és amely tulajdonképpen ma is látható, bár, mivel több alkalommal is tűzvész pusztított benne, az épületet többször újjáépítették. Mária halála után Zsigmondra száll Szikszó, majd tőle, kisebb nagyobb kerülőkkel, a Perényi család megalapítójára, Simon fia Péter székelyispánra. A Perényiek a XVIII. századig a vidék legnagyobb birtokosai maradnak, bár az egyes birtokrészeket többször elzálogosítják, és perek sorát vívják tulajdonjogi viták miatt. De az 1700-as évekre a Perényiek csillaga is lehanyatlott, tőlük az Esterházyak és a Csákyak szerezték meg Szikszó területeinek jelentős részét, majd utóbb az Esterházy rész is a Csákyaknak jutott. Az utolsó szikszói nagybirtokosok a Hunyadyak voltak, id. gróf Hunyady Lászlóné végrendeletében egy szeretetotthon létrehozására felajánlotta a Bethánia kastélyát, a parkot, szántókat és egy szőlőt is. 1945 márciusában, amikor megalakult a földosztó bizottság, a kiosztott 2248 kataszteri hold földből 1028 holdat gróf Hunyady Lászlótól sajátítottak ki. Egy 1317-es, Tamás, Esztergomi érsek által kiadott, peres ügyet rendező oklevélben a helység, mint tizedfizető hely szerepel, majd az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékből az is kiderül, hogy Szikszón három pap fizetett adót, ami azt valószínűsíti, hogy már akkor is legalább két templom állt a vidéken. Fejlődéséhez elsősorban kedvező fekvése járulhatott hozzá: itt vezetett az út a Magyar Királyság déli részei felől Kassára és Krakkóba, Lengyelországba. Ennek az útvonalnak különösen az 1335-es visegrádi hármas királytalálkozót követően nőtt meg a jelentősége. 1351-ben még csak “villa Zykzou”-ként emlegeti (vagyis mint falvat, faluközösséget), de 1392, amikor Mária királynőhöz kerül, már a “civitatem nostram Zykzow”, vagyis a királyi város megnevezést használják. Ekkoriban már saját kiadványai, esküdtjei és bírója van, valamint vámszedési joggal is rendelkezik. Nagy jelentőségű az 1387-ből származó forrás, amelyben Szikszai Miklós mester templomépítés céljából híd verését engedélyezi a Hernádon. Ez volt a kezdő lépés a szikszói gótikus templom megépítésének jó 100 éves történetében. Egyes források szerint a két templom mellett még egy apácakolostor is állt itt Zsigmond király idején, de erről semmi konkrétat nem tudunk. A XV. században végig városként említik, kezdetben civitasként, később csak oppidumként, megemlítik híres vásárját, azt, hogy út- és vásárvámot szedett, 1472-ből a Bársonyoson lévő malmáról, 1495-ből sókamarájáról olvashatunk. Mezővárosi rangját az is bizonyítja, hogy adóját nem portaként, hanem egy összegben fizette. Különösen sokat találkozhatunk a korabeli dokumentumokban a szikszói szőlőkkel, ami arra vall, hogy már akkor jelentős borvidéknek számított: szőlőbirtoka van a kassai Szent Erzsébet egyháznak (1382-es forrás), a diósgyőri pálosoknak (1406), a lehnici karthauzi kolostornak (1406, 08, 14), Perényi Péternek (1408), a kassai (1408) és szikszói plébánosnak (1406, 14), és persze a város polgárainak is (1406, 08, 14). 1517-ből van arról adatunk, hogy a városban tanító működött, a szikszói plébános gyakran tölti be a forrói esperesi tisztséget is, Bereck plébános pedig helyi fegyvereseket vezetett a Dózsa-féle parasztfelkelésben. A reformáció szelei Szikszót is elérik, amikor Perényi Gábor 1538-ban áttér a lutheránus hitre, a város polgárai is követik, első újhitű prédikátornak Benczédi Székely Istvánt hívják meg. 1562-ben viszont már kálvinista hitre térnek a lakósok, méghozzá a Perényi család akarata ellenére. 1568-ban generális gyűlést tartottak Szikszón a református prédikátorok, és elrendelték, hogy az úrvacsorát ostya helyett közönséges kenyérrel kell kiszolgáltatni. Mivel a teljes népesség áttért, a gótikus templom is a reformátusoké lett, és - jó néhány, a visszaszerzésére tett kísérlet ellenére - azóta is a református egyházé. A mohácsi csatvesztés után a török előrenyomulása egyre jobban éreztette hatását, 1558 október 13-án a füleki bég felégette a várost, majd 1566-ban, ‘67-ben, ‘73-ban és ‘77 fosztogattak a török csapatok, ‘77-ben az éppen istentiszteleten lévő lakósság védekezett, és a templomot sikerült megvédenie. Valószínűleg ezek után, talán 1580-ban építettek védőfalat a templom köré, így vált az erődítménnyé, amelynek különösen Eger eleste (1596) után nőtt meg a jelentősége. 1641-ben 1000 lovast rendeltek ide, 1644-ben pedig 500 német katonát talált itt I. Rákóczi György. Mindenképpen szót kell ejtenünk Rákóczi Zsigmond Szikszó határában vívott győztes csatáiról: először 1577-ben, mint szendrői várkapitány ugrasztotta meg a várost fenyegető törököt, majd 1588-ban, immár egri parancsnokként aratott fényes, nyugodtan mondhatjuk, hogy európai hírű győzelmet. Az erdélyi fejedelmek többször is megfordultak a vidéken, 1679-ben pedig a Thököly vezette magyar csapatok győzedelmeskedtek a labancok felett - a győztes csatának dühödt mészárlás lett a vége, ahol 709 császári katona vesztette életét. Budapesten, a Hősök terén, Thököly alakja alatt dombormű örökíti meg a szikszói csatát. Mivel a polgárok 1703-ban Rákóczihoz csatlakoztak, Rabutin császári generális teljesen felégette a várost 1706-ban, ekkor tűnt el végleg az a bűntető kard, amellyel addig a halálos ítéleteket hajtották végre. A XVIII. század a lassú gyarapodás időszaka, 1715-ben a pozsonyi országgyűlés szikszót harmincad helynek nevezi ki; 1780-ra épül fel az új katolikus templom, a kereskedelem jelentősége miatt megnövekedett zsidó lakósság pedig 1808-ban vehette birtokába az új zsinagógát. 1848 harcai természetesen ismét nem kerülték el a települést, a Mészáros Lázár hadügyminiszter által vezetett magyar honvédek 1848 december 28-29-án itt vívták meg csatájukat Schlick császári csapataival. Nem kétséges, hogy a győzelemmel végződő csata a legjelentősebb volt a ‘48-as felvidéki ütközetek között. 1852 hozta a város történetének legnagyobb csapását. Május 18-án a község déli részészén, egy kemencéből kipattanó szikra lángra gyújtotta a házat, de hamarosan az egész település lángban állt: 472 háza porig égett. Kunsch József, Pestre szakadt szikszói ügyvéd óriási erőfeszítéseinek köszönhetően könyv jelent meg, Szikszói Enyhlapok címmel, amelyben számtalan jelentős író, költő művét jelentették meg, és amelynek célja a szikszói újjáépítés anyagi támogatása volt. Az újjáépítés jól haladt, városias utcák épültek, de a nagy terheket már nem bírták a polgárok, és 1866-ban kérelmezték a város nagyközséggé való visszaminősítését. Trianon újabb fordulatot hozott Szikszó életében, ugyanis Kassa elcsatolásával a csonka Abaúj-Torna vármegye székhelyévé lépett elő. Ekkor rendezik az utcákat, a közvilágítást, járásbíróság, iskolák, kórház, lakótelep) épül, és több műemléket is avatnak. 1938-ban, az első bécsi döntéssel Kassa ismét Magyarországhoz kerül, így 1938-45 között csak járási székhely Szikszó, majd 1945-től 1950-ig ismét megyeszékhely, végül 1961-ig járási központ. 1989-től ismét városi rangra emelkedett.
Alsódobsza 416 lakosú község Szerencstől 17 kilométerre fekszik. Legfontosabb természeti értékei a csodálatos dombos táj, mezők, rétek, friss, tiszta levegő és halban gazdag Hernád folyó partja. Jelentős emlékei a régi parasztházak és az 1803-ban épült református templom.
Bekecs 2506 lakosú község a 37-es főközlekedési út mentén, Szerencstől 3 kilométerre, délnyugatra fekszik. A honfoglaláskori település, 1067-ből származnak első írásos emlékei. A többszáz éves szőlőtermesztési tapasztalatoknak köszönhetően a pincékben finom hegyaljai borokat érlelnek.
Jelentős műemléke a római katolikus templom.
Golop 682 lakosú község a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északra, 15 kilométerre fekszik. A község neve XVIII. századi birtokosa, a Vay-család révén vált ismerté: a kertépítészet remekeként jegyzett parkjuk ma természetvédelmi terület. A település a Kossuth Lajos emlékét őrző „Keresztelő Túra” útvonalán fekszik.
A református templom az 1600-as évek előtt épült.
Vay-kastélyok a Rákóczi utcában találhatóak .Az első a középkorban, a második 1820-ban épült.
Legyesbénye 1649 lakosú község, Szerencstől nyugatra fekszik. A település egy vulkanikus eredetű hegy lábánál fekszik, melynek tetején barlang található. A katolikus templomban gyönyörű freskókat és faszobrokat láthatnak az érdeklődők.
Mád 2629 lakosú nagyközség a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északkeletre, 7 kilométerre fekszik.
A római katolikus temploma késő gótikus stílusban 1521-1526 között épült. Homlokzata előtti gótikus torony, a bejárat felett címer és felirat látható. A templom 1847-ben leégett. 1855-ben újjáépítették. Nem messze tőle egy 1778-ban készített Nepomuki Szent János-szobor található.
A Rákóczi utcában copfstílusú műemlékházakat tekinthetnek meg a településre érkezők.
A zsinagóga és volt izraelita hitközség, rabbiképző copfstílusban 1771 előtt épült, homlokzatán lizéniákkal, két ablakkal, félköríves oromfallal. A déli oldalon kőből faragott bejárat, felette rokokó kártus héber kvadrát betűkkel, az ajtószárnyak kovácsolt vasból készültek. A templombelső oszlopokkal tagolt, a mennyezeten polikróm festés nyomai látszanak.
A volt Aspremont-kastélyát és a református templomát a Rákóczi utcában találjuk meg.
Megyaszó 3033 lakosú nagyközség Szerencstől 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Zempléni-hegység délnyugati peremén fekszik.
Idegenforgalmi látnivalói a XIV. században épült református templom, amelyet várfal versz körül, a neoromán stílusú katolikus templom, a pincefalu és a báró Harkányi-család kastélya. Jelentős emlék még a Polgármesteri Hivatalban a Mátyás fej, valamint a település múltját, jelenét feldolgozó Községi Múzeum.
Mezőzombor 2549 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Budapest/ és a 100c-s/Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 4 kilométerre, keletre fekszik. A község nevét először 1298-ban említik.
Monok 1811 lakosú község, Szerencstől 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A település szülötte Kossuth Lajos, akinek a copfstílusú, 1780 körül épült szülőházát a XIX. században átalakították, jelenleg múzeum.
A Monaky-kastély a XVI. századi négyszögletes épület, egyik sarkán hengeres harangtoronnyal a dombon áll. Körítőfal-maradványai ma is láthatók.
Az Andrássy-kastélyt 1760-ban, barokk stílusban Andrássy István építette. A XIX. században klasszicista módon átalakították. Egyemeletes, középrizalitja földszintjén 4 dór oszloppal rendelkezik. A földszinten levő házikápolna mennyezetét Krisztus feltámadása ábrázolás, a csengelyekben az egyházatyák 1770-ből láthatók. Főoltárán feszület található. Figyelemre méltók még a Mária és János evangélista faszobra, a barokk szószékek, a rokokó padok.
Az Andrássy-kápolna 1770-ben épült.
A római katolikus temploma 1330 körül, a Kálvária 1910 óta, valamint református templom 1794 óta a település képébe illik.
Prügy 2533 lakosú község, Szerencstől délkeletre, 10 kilométerre fekszik.
Nevezetes látnivalója a Móricz Zsigmond Emlékház, mely a nagy íróról elnevezett utcában áll. A látogatók az emlékház helyiségeiben számos fényképen és egykori használati tárgyon követhetik nyomon Móricz életének alakulását és munkásságát eredményét.
Rátka 1092 lakosú község a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén Szerencstől 9 kilométerre, északra fekszik a Szerencs-patak völgyében, a Koldu-patak partján. A törökök pusztítása után német telepesekkel telepítették be.
A római katolikus temploma 1807-ben épült, majd 1966-ban újították fel.
Jelentős emléke a Tájház, mely 1824-ben épült.
Sóstófalva 275 lakosú Hernád-parti község, Felsőzsolcától 11 kilométerre, északkeletre fekszik. Református és katolikus templomán szecessziós jegyek láthatók
Szerencs 10023 lakosú város a 37-es főközlekedési út, valamint a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/, a 98-as/Szerencs- Hidasnémeti/ és a 100c-s/Nyíregyháza- Szerencs-Miskolc- Budapest/ vasútvonalak mentén fekszik. Az ezer éves Szerencsről az első hiteles írásos feljegyzés egy XIII. századbeli okiratból való. 1241-ben a Szent János-rendű keresztes lovagok (Johanniták) monostora állott itt, amely a “Szent Péter és Pál apostolok szerencsi apátsága” nevet kapta. Az oklevelek a XV. század végén már városként említik a települést. A város történetének talán legfontosabb fejezete a XVI-XVII. század fordulójához, Rákóczi Zsigmond korához köthető. 1605-ben az ő birtokán, Szerencsen tartották azt az országgyűlést, amely Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választotta. A Rákócziak közül a szerencsi vár utolsó ura II. Rákóczi Ferenc volt. A XVIII. században, Mária Terézia korában a település lassú gazdasági fejlődésnek indult. E fejlődés később némileg megtorpant, s az 1876-os közigazgatási reform során Szerencset nagyközségnek minősítették, azaz elveszítette középkori mezővárosi státusát. A XIX. század végi ipartelepítés új lendületet adott a településnek. 1889-ben nyolc hónap alatt épült fel itt Európa akkori legnagyobb cukorgyára és finomítója. 1923-ban pedig megépült a Csokoládégyár, melynek termékei országosan ismertté tették Szerencs nevét. A két Világháború között - ha nem is a korábbi ütemben -, de folytatódott a település fejlődése, 1930-ban Szerencsnek már 6707 lakosa volt. A gyárak, valamint a hengermalom és kőbánya tisztes megélhetést biztosítottak az itt élőknek. 1945 után Szerencs járási székhely lett, s a település legújabb kori fejlődése az 1960-as években indult meg. A korszerűsített cukorgyár és csokoládégyár mellett felépült a kenyérgyár és a gépgyár, fejlődött a könnyűipar és a szolgáltató rendszer, s megerősödött az agrárgazdaság egyik reprezentánsa, a Szerencsi Állami Gazdaság. Ekkor létesült a két középiskola: a Bocskai István Gimnázium és a 118. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. 1984-ben a település ismét városi rangot kapott, s az utóbbi 10-15 évben a történelmi hagyományokba beágyazódott urbanizációs folyamatok eredményeként Szerencs emberléptékű, sajátos atmoszférájú kisvárossá vált.
Szerencs nevezetessége a várkastély, ahol a Zempléni Múzeum is helyet foglal. Itt található az Európa szerte ismert képes levelezőlap-gyűjtemény.
A református templomát a XVI. század végén épült, itt található Rákóczi Zsigmond tumbája.
A római katolikus templomát 1744-ben építették, az utóbbi előtt Nepomuki Szent János szobra található.
A görög katolikus templomot a XVIII. században húzták fel.
A város másik jelentős múzeuma, a Cukorgyár Múzeuma 1889-ben épült épületben a Gyár utcában.
Taktaharkány 4077 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község építészete magán viseli a vallásos, a folyószabályozások előtti, Taktaköz fő jegyeit.
A XVIII. századi hangulatú a Népi Tájház eredeti díszítésű mestergerendája és a református templom szószeke és padjai.
Taktakenéz 1213 lakosú taktaközi község Szerencstől 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református templomát 1897-ben emelték. A Millecentenáriumi Emlékligetben István király bronz mellszobra látható.
Taktaszada 2042 lakosú község a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs- Miskolc- Budapest/ vasútvonal mentén, Szerencstől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Taktaköz egyik jellegzetes települése, a Takta folyó mellett fekszik, természetvédelmi területen. A település jelentőségei a műemlék jellegű református templom, a római katolikus templom, a Kisfaludy-kastély és egy ma is lakott nádfedeles ház.
Tállya 2244 lakosú község a 98-as/Szerenc-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, Szerencstől északra, 13 kilométerre fekszik. A helység Európa mértani közepe az 1992-ben végzett mérési adatok alapján.
A római katolikus temploma középkori gótikus stílusban épült. A szentélye eredeti a hajó és a többi rész 1757-es barokk átalakításkor épült hozzá. Az egyik mellékoltáron Maulbertsch-kép látható.
Az evangélikus temploma 1753-ban, barokk stílusban épült.
A református temploma 1753-ban, barokk stílusban épült.
Jelentős emlék még a Rákóczi-kúria a XVI. századból, a Rákóczi-kastély 1720-ból, a Maillotn-kastély a XVII. századból, a Balogh-kúria, a Postaház a XVIII. századból és a Magán ásvány és kövületgyűjtemény.
Tiszalúc 5618 lakosú nagyközség a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Felsőzsolcától 18 kilométerre, délkeletre fekszik a Tisza-folyó partján.
Újcsalános 880 lakosú község Felsőzsolcától északkeletre, 11 kilométerre fekszik. A település látnivalója a festői szépségű Hernád-part.
Az épített környezet emlékei közül a református templom, az evangélikus templom és a községháza figyelemreméltó.
Endrefalva 1204 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Szécsénytől 7 kilométerre, északkeletre fekszik.
Hollókő 379 lakosú község, Szécsénytől délkeletre, 18 kilométerre fekszik. A tatárjárás után létesített erősség a Kocsis nemzetségbeli Illés család ősi fészke volt, később a Szécsényi család és leszármazottai a birtokosok. 1552-ben harc nélkül a törökök birtokába jutott, akik gyér számú őrséget állomásoztattak falai között. 1593-ban ostrom nélkül a magyarok kezére került. A török még kétszer rövid időre elfoglalta, de kiűzése után a vár hadi szerepe megszűnt. 1711-ben részben elbontották. A falu elzártsága miatt megőrzi a régi hagyományokat. A XIX-XX. századforduló viszonylagos gazdasági fellendülése után a legutolsó tűzvészből egységes formában épült fel 1910 után. Ebben az időben alakult ki a korábbi egyszerű helyett az a díszes népviselet, amelyet egészen a II. Világháborúig, módosításokkal ugyan, de őrzött a lakosság. A falu építészeti értékeit az 1950-es években fedezték fel, majd 1962-től védettséget élvez. Fokozatosan rendbe hozzák a védett faluközpontot, megindul az idegenforgalom. 1988-ban született meg a nevezetes UNESCO-határozat, ami minden bizonnyal új korszakot nyit a település történetében.
Hollókő legnagyobb nevezetessége az ófalu nagy részére kiterjedő, 55 védett épületet magába foglaló falurezervátum. A jellegzetes szerkezetű úgynevezett hadas településtípust jórészt megőrző, a tűzvész után is az építészeti hagyományokat követő újjáépítés következtében egyedülálló látványt nyújt. Házainak jelentős részében ma is laknak, másoknak új funkciókat találtak. A hollókői házak az útra merőlegesen állnak, hosszú, nyeregtetős épületek. Néhány kivételével azért természetesen akad, párhuzamos, illetve L alakú elrendezéssel. Néhány helyen láthatjuk a nagycsaládok egyvégtében felépített, egymást követő házait is, másutt a telek más részein húzták fel az újabb hajlékokat. Az egykori boronafalas építkezést, zsúpos fedést fokozatosan újabb építési anyagok váltották fel, de a megjelenés formai jegyei, az alaprajz hasonló volt. A ma látható házak kőfalúak, körültornácos épületek, az utca felől az első szoba alatt pincével, a tető csonkakontyos, deszkaoromzatos poltári cseréppel fedett. Tüzetesebb szemlélődéssel a kisebb építkezési különbségeket is felfedezhetjük.
A római katolikus temploma a XIX. század végén épült fatornyos épület, amely azonban szintén követte a hagyományokat méreteivel, elhelyezésével, tereinek kapcsolódásával. A rekonstrukció során ismét zsindellyel fedték be, a részletek eredeti szépségének visszaállítása mellett értékes régi tárgyak kerültek a templomba. A templombelső téglaburkolatot, új padokat, liturgikus teret kapott.
A falumúzeum háromhelységes régi épület, elöl nics tornáca, egyébként a falu többi házaira emlékeztet. A pitvarban látjuk a főzés, a házimunka emlékeit. Érdekes a füst elvezetésére szolgáló indófni. Az első helyiségben élt a gazda, feleségével és gyermekeivel. Korabeli 1926-ban festett asztalos bútorok, magasra vetett ágy áll itt, kékfestőből készült huzattal. A hegy felé van a kamra, az öreg szülők lakhelye és egyben tárolóhely.
Ludányhalászi 1612 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 4 kilométerre, északra fekszik.
Magyargéc 856 lakosú község Szécsénytől 9 kilométerre, keletre fekszik.
Nagylóc 1765 lakosú cserháti község Szécsénytől délkeletre, 8 kilométerre fekszik.
A római katolikus templom az első magyar szerzetesrend, a pálosok temploma volt. A XV. században épült, 1888-ban két hajóval bővítették.
Nógrádmegyer 1766 lakosú község Szécsénytől 11 kilométerre, kelet-délkeletre fekszik.
Nógrádsipek 761 lakosú község Szécésnytől 11 kilométerre, délre fekszik.
Nógrádszakál 647 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 11 kilométerre, északra fekszik.
Piliny 648 lakosú község Szécsénytől 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
Rimóc 1924 lakosú község Szécsénytől 5 kilométerre, délre fekszik.
Szécsény 6636 lakosú határváros a 22-es főközlekedési út és a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, az Ipoly partján fekszik.
A vár 1461-ben már létezett. Mára csak egyes falrészletei és két sarokbástyája maradt meg belőle. A Forgách-kastélyt a hajdani vár helyére építették a gótikus vár falainak felhasználásával, a XVII. század második felében. 8 hektáros parkja védett.
A ferences templom 1333-ban, gótikus stílusban épült. Mai formáját a XVIII. században, barokk stílusban nyerte el. A mellette lévő kolostor 1695-ben épült.
A ferde tűztorony 1700-ban épült, barokk stílusban. Az 1944. évi bombázás óta 30 fokban megdőlt.
A ma már Szécsényhez tartozó Benczúrfalván áll Benczúr Gyula festő hajdani kúriája, aki az ottani temetőben nyugszik.
Szécsényfelfalu 504 lakosú község Szécsénytől 7 kilométerre, északkeletre fekszik.
Varsány 1778 lakosú község Szécsénytől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Alsóregmec 226 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Bózsva 227 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település két részből áll, Kisbózsvából és Nagybózsvából.
A kisbózsvai részen a Bombelles család tuljadonában a Lónyai Menyhért-féle volt kastély romjai találhatóak.
Nagybózsván pedig az 1830 körül épült Semsey-kastély várja a látogatókat.
Felsőregmec 212 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 13 kilométerre, északra fekszik.
A református templom a település legmagasabb pontján emelték a XIII. században, román stílusban. Tornyát ikerablakok díszítik, szentélyét XIV. században gótikus stílusban kibővítették.
Filkeháza 120 lakosú község Sátoraljaújhelytől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a görög katolikus templom.
Füzér 579 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 28 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A vár Kompolt nembeli Andronicus tulajdona volt a XIII. század elején, tőle vásárolta meg II. András király. 1430-tól a Perényiek birtokolták, a mohácsi vész után Perényi Péter a kápolna alatti dongaboltozatos helyiségben rejtegette a magyar koronát. A császári csapatok 1683-ban robbantották fel. Legrégibb része a belső tornya. Legszebb része a román kori falakon álló, két emeletre osztott palotakápolna.
A római katolikus temploma a XIII. században, a református temploma 1785 után épült.
Jelentős emlék az 1879-ben épült Tájház és a Lászlótanyai Károlyi-kastély.
Füzérkajáta 165 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 25 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke az 1700-ban épült református templom és az Európában egyedülálló több ezeréves lábonálló kovaerdő.
Füzérkomlós 398 lakosú község Sátoraljaújhelytől 27 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Füzérradvány 388 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Jelentős emléke a Károlyi – kastély, mely barokk stílusban Károlyi Ede vázlattervei szerint épült. 1857-1859 között Ybl Miklós romantikus stílusban átépítette és bővítette egyemeletes, sokszögű toronnyal. Védett parkjának területe 140 hektár, a vulkáni eredetű Korom-hegy lábánál, hazánk legnagyobb területű kastélyparkja.1866 után fokozatosan kialakított angolpark, melyet 1890 után külföldi cserje-fafajokkal egészítették ki. A parkhoz vezető erdei fenyőből álló fasor lant és kandeláber alakú idős fákból áll. A fák közül a boglárfa, császárfa, tulipánfa, vasfa, japán szomorúfűz, a hamis ciprusok több faja, himalájai selyemfenyő, óriástuja, tiszafa stb. érdemel figyelmet.
Hollóháza 1026 lakosú határközség, Sátoraljaújhelytől 32 kilométerre, északnyugatra fekszik. Hollóháza már az Árpád-kortól lakott hely, területe a honfoglaló ősökből származó Aba nemzetség birtokához tartozott. A Hegyközön vezetett keresztül a honfoglaló magyarok útja, és az Aba nemzetség 1038-ban várat épített az Alsó-Kéked mellett Abaújváron. Egy 1270-ből származó okirat említi először Hollóházát, mint lakott helyiséget. Jelentős Árpád-kori életről tesznek tanúbizonyságot a környéken talált leletek, okiratok. Hollóháza a magyar történeti földrajzban Hollóház néven 1341-től ismert, addig Felsőkomlós néven tartották nyilván. Bár a falu mindig is a Füzéri vár jobbágy faluja volt, nevét a többi környező településtől eltérően nem a füzéri várurodalomhoz tartozó jobbágy családok nevéből kapta, hanem a pálos remete rend (címerében holló) tulajdonát képző a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik. Hollóháza középkori története összefonódik Fűzér történelmével, mivel ez időben a vár tartozéka volt. A község a XVI. században a Hegyköz részeként Habsburg megszállás alá került, majd a XVII. században – Bethlen Gábor Erdély területét hét megyével megnövelte – a két terület határvidékére került. Rövid időre Thököly felső-magyarországi fejedelemsége és a török hódoltság közvetlen határába került. A császári haderők, a török martalócok és a kalandor zsoldos vezérek mindennapos zaklatása eredményeként virágzó falvak pusztultak el. Erre a sorsa jutott a földrajzi fekvése miatt különösen exponált Hollóháza is. A XVII századig a falu elnéptelenedett. Az elnéptelenedés közegészségügyi okokra vezethető vissza. I. Lipót császár 1868. március 12-én adta Füzér várát a hozzá tartozó birtokokkal (így Hollóháza - pusztával) együtt Károlyi Lászlónak. Az 1723- évi országgyűlés határozott az ország háborúban magfogyatkozott lakosságának pótlásáról, betelepítéssel. Ám a Károlyi László fia, Károlyi Sándor ezt megelőzve 1702. március 16-án telepítési kiadványt küldött a Monarchia észak-nyugati részén élő szlovák jobbágyoknak: “aki letelepszik puszta telekre két évig mentes az urasági szolgálat alól”. A felhívás a nyomorgó szlovák zsellérek között kedvező fogadtatásra talált. Az emberek elindultak új hazát keresni. Hollóházára 1763. augusztus 26-án érkeztek meg az első telepesek. A Károlyi család a Hollóházára települő szlovákokat erdőirtásra, erdei munkákra használja. A letelepült lakosság irtásföldet kap, a belsőségeken megjelennek az egyszerű zsellérházak, a külsőségek pedig a település eltartásához szükséges terményt biztosítják: a kis településből falu lesz. Az első Világháború idején kb. 700 lakosa van Hollóházának, 123 személy vándorolt ki, az itthon maradottaknak egyedül a gyár biztosit munkalehetőséget. A második Világháború alatt sok férfi vonult be katonának. 1944-ben sokan visszajöttek, és az új sorozás alkalmával többen elbujdostak az erdőben. Ennélfogva jelentősen meg növekedett a hollóházi partizánok száma.
A Károlyi család a Fűzér - Hollóháza birtokot 1774-ben a Rolly család kezelésébe bérbe adja. Rolly József ügyes üzletember - mit sem törődve Mária Terézia tiltó rendeletével - üveghutát alapított Hollóházán 1777-ben, a mai gyár helyén. A korábban letelepedett hollóháziak, akik eddig csak erdei munkából éltek, a huta alapításával ipari munkát is vállaltak. Az ipari munka újabb és újabb telepeseket vonzott a községbe és adott nekik megélhetést. A XIX. század elején fellendül az üvegipar is: általánossá válik az ablaküveg használata, fellendül az üvegcsiszolás és festészet is. A cseh ipar által irányított éles versenyben a hazai homok minősége miatt a magyar huták hátrányba kerülnek. Csak a modern nagyüzemekké váló huták versenyképesek, így az erdők mélyén lévő kis huták egymás után szűnnek meg. Az üvegipar fejlődése válaszút elé állítja Károlyit is: fejleszti a hutát, vagy – a szomszédos Telkibánya példájára – kőedénygyárat létesít. A kőedénygyártáshoz adott volt minden feltétel: a fa, a Hollóháza környéki kaolin, a hutagyár épületei s a massza keveréséhez a huta mellett folyó két hegyi patak. Nem születhetett más döntés, mint hogy Hollóházán kőedénygyár létesüljön (1831). Ezekben az évtizedekben erőteljes a munkásvándorlás a telkibányai gyárból a hollóháziba, ezt tükrözi a későbbi gyártmányok feltűnő hasonlatossága. Az 1840-es években a gyár fejlődésnek indul, ezt bizonyítják a szaporodó anyakönyvi bejegyzések. A plébániai bejegyzések szerint egyes családok minden tagja a gyárban dolgozott festőként, korongosként. Hollóházán a kerámiakultúra, a mesterség szeretete apáról fiúra öröklődött. Az anyakönyvekben továbbiakban szereplő nevek már csaknem mind ma is élő családok, festők, korongosok elődei. Újabb – 4 évtizedes – fejlődést jelent a kőedénygyár és a falu fejlődésében Istványi Ferenc munkássága. Újabb szakemberek jönnek Németországból, Sziléziából és Csehországból, melyek egy része letelepedik, más része tovább költözik. A gyári munkások két falurészben laktak: a gyár környékén melyet Hutának neveztek, és az ún. Boszniában, amely a patak mentén húzódó völgyben feküdt. A gyár munkásai túlnyomó részben Hollóházán születtek, kevés kivétellel az 1700-as években letelepedett jobbágyok leszármazottai. A gyár a háború során szinte egész végig működött, csak a kassai harcok ideje alatt szünetelt 1-2 hétig. A háború után az emberek egyből elkezdtek dolgozni. Hollóházán 1979-ig kizárólag kőedényt készítettek, az ország kőedény szükséglete az életmód gyors átalakulása miatt egyre csökkent, ezért ekkor alacsonyszigetelésű porcelán szigetelők gyártására álltak át. A gyár 1956-ig fokozatosan áttért a művészi porcelánok gyártására, amit a gazdasági okok sürgettek. A gyárat a porcelániparban tradíció nem kötötte így könnyen rátérhettek – dekorban és formában egyaránt – a tömeges igényeket szolgáló edények és dísztárgyak gyártására. Ez azonban jelentős műszaki fejlesztést igényelt, ami segítette a nagyarányú tervek kibontakozását. A gyár és a falú életében jelentős dátum 1997, mert Szász Endre grafikus és festőművész ekkor látogatott el Hollóházára. Kiváló minőségű porcelánlapok előállításával, amelyekből óriási falfelületeket lehetett készíteni és művészi táblaképeket festeni a nemzetközi és hazai piacon hírnevet szerzet Hollóházának. Szász Endre porcelánfestészetével olyan különleges hatásokat ért el, amelyek csak porcelánon lehetségesek. A gyár privatizációja 1992-ben zajlott le. Ennek eredményeképpen bankok, önkormányzatok és dolgozók lettek a gyár részvényesei. 1996-ban egy német cég a Hutschenreurher AG vásárolta meg a gyár egy részét, és ott saját “manufaktúrát” hozott létre. Itt festenek és matricáznak olyan fehér termékeket, amelyeket Németországban gyártanak.
A római katolikus temploma 1967-ban épült Csaba László tervei alapján. Leghangsúlyosabb része a fordított V alakú templomhajó és a különálló, nyitott harangláb. A templom bal oldali falát a stáció egyes jeleneteit felidéző kerámiadomborművek díszítik, melyek Kovács Margit munkái. Az oltár mögötti feszület korpuszát Somogyi József készítette.
Kishuta 349 lakosú község a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik. A regéci uradalom által alapított falu, itt állították elő az uradalom üvegezési anyagát a XVIII. század elején, 1851 óta Kishuta néven.
Jelentős emléke a Kőkapu Vadászkastély, a volt Károlyi-kastély a község külterületén.
Kovácsvágás 627 lakosú község Sátoraljaújhelytől 21 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a református templom.
Mikóháza 567 lakosú község Sátoraljaújhelytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke az 1769-ban épített népi lakóház és az 1769-ben épült barokk stílusú görög katolikus templom.
Nagyhuta 83 lakosú község Sátoraljaújhelytől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nyíri 458 lakosú község Sátoraljaújhelytől 23 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Pálháza 1106 lakosú nagyközség a 332-es/Pálháza-Kőkapu-Rostalló/ vasútvonal mentén Sátoraljaújhelytől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A Károlyi-kastély a XVIII. században barokk stílusban épült, majd 1857-ben átalakították.
Jelentős emléke a modern stílusú görög katolikus és római katolikus templom.
Pusztafalu 277 lakosú határközség Gönctől 32 kilométerre, északkeletre fekszik.
Sátoraljaújhely 18284 lakosú határváros a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Hatvan- Budapest/ vasútvonal mentén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, s egyben Tokaj-Hegyalja északkeleti részében fekszik. 1950-ig a történeti, majd a megcsonkított Zemplén vármegye közigazgatási székhelye volt. Három tájegységet köt össze: a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja “kapuja”. Két és fél évezreddel ezelőtt kelták, később géták éltek itt, kapcsolatba került a vidék a római birodalommal, sőt megtelepedtek a hegyek aljában az avarok, longobárdok, északi barbár törzsek és szláv népek, majd honfoglaló elődeink jöttek. A városnév a település fekvését (Sátor-hegy tövén) és történelmi létrejöttét, a tatár invázió után újratelepült sűríti egy szóba. A Sátor-halom hegynév már a XII. században megjelent Saturholmu alakban, a falucskát pedig Satur elen néven emlegették. Az itt élő lakosság halászó, vadászó, pásztorkodó életmódot folytatott. Árpád vezér “Ketelnek adományozta Sátor-halomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben”- tudhatjuk meg Anonymus “Gesta Hungarorum”-jából. Sátorhalma és Sátorelő, mintegy 150 évig lehetett Ketel vitéznek és utódainak birtokában, hisz Béla király jegyzője arról tudósít, hogy I. Endre király később cserébe megszerezte ezeket a településeket, így ismét királyi erdőbirtok lett. A helyi őslakosság zömét a tatárok pusztították el. IV. Béla oklevele “nova villa”- ként emlegeti az újranépesült falut. Egyes nézetek szerint az új település itáliai és szászországi hospesek segítségével jött létre, akiknek V. István 1261-ben városi kiváltságokat adott. V. István várat is építtetett az egyik hegyen. A városi kiváltságokat IV. László és III. Endre is megerősítették. Újhely a XIII-XV. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt. 1429-ben Zsigmond király a Pálóczyakat tette meg a vidék uraivá, akik egy évszázadon át birtokolták - több kisebb település mellett - Újhelyt és Patakot is. A Pálóczyak és a Perényiek hosszú időn át versengtek, hadat is vezettek egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. 1533-ra sikerült a Perényieknek a birtokokat irányításuk alá vonni. Protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár jelentősége egyre inkább csökkent a pataki, többször felújított várkastély árnyékában. 1558-ban a várat Telkessi Imre császári vezér leromboltatta. A várost 1566-ban tatár hordák gyújtották fel. 1567-73 között kamarai birtok volt, 1573-tól a Dobóké és örököseiké lett. 1605-1607 között Bocskai megszállta, 1608-ban Lorántffy Mihály lányai örökölték, 1616-tól a Rákócziak birtokolták házasság révén. Lorántffy Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye Báthory Zsófia és unokája, I. Rákóczi Ferenc örökölte. 1640-ben az Újhelyi Oremus szőlő présházában Sepsi Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort. 1655-ben az országgyűlésen, kötelezően elrendelték a tokaji borvidéken az aszúszemek különválasztását. 1779-ben Mária Terézia rendeletben mentesítette az aszúbort a dézsma alól. 1697-ben egy újhelyi országos vásáron pattant ki Tokaji Ferenc felkelése, amely egész Hegyalját forrongásba hozta, és előfutára lett a Rákóczi vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen adományokat adott, sőt testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák hercegé lett, akinek halála után kamarai kezelésbe került. A nehéz történelmi időkben is élénk maradt a város kereskedelme, itt alakult ki a hegyaljai borkereskedelem egyik központja. Az 1770-es években a város lakóinak száma 4000 fő volt. 1806-ban Újhely - a pataki uradalom részeként - Bretzenheim hercegé lett. Kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó kereskedők irányítása alatt fejlődött, és túlnőtt a város határain. Növelte Újhely jelentőségét az is, hogy a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki, s hamarosan felépült a város főterén a megyeháza, kialakult a közigazgatás intézményhálózata. 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A XIX. század elején 31 ipari ágazatban (céhekben) 195 mesterember dolgozott a városban. Kazinczy Ferencet 1806-tól 1831-ben bekövetkezett haláláig több kisebb-nagyobb megbízás kötötte Újhelyhez, itt élt kisgyermek korától kisebb megszakításokkal országos közéleti pályájának kezdetéig Kossuth Lajos is. Az 1848-as szabadságharc hadseregébe először Sárospatak és Sátoraljaújhely fiatalsága állt be. A kassai zászlóaljban szolgáltak, Damjanich vörössipkásai között. 1849 januárjában fegyvergyár létesült Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki magatartást tanúsított a kormánnyal szemben. A XIX. század közepétől a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendeződtek: az iparosodás, a folyószabályzások, a termőföldek növekedése, a filoxérajárvány következményei miatt. 1920-ig gyors ütemben nőtt a város lakossága. A fejlődésben jelentős szerepe volt a vasútépítésnek. 1871: Szerencs- Sátoraljaújhely- Kassa, 1873: Sátoraljaújhely- Csap vonal. Igen tudatosan történt az infrastruktúra fejlesztése: városi erőmű (1896), vízvezeték és csatornahálózat kiépítése (1906-tól). Megpezsdült a kulturális élet, megjelenik a “Zemplén megyei Híradó” (1862-t?l) és a “Zemplén” című hírlap (1870 és 1944 között), színház épül (1883), megalakul a Kazinczy-kör (1902), sportegyletek szerveződnek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílik (1900). Az I. Világháborút lezáró trianoni békediktátum igen érzékenyen érintette Sátoraljaújhelyt. Megyei székhely maradt ugyan, de vonzáskörzete összezsugorodott. Zemplén megye területének 70%-a, a lakosságnak pedig 60%-a került Csehszlovákiához,. Újhely határvárossá lett, elveszítette vasúti gócpont szerepét, csökkent kereskedelmi forgalma, gazdasági élete visszaesett. A trianoni országhatár megcsonkította a várost és határát is, közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel, s egy vasútállomással szegényebb lett. A két Világháború között a kormányzat a város fejlesztését elhanyagolta, Trianon orvoslását várva. 1945 után az iparosodás felgyorsult, 1948-ban már 27 ipartelepet írtak össze, ahol legalább 20 munkást foglalkoztattak. A lakásépítés is megnőtt. Az 1980-as évek végétől a privatizációval a város gazdasági élete jelentősen megváltozott, s ez a folyamat még ma is tart.
Sátoraljaújhely a XVIII. század közepén lett Zemplén megye székhelye. A barokk stílusú megyeháza 1754-1768 között épült Salvator Aprilis olasz építész tervei alapján, jelenleg Városházaként funkcionál. Az egyemeletes régi épület homlokzatán 2+5+3+5+2 osztással alakították ki a kőkeretes ablakokat, oromzatos középrizalitja mögött helyezkedek el a hatalmas teknőboltozattal fedett díszterem. A szép, fából készült, festett karzat közepén Zemplén vármegye címerét láthatjuk, a falak történelmi idők emlékét őrzik. Tágas, boltozatos kapualján, ódon lépcsőin gyakran sétált Kazincy Ferenc, itt kezdte közéleti pályáját Kossuth Lajos. Első szereplését a díszterem falán emléktábla örökítette meg. A főbejárat feletti erkélyről mondta a fiatal Kossuth első szónoklatát 1831-ben, a koleralázadás idején a helyi hagyomány szerint. A Városháza udvarán áll Pátzay Pál Kazinczy-szobra 1968-ból.
A műemlék római katolikus templom környéke az 1930-as években alakult ki Árkay Bertalan tervei alapján. Ekkor épültek fel a kő támfalak, melyek látványosan a tér fölé emelik a késő barokk stílusú épületet. E helyen már az Árpád-korban is állt a Szent Imre nevéről elnevezett templom. A többszöri tűzvész, átépítés, és a katolikusok, reformátusok közötti birtoklás után 1768-1798 között épült fel, jelenlegi formáját az 1909-1910-ben végzett bővítések során kapta. Főoltárát Hild Lipót készítette, Szent Antal és Szent Erzsébet oltárképét Boruth Andor újhelyi festőművész festette.
Az újhelyi pálosok Szent Egyed kolostorát a XIII. század második felében alakították és kezdték építeni. A kolostor és templom gótikus elődje 1501 előtt már állott, később azonban többször, jelentősen átépítették. 1566-ban a tatárok a vidék nagy részével együtt a várost és a kolostort is felgyújtották. A pálos rend 1786-ban történt feloszlatása után 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot. Ekkor a templom titulusát Szent Egyedről Kalazanci Szent Józsefre változtatták. Jelenlegi titulusa: Nagyboldogasszony. A templom megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát, a viszonylag rövid hajóval és a hosszú sokszög zárodású szentéllyel. Barokk főhomlokzatán volutás, konkáv íves oromfal, s a voluták fölött copf vázák láthatók. Berendezése 1716-1736 között készült. Főoltára Strécius János György lőcsei szobrász műterméből való. A nagyméretű, építészeti elemekkel gazdagon díszített oltár tetején Mihály arkangyal lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra. A hajóban Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állított mellékoltárok, a szentélyben kétoldalt 1716-17-ből származó stallumok.
A görög katolikus templom 1738-ban épült, tornya 1777-ben, de teljes befejezése a XVIII. század végéig húzódott. Főhomlokzata előtt zömök, órapárkányos torony, alján kőkeretes bejárati ajtó, e felett egyházi szláv nyelvű kronosztikon. Gyönyörű barokk ikonosztáza 1759-ben készült. Dúsan faragott, áttört királyi ajtaja és kvalitásos ikonjai galiciai műhelyre vallanak. A templom nevezetes egyházszervező tudós papja volt Bacsinszky András/1732-1809/, az első munkácsi püspök.
A copfstílusú református templom 1784-1789 között épült. Megújították 1889-ben. Szószéke és úrasztala füzérdíszes. Értékes egyházi kincseket őriz: eredeti kiadású Vizsolyi Bibliát, I. Rákóczi György által adományozott kupát, gyönyörűen hímzett úrasztali terítőket, könyvritkaságokat.
Érdemes felkeresni a Kazincy Ferenc Múzeumot, mely műemlék jellegű épületben kapott helyet. Az épület klasszicista stílusban, 1827-ben épült. 1834-1850 között működött a zempléni Casinó Társaság. Itt gyűltek össze a reformkori város és Zemplén megye haladó gondolkodású férfiai. Petőfi Sándor látogatását és Balásházy János természettudós munkásságát emléktáblák örökítik meg az épület falán. A város sok egyéb városképi jelentőségű épülettel rendelkezik.
Vágáshuta 84 lakosú község Sátoraljaújhelytől 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. Jelentős emléke a Vily izraelita sírkövek és a református templom.
Vilyvitány 320 lakosú határközség Sátoraljaújhelytől 20 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Bodrogolaszi 955 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól délnyugatra, 4 kilométerre fekszik. Neve a XIII. században letelepített olasz vincellérektől ered.
A Bodrog folyó fölötti magaslaton álló, XII. századi román stílusú római katolikus templom jelentős műemlék.
A görög katolikus templom 1644-ban épült, belsejében szép ikonosztáz található.
Az 1860-ban épült Lónyay-kastély és szép parkja Stefánia főhercegnő kedvelt nyári tartózkodási helye volt.
Jelentős műemléke még a görög katolikus templom.
Erdőhorváti 653 lakosú község Sárospataktól délre, 19 kilométerre fekszik a Zemplén-hegységben. Jelentős emlék a szőlőmáji részen az ispáni lakás.
Györgytarló 604 lakosú község a Tisza partján, Sárospataktól 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Tiszakarádi-főcsatorna mellett. Környékén hatalmas tanyavilág található. A Tisza partján a Széchenyi Istvánról elnevezett műemlék szivattyútelep ma is üzemel. Jelentős emléke a Kúria a közeli tanyán.
Háromhuta 167 lakosú község, Sárospataktól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. A három település, Óhuta, Középhuta, Újhuta által határolt területet a Zempléni-hegység kedvelt turistaközpontja.
Az itt élők hajdani életformáját a Szlovák tájház gyűjteménye mutatja meg.
Hercegkút 741 lakosú Gombos-hegy melletti község, Sárospataktól északra, 3 kilométerre fekszik. A német nemzetiségi településen a hegyoldalba vájt pincékben finom borokat és hagyományos készítésű, ízletes svábszalonnát és sonkát fogyaszthatnak a vendégek. Templomát 1847-ben építették. Pogánykúti részén érdemes kirándulni, túrázni.
Kenézlő 1395 lakosú bodrogközi község, Sárospataktól délre, 18 kilométerre fekszik. Az ártereken megtalálhatók a mocsári növényzet maradványai, a sajátos és ritka növényfajok.
Komlóska 332 lakosú község, Sárospataktól 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Zempléni-hegység egyik legszebb fekvésű településén számos ruszin nemzetiségű lakója van.
Makkoshotyka 991 lakosú község, Sárospataktól északra, 6 kilométerre fekszik. Az ősi magyar település határát övező erdő gazdag vadállománnyal várja a vadászokat. Értékes trófeagyűjtemény is látható a községben. A parkkal körülvett Melczner-kastélyok ma középületekként funkciónálnak.
Olaszliszka 1813 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, a Bodrog partján, Sárospataktól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református temploma 1787-1808 között, a gótikus stílusú római katolikus temploma a XIV. században, a Kossuth-ház 1820 körül épült.
Sárazsadány 276 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Sárospatak 14697 lakosú ősrégi város a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely- Szerencs – Miskolc- Budapest/ vasútvonal mellett Szerencs és Sátoraljaújhely között félúton helyezkedik el a Bodrog folyó két partján. A település már történelem előtti időkben is lakott hely volt. Lehet, hogy a Bodrogról nyerte patak nevét. A Sáros szócskát pedig a Bodrog és Ronyva közt elterülő sáros vidék után kapta. Latin neve Potamopolis. A hagyomány szerint Jaroszláv kijevi fejedelem leánya, Agmunda királyné jegyajándékába kapta volna a várat s így a város királynéi város volt. A város hamarosan igen jelentős állomása lett a kereskedelemnek is, mert a Lengyelország felé irányuló forgalom a városon keresztül bonyolódott le. A tatárok pusztítása után olasz telepesek jöttek, 1254 után. Ekkor kezdődött a szőlőművelés, amely hamarosan világhírre tett szert.A feljegyzések szerint Patak vármegye is létezett. A város kialakulásában nagy szerepet töltött be a történelmi vára. A várat I. Endre építtette. Itt született II. Endre leánya Szent Erzsébet. V. Istvánnak is a kedvenc tartózkodási helye a vár, aki restauráltatta és 1262-ben ő építtette a vörös tornyát. 1390-ben Perényi Miklós kapta a királytól. Sok viszály és harcok emlékeit őrizte a vár idáig is. Zsigmond király Patakot szabad királyi várossá tette 1429-ben. 1435-ben a kincstár tulajdona, de Zsigmond később Pálóczi György esztergomi érseknek adta zálogba.1460-ban Mátyás vásárjogot, Pálóczi pedig egyéb kiváltságokat adott a városnak.1526-ban Perényi Péter a birtokosa. A mohácsi csatából alaposan kivették részüket a patakiak. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított Patakon, minek következtében lakói közül sokan eltávoztak. 1582-ben Dobó Ferenc birtokolta. 1584-ben Balassa Bálint esküvője volt a várban Dobó Krisztinával. 1608-ban a kincstáré s innen került Lorántffy Mihály, majd 1614-ben annak leánya Lorántffy Zsuzsanna birtokába. Így került a birtok a Rákóczi-családhoz. I. Rákóczi György nagyon kedvelte Patakot. Alatta kezdődött a híres pataki főiskola első fénykora. Rákóczi lőpor- és ágyúgyárakat is létesített Patakon. Itt ajánlották fel neki az erdélyi fejedelemséget. Fiai itt jártak iskolába. I. Rákóczi Ferenc. 1670-ben átadta a várat Spork János császári tábornoknak. 1683-ban Thököly Imre foglalta el a várat a császáriaktól. A jezsuiták ezidőben menekültek el innen és Thököly visszaadta a pataki iskolát, a reformátusoknak. A templomot is visszakapták. 1685-ben azonban ismét a császáriak foglalták el Schultz tábornokkal. Ekkor tértek vissza a jezsuiták is, akik Klobusitzky alispántól 1686 október 5-én a templomot is visszakapták. A reformátusok csak 1687-ben adtak engedélyt új templom építésére. Ebben az esztendőben ismét elvették tőlük a főiskolát. 1697-ben lázadás tört ki, elkergették a császáriakat, de azok ismét visszatértek és alapos bosszút álltak a várnépén. I. Lipót 1702-ben megparancsolta, hogy a pataki vár erődítményeit robbantsák fel, a hadifelszereléseket Kassára szállíttatta, hogy véget vessen a lázadásoknak. A kurucok 1703-ban lerohanták a várat és azt be is vették. Ekkor kapták vissza a reformátusok iskolájukat és templomukat. 1708. december 18-án fejezték le az áruló Bezerédi Imre brigadérost és sógorát, Bottka Ádámot. 1711-ben ismét a kincstáré a vár és az uradalom. 1720-ban Trautschon herceg vette meg a kincstártól 200000 forintért. 1766-ban azonban ismét a kincstár tulajdona. Sárospatakon a régi időkben is számtalan iparos élt, virágzó cégekről találunk feljegyzéseket. A földművelés és a szőlőművelés sok embernek adott kenyeret már abban az időben is. Az 1622-ben pusztító pestis alaposan irtotta a lakosságot, aminek kihatása a későbbi esztendőkben is érezhetővé vált. A vár muzeális értékű és a benne felhalmozott tömérdek régi fegyver és az egyiptomi népek harci eszközei növelik a vár jelentőségét. Sárospatak az 1711-es esztendőtől egészen 1919-ig terjedő időben nagy fejlődésen ment keresztül, de a világháború utáni idők egészen napjainkig ugyancsak sok fejlődést hoztak. Ezen idő alatt több ipari vállalkozás és gyáralapítás történt a városban. Már 1809-ben gyógyszertára is volt. 1831-ben az országos nagy kolerajárvány Patakot sem kímélte, nagyon sok áldozatott szedett. A főiskola egyik nagyhírű tanára, Kézy Mózes is a járvány áldozata lett. 1847-ben Széchenyi István látogatta meg Patakot. 1847-ben István főherceg és ugyanezen esztendő július 9-én Petőfi Sándor látogatott ide először. 1855-ben pedig Arany János tisztelte meg jelenlétével a várost. A szabadság szele ide is eljutott, 1848 március 18.-án a főiskola ifjúsága fáklyás menetben zeneszóval ment tanárai elébe. Nemsokára azután a zászlók alá sereglett az ifjúság és a pataki 9. zászlóalj majdnem kizárólag pataki diákokból állt. A szabadságharcot leverték és utána az orosz szállta meg az egész megyét. A felszabadulás után is még sok viszontagságon ment keresztül a város. 1914-ben a Világháború hívta hadba katonaköteles férfiait, akik közül sokan a csatamezőn haltak hősi halált.
A reformátusoknak Perényi Péter korában keletkezett a templomuk, mikor a meglévő katolikus templomot állították az új hit szolgálatába. Báthory Zsófia korában üldöztetésének voltak kitéve, templomukat elvették. I. Rákóczi György, majd neje Lorántffy Zsuzsanna is nagy támogatói voltak a református egyháznak. Csak 1669-ben egyeztek meg, melynek értelmében az egyház és iskola lefoglalt javait visszaadták és még kárpótlást is kaptak. Thököly halála után ismét rossz helyzetbe került a református egyház. 1714-ben királyi engedéllyel Sárospatakot artikuláris helynek nyilvánították, ahol a templom és iskola szabad használata meg volt engedve a reformátusoknak. Ebben az esztendőben egy kis fatemplomot építettek, melynek helyén áll a mai templom. 1726-ban nagyobb fatemplomot emeltek. 1781 tavaszán épült fel kőtemploma. A görög katolikus egyház megalakulásáról pontos feljegyzések nincsenek, annyi tény, hogy 1713-ban már létezett. Temploma 1796-ban épült. Az izraeliták hitközsége 150 esztendővel ezelőtt keletkezett. Első zsinagógájuk leégett 143 évvel ezelőtt, újabb templomuk pedig 1895-ben épült.
Tolcsva 1955 lakosú hegyaljai község a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén Sárospataktól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős műemlékei a Szirmay-kastély 1820 körül, a római katolikus templom a XIV. században, a Rákóczi-kastély 1620-1640 között, és a Dessewffy-kastély 1659-ben épült. Említésre méltó a Kurucz-kastély, a Waldbott Borház és Bormúzeum a Rákóczi-kastélyban. A római katolikus templomának kápolnájában őrizték a Szent Koronát 1806-ban.
Vajdácska 1396 lakosú község Sárospataktól 7 kilométerre, keletre fekszik.
Vámosújfalu 920 lakosú község a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs-Miskolc-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárospataktól délkeletre, 13 kilométerre, a Bodrog partján fekszik. Az Árpád-kori település érdekessége a hatlyukú kőhíd, mely hosszúságát és a lyukak számát figyelembe véve, Magyarország korabeli hídjait tekintve a 4. ilyen jellegű híd. Az 1990-ben önállósult településen Faluház és helytörténeti gyűjtemény is található.
Viss 745 lakosú bodrogzugi festői szépségű község Sárospataktól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.
Jelentős emléke az 1827-ben épült katolikus templom.
Zalkod 310 lakosú község Sárospataktól 24 kilométerre, délnyugatra, a Tisza partján fekszik.
Jelentős emléke a XIII. században épült műemlék jellegű római katolikus templom.
Bárna 1155 lakosú határközség Salgótarjántól 15 kilométerre, keletre fekszik.
Cered 1244 lakosú határközség Salgótarjántól 20 kilométerre, keletre fekszik. XVIII. századi fa haranglábát műemlékké nyilvánították, mellette XVIII. századi barokk templom áll.
Egyházasgerge 840 lakosú észak-cserháti határközség, Salgótarjántól 16 kilométerre, északnyugatra, a Karancs északi lejtőjén fekszik.
Jelentős emléke az 1503-ban épített gótikus stílusú római katolikus temploma. Homlokzatán fa huszártony található. Hosszú, a nyolcszög három oldalával záródó támpilléres szentélye van, a hajó déli falán gótikus nyílások, a szentélyben mérműves ablak látható. Csehsüveg-boltozatos hajójában félköríves diadalív figyelhető meg. A szentély északi falán levő háromrészes reneszánsz szentségfülke valószínűleg olasz munka.
Etes 1439 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.
Ipolytarnóc 535 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 24 kilométerre, északkeletre fekszik.
A községtől 4 kilométerre találhatók a világhírű ősmaradványok. Már az 1840-es évekből részletes leírás szól a megkövesedett fatörzsről. A későbbi években fokozatosan a világ egyik leggazdagabb és legélménytelibb őslénytani lelőhelye került itt felszínre. 1987-ben nyílott meg a legkorszerűbb elvek szerint berendezett bemutatóhely, ahol látványosan tárják a látogató elé a páratlan értékeket.
Karancsalja 1605 lakosú határközség Salgótarjántól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Karancsberény 994 lakosú határközség Salgótarjántól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Karancskeszi 1947 lakosú határközség Salgótarjántól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Karancslapújtő 2846 lakosú határközség Salgótarjántól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Karancsság 1178 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.
Kazár 2067 lakosú község Salgótarjántól 6 kilométerre, délkeletre fekszik.
Kishartyán 632 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól 7 kilométerre, nyugatra fekszik.
Litke 915 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 20 kilométerre, északkeletre fekszik.
Mátraszele 1035 lakosú község Salgótarjántól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.
Mihálygerge 698 lakosú határközség Salgótarjántól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Rákóczibánya
Ságújfalu 1003 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Salgótarjántól nyugatra, 14 kilométerre fekszik.
Salgótarján a 21-es és 22-es főútvonalak és a 81-es/Somoskőújfalu- Hatvan – Budapest/ vasútvonal valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén helyezkedik el. A 44968 lakosú határváros, Nógrád megye legnagyobb települése és egyben megyeszékhelye is. A Tarján patak és a Salgó patak partján északi irányban szűkülő völgyében helyezkedik el, a Karancs - Medves hegység és a Cserhát észak-keleti nyúlványai között, kétszázötven méter tengerszintfeletti magasságban. Neve a honfoglalás korába nyúlik vissza: a “salgó” régi magyar szó (jelentése: fényes) a “Tarján” pedig az ötödik honfoglaló törzs neve. Azt mindenki tudja, hogy Salgótarján számottevő múltja mintegy 150 évre nyúlik vissza. Ha mint várost vizsgáljuk, akkor viszont csak 70 esztendő távlatáig lehet visszanézni. Ha arra gondolunk, hogy a város, mint organizmus, mint épített környezet, mint normák és eredendő igények ötvözete mióta létezik: nos akkor csak három évtizedig kell az idő naplójának lapjait visszapörgetni. Ez a számolgatás természetesen csak akkor szükséges, ha Salgótarjánt olyan történetiségében kialakult és fejlődött városokkal kívánjuk összevetni, mint Székesfehérvár, Veszprém vagy Győr. Erre azonban nincs szükség, hiszen a város sajátosságai, adottságai teljesen egyedivé, önmagában vizsgálandóvá teszik Salgótarjánt. Ha a Salgói Vár vagy a Karancs, esetleg a Pécskő csúcsáról körülnézünk, azonnal egyértelművé válik az eredendő szépségen túl milyen változatos táji környezet alakult ki, milyen földrajzi adottságok határozták meg a település hajdani létrejöttét. Ami azonnal feltűnik: a sok hegy, a változatos térszíni formák, a hegyek és fennsíkok váltakozása. Ez utóbbiak közül legnagyobb a Medves fennsík, amely északról és keletről határolja a várost. Rendkívül hiányosak az ismeretek a középkori faluról. Valójában a szórványos birtoklástörténeti adatokon kívül semmi mással nem rendelkezünk, így legfeljebb a magyar történettudomány által feltárt általános helyzetképet tudnánk felidézni. Minden bizonnyal semmi olyan más dolog nem volt itt, amely egy átlagos jobbágyfalutól eltérő képet, életmódot alakított volna ki. A XVII. század közepétől kezdődően gyarapodik a számuk, de messzemenő következtetésekre nemigen juthatunk. 1647-ben malom és kovácsműhely volt a faluban, de a falu létszámáról nincs ismeretünk. Csaknem három évtized után, 1674-ben készült az első fennmaradt Canonica Visitátó, amelyből kiderül, hogy Salgótarjánnak 247 lakosa volt. A falu közepén állt a nagy, tágas plébániatemplom. A templom, illetve annak elődje már a XIII. század óta ezen a helyen állt, s mint ilyen, korokon átívelő közösségszervező szimbólum is volt. A plébánia épületét jó állapotúnak írták le, amihez istálló, pince is tartozott és sövénykerítése volt. A török háború utolsó szakasza, főleg az 1682. évi füleki ostrom ezt a kis lélekszámú falut sem kímélte, elhagyatottá vált a település. Egy évtized múltán kezdődött meg az újjáépítés és a benépesítés. A XVIII. század elején gróf Wolkra Ottó, majd a Szluha család lett a falu birtokosa. Tőlük vette meg 1748-ban Jankovich Miklós septemvir a salgói uradalmat (faluval együtt), s a Jankovich család lett csaknem egy évszázadig a település fejlődésének, életének a meghatározója. Az újratelepítés után csak lassan nőtt a falu lélekszáma. 1755-ben is mindössze 268-an éltek itt. A falu lakosai jobbágyok és zsellérek voltak, és mellettük megjelent az ipari foglalkozási réteg képviseletében a molnár, a kovács, majd a zsidó kereskedő is. Ebben az időben írta le a településről a vármegye tudós jegyzője, Radványi Ferenc a “kenyeretlen Tarján” elnevezést, amely évszázadok alatt igencsak kedvelt minősítés lett. A XVIII. század közepi Salgótarjánról, a faluról már több ismeretünk van. A jobbágyfalu még semmivel sem tűnik ki a környék települései közül. Sőt 808 lakosával az aránylag kisebbek, jelentéktelenebbek közé tartozott. Területének csaknem 95%-a a Jankovich család birtokában volt. A falu képe ekkorra alapjaiban a máig érvényes elhelyezkedési rendet mutatja. A hosszú ipszilon alakú völgyben húzódtak meg a házak, helyenként teljesen feltelepülve a domboldalakra, illetve az oldalvölgyekre. Ekkor még gyakorlatilag két részre oszlott a település. Az egyik a Tarján patak völgyében húzódott meg a mai Rákóczi út vonalán, a másik a mai nyugati városrészben a Meszes lábánál, a Karancsaljai út környékén. Kialakult a Pécskő út elődje is 20-30 lakóházzal. A Pécskő utcától az Arany János útig terjedő területen kezdett formálódni a főutca képe. Salgótarján mai története a múlt század közepén a barnaszén felfedezésével kezdődik, ekkor emelkedik ki a település a jelentéktelen jobbágyfalvak sorából. A barnaszénbányászat 1850 körül indult meg a leendő várostól mintegy 10 km-re lévő Inászó pusztán, így a szénbányászat és az erre épülő ipar központja szinte természetszerűen Salgótarján lett. Ez a város jelentette 1867-tôl 1871-ig a Budapestről az északi bányavárosok felé futó vasútvonal végállomását - a vasutat később Losoncig, illetve Rutkáig építették ki. A város 1950-től a megye székhelye lett, ekkor indult meg a városépítés, melynek máig is tartó legjelentősebb szakasza az 1960-as évek elején kezdődött az elavult városközpont újjáépítésével. Az 1990-es évek elején megkapta a Megyei Jogú Város rangját, mivel egy határozat szerint minden megyének legyen egy ilyen címet elnyert települése.
Somoskőújfalu
Sóshartyán 919 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.
Szalmatercs 502 lakosú község a 22-es főközlekedési út mentén Szécsénytől 11 kilométerre, északkeletre fekszik.
Szilaspogony 384 lakosú község Salgótarjántól 26 kilométerre, keletre fekszik.
Vizslás 1392 lakosú község Salgótarján déli határában, a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Népi lakóházai műemlék jellegűek. Jellegzetes a helyi népviselet, érdekesek a népviseletes babák és fafaragások. A község határában található homokkő képződményeket a népnyelv zsidótemplomnak nevezi.
Zabar 561 lakosú határközség Salgótarjántól 24 kilométerre, keletre fekszik.
Alsópetény 777 lakosú nyugat-cserháti község, Rétságtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkori eredetű település birtokosai közül kiemelkedik Werbőczy István, aki az itteni várkastélyában írta a Tripartitumot, a Hármaskönyvet a feudális Magyarország legfontosabb törvénykönyvét.
A gótikus-barokk római katolikus temploma egyhajós épület, a gótikus szentély a nyolcszög három oldalával záródik, két gótikus ablakkal. Különálló kétemeletes barokk sisakú harangtornya van. A hajó háromszakaszos, kórussal, a gótikus keresztboltozatú szentély szép oszlopfejezetekkel díszes. A szentségfülke reneszánsz stílusú.
A templom előtt álló piramis alakú, későbarokk emlékmű Werbőczy tiszteletére készült.
A közelében álló magaslaton áll, a földszintes, középrizalitos, U alakú barokk Prónay-kastély. Udvari homlokzatán kétszárnyú lépcső húzódik. Magas manzárdtető fedi.
A Prónay –kiskatély a nagykastély mellett álló szintén barokk épület, földszintes, manzárdtetős, négyszögű alaprajzú udvarral.
Bánk 682 lakosú község a 76-os/Romhány-Diósjenő/ vasútvonal mentén, Rétságtól 4 kilométerre, keletre fekszik a Börzsöny és a Cserhát-hegység találkozásánál. A település 1991. szeptember 1-jétől újra független, előtte Rétság városához tartozott.
Az evangélikus templom 1791-ben, késő-barokk stílusban épült.
A falumúzeum szlovákok lakta falu régi, szabadkéményes parasztházban kapott otthont. Enteriőr berendezés, festett-pingált festett ágy látható itt.
Berkenye 594 lakosú börzsönyi község, Rétságtól 6 kilométerre, délnyugatra fekszik a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén. Az Árpád-házi királyok váci püspöki birtok volt, első írásos említése 1299-ből való Werebenye néven. Ekkor még lakatlan birtokrész, de a XIV. század végén már lakott település. A községet a török hódoltságot követően a terület akkori birtokosa, a váci püspök német telepesekkel népesítette be. A II. Világháborút követő lakosságcsere során felvidéki magyarok is települtek a faluba. A korábban Nógrádhoz tartozó település 1990-ben ismét önállóvá vált.
A műemlék jellegű római katolikus templom 1777-ben épült barokk stílusban. Berendezése barokk, részben rokokó.
A faluházban helytörténeti múzeum nyílott. Egy régi parasztház felújításával létrehozták az Ifjú Németek Házát.
Borsosberény 1045 lakosú község a 2-es főközlekedési út és a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól 7 kilométerre, északra fekszik. A község nevében szereplő „berény” utótag kabar törzsnévből keletkezett, az előtag pedig – az etimológusok szerint – valószínű családnév. A terület már több évezreddel ezelőtt lakott hely volt. A település határában kő- és bronzkori, valamint természetesen honfoglaláskori leleteket találtak. A Pusztatemplom nevű területen a Johanniták építették fel a rendházukat még a tatárjárás előtt. A falut először 1274-ben említette okirat, ugyancsak írásos bizonyíték van arról, hogy 1393-ban a Losonczy-család birtokában volt. Mátyás király 1470-ben Jánosy Gáspárnak és Madách Lászlónak adományozta a cseh hadjáratban szerzett érdemeiért. A XVI. században a területet elfoglalták a törökök. A falut többször is feldúlták, szinte teljesen elnéptelenedett. A török hódoltság megszűnte után, a XVIII. század elején lassan benépesült. Borsosberény területe részben egyházi, részben világi birtok volt. A község 1973-ban elveszítette önállóságát, több településsel együtt közigazgatásilag Nagyoroszihoz csatolták. 1990 óta ismét önálló.
Önálló plébániaként 1728 óta működik. Ebből az időből származik a műemlék jellegű templom is, melyet 1728-1730 között építettek és később kibővítették. A templomban domborműves, barokk szószék található.
A Tihanyi-család a XIX. század közepe táján építtette hosszú tornácos kúriáját, melyet 1888-ban átalakítottak. A XX. század elején a Mocsáry-családé volt.
A település másik kúriáját Bartakovich Ágoston építette.
Diósjenő 2785 lakosú börzsönyi község a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ és 76-os/Romhány-Diósjenő/ vasútvonalak mentén, Rétságtól 9 kilométerre, nyugatra fekszik. A helység az államalapítás első évtizedeiben jött létre a Börzsöny északkeleti lábánál. A terület már az őskorban lakott volt, ezt a község határában talált régészeti leletek is bizonyítják.
A község szülötte Szentgyörgyi István színész, akinek emlékkiállítása a kellemesen modern környezetben jól illeszkedő művelődési házban található.
A római katolikus temploma a dombtetőn emelkedő késő barokk, klasszicizáló épület 1788-1789-ből. Gótikus alapokra épült, homlokzati tornyos, egyhajós templom, csúcsíves bejárattal, eredeti faragványokkal és festéssel. Barokk és klasszicista berendezési tárgyai vannak. A templomában Falconer oltárképe és a plébánián 1704-ből Vidal-kép látható.
A szőlőhegyen egy Árpád-korabeli hatszögletű kápolnaépítmény helyén egy 1993-ban emelt kis katolikus kápolnát találunk.
A késő barokk stílusú református templomot 1791-ben építették, a mellette álló parókiát pedig 1850 körül klasszicista stílusban, oszlopos tornáccal emelték.
A Svábi-kastély az angolkastélyok szecessziós stílusában emelt, tornyos egyemeletes épület. Mellette ősfákban gazdag park terül el.
A Jenői-tó mellett Marcus Aurelius római császár 173-ban barbárok ellen vívott csatáját megörökítő emlékművet láthatunk.
Felsőpetény 770 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.
Horpács 187 lakosú Nógrád-medencei község, Rétságtól 10 kilométerre, északra fekszik.
A római katolikus templom gótikus alapokon álló, előreugró homlokzati tornyos, egyszerű barokk épület. Kertjében a Mikszáth család tagjainak sírjai, Szontágh Pál síremléke található. A közelben van Nagy Iván, a címertan egyik legnagyobb tudósa, a Nógrád megyei múzeumok megalapítójának a sírja, aki húsz évig élt Horpácson.
A Mikszáth Emlékmúzeum eklektikus stílusú épület 1910-ből. Az író 1904-ben vásárolt birtokot Horpácson. Szontágh Pál, Madách Imre barátja kúriáját vette meg, de 1906-ban új, timpanonos, egyemeletes épületet építetett. 1954-ben Mikszáth-emlékszoba nyílt, majd 1982-ben Mikszáth és Nógrád megye kapcsolatát bemutató kiállítás. A földszinten az író eredeti bútoraival berendezett helyiség, az emeleten sok személyes tárgyat tartalmazó kiállítás és az író életpályájáról, nógrádi kötődéseiről tanúskodik.
A Szontágh-kúria a múzeum mellett álló földszintes, klasszicista stílusú építmény. 1910-ben egyemeletesre építették át.
Keszeg 724 lakosú község Váctól 17 kilométerre, északkeletre fekszik. A volt Huszár-kastély barokk stílusban épült 1749-ben.
Kétbodony 533 lakosú község Rétságtól 14 kilométerre, keletre fekszik. A település 1993. július 1-je óta önálló község, előtte Romhány nagyközséghez tartozott.
Kisecset 212 lakosú község Rétságtól 16 kilométerre, keletre fekszik.
Legénd 589 lakosú község Rétságtól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.
Nagyoroszi 2513 lakosú község a Börzsöny északkeleti lábánál a 2-es főközlekedési út és a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól északnyugatra, 10 kilométerre fekszik a szlovák-magyar határ közelében a drégelyi hegyek alatt. Az egykori Oroszfalva egyike a legrégebbi községnek, még Könyves Kálmán uralkodása alatt alakult. Első lakói Galíciából és Lodomériából beköltözött oroszok voltak, innen is kapta a nevét.
A barokk stílusú római katolikus temploma 1765-ben épült Schönk Mátyás balassagyarmati építőmester tervei alapján az 1746-ban villámcsapás égette templom helyére. Igen értékes a templom berendezése és festményei. A fekete márvány főoltár XIX. századi klasszicista munka. A szentély képei egyedi alkotások. 1560 körül készülhetett a Krisztus siratása című festmény, amely egy ismeretlen velencei mester alkotása.
A község további nevezetes műemléke a klasszicista stílusú Szentháromság-oszlop, amelyet a lebontott régi helyén állítottak.
A volt Starhemberg-kastély XVIII. századi, késő barokk stílusú épület.
Nézsa 1160 lakosú község Rétságtól 19 kilométerre, délkeletre fekszik.
Nógrád 1564 lakosú börzsönyi község a 75-ös/Balassagyarmat-Vác/ vasútvonal mentén, Rétságtól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik a Börzsöny hegység keleti oldalán. Egykori várispánsági központ és Nógrád megye első székhelye. Már a honfoglalás előtt is stratégiai fontosságú helynek minősült. Az itteni kezdetleges földvár már a népvándorlások idején is fennállt. A bolgár – szláv törzsek később az erődöt felújították, és Novigrádnak, azaz Újvárnak nevezték el. Első említésével Anonymus krónikájában találkozunk. A felvidék felé vezető út mentén álló vár hadászati szerepét a honfoglaló magyarok is felismerték és az ország alapítás után a védőművet továbbfejlesztették. Nógrád vármegye kialakításával figyelmet érdemel az a katonai körzet, amit a honfoglaló magyarok Nógrád vára bevonásával alakítottak ki. Ez az új vár a XI. században a terület katonai központja volt. A vármegye névadó várát Szent István tette a megye székhelyévé, s városi rangot kapott. 1138-ban még királyi birtok volt, de 1199-ben II. András király a Nógrádi várat is eladományozta. Boleszló váci püspök kapta meg, s ettől fogva a középkoron át a váci püspökök voltak urai a várnak. 1450-ben Szilassy Vince váci püspök megerősítette az errefelé portyázó husziták miatt. 1458-ban Szilágyi Mihály kormányzóé lett, majd Mátyás király uralkodása alatt Báthori Miklós püspöké. Ekkor készült el a felső vár magas és impozáns öregtornya is. Báthori nagy műveltségű humanista főpap, a király kedvenc embere, az udvar tudós társaságának jeles személyisége volt. Csodálatos könyvtárat gyűjtött össze, s a kor megannyi humanista tudósával folytatott levelezést. 1526-ban Szapolyai János vette birtokába Nógrádot, és utána Ferdinánd királyé lett a vár. Mohamed budai pasa seregei 1544-ben foglalták el. Nógrád erős őrséggel közel 50 évig volt a törökök egyik szandzsák-székhelye. 1594-ben több napi ágyúzás után Pálffy Miklós és Teuffenbach Kristóf csapatai visszafoglalták. Később, 1663-1685-ig újra török kézen volt. Ekor egy villámcsapás következtében felrobbant az öregtoronyban lévő lőporraktár. A törökök elhagyták a megrongálódott várat, amely 1687-ben egy osztrák főúr birtokába jutott, de többé nem állították helyre. A község is elvesztette korábbi jelentőségét. A törökök elvonulása után a falu elnéptelenedett, ezért Felvidékről származó szlovákokkal telepítették be, akik hozták magukkal nyelvüket, szokásaikat, melyek a mai napig meghatározói a falu életének. Az itt élő emberek felismerték az egyedülálló mikroklímát és 1958-tól termelni kezdték a málnát.
A Boldogasszony római katolikus templom barokk stílusú, 1756-1757-ben épült az 1299-es oklevelekben említet, 1754-ben leégett templom helyén. Homlokzati tornyos, órapárkányos, órás, homlokzatán tört kosáríves, kőkeretes kapuval. Arányos, szép építmény, egyhajós, két kupolasüveges szakasszal. Rokokó és copfstílusú berendezése van.
1865-ben épült fel a jelenlegi állapotában is látható evangélikus templom.
A Kálvária-dombon álló, 1993-ban helyreállított kápolnában található az a piéta, melyet még a szlovák ősök hoztak magukkal az 1750-es években.
A tájházban egy régi ház berendezését, régi ruhákat lehet megtekinteni.
A vár helyén már a honfoglalás előtt földvár állott, amelyet Szent István király vármegye-rendszerének egyik központjául szemelt ki. Később a váci püspökségé lett, a XV: században a husziták ellen megerősítik, majd Báthori Miklós püspök fényűzően átépíti. Több tulajdonos után a császáriaké lett. 1544-ben harc nélkül a törökök kezére került. Szandzsákégi székhely, állandóan több száz főnyi őrség tartózkodik falai között. 1594-ben foglalják vissza a császári seregek. Bocskai és Bethlen Gábor harcai idején szerepet kap, később török ostromot ver vissza. 1663-ban ismét a töröké. 1685-ben villámcsapástól felrobban, azóta rom. Szabálytalan alaprajzú belső tornyos vár volt, amelyhez úgynevezett olasz típusú bástyákkal ellátott külső várat építettek. A külső vár kőkeretes kapuja a csapórács helyével még áll. Kettős falszoros vezet az északnyugati óolasz füles bástyához, melynek falán latin nyelvű kőtábla az 1622-es évszámmal. A külső és belső vár között barbakán maradványai állnak. A belső várat árok vette körül, ebben találták meg Báthory püspök címeres vörös márvány tábláját. A belső várból az öregtorony három emelet magasan álló, szépen faragott kövekből épített sarka kürtő- és ablakmaradványokkal még áll.
A falu közepén lévő hídon áll 1856 óta Nepomuki Szent János szobra. A parkban Graz város ajándékaként 1991-ben érkezett Szent Flórián-szobor található.
Nógrádsáp 898 lakosú nyugat-cserháti község, Váctól 25 kilométerre, északkeletre fekszik.
Az alsósápi gótikus templom a falu feletti dombtetőn emelkedik. Nagy Lajos korában épült a XIV. század végén, a belsejében a XV. és XVI. századból való falfestményekkel. Az egyhajós templom homlokzatából gótikus kő huszártorony ugrik ki, barokk fazsindelyes fedéssel. A déli oldalon alacsony gótikus kapu és egy gótikus ablak nyílik. A szentély a nyolcszög három oldalával zárul, támpilléres, gótikus ablakokkal. A kétszakaszos hajó gótikus bordákkal alátámasztott boltozata, keresztelőkútja és szenteltvíztartója szép munka. A szentély freskói kálváriajelenteket ábrázolnak, feltűnik rajtuk az úgynevezett Köpenyes Madonna és Szent Miklós. A hajó déli falán, Keresztelő Szent Jánost festették meg. A berendezési tárgyak copf stílusúak, 1790-ből. A kerítőfal egyik kapuját, eredeti faragványok alapján, gótikus stílusban állították helyre. A falba süllyesztve Mórocz László 1967-ből származó tűzzománc keresztút sorozata látható.
Nőtincs 1217 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, délre fekszik.
Ősagárd 354 lakosú község Rétságtól 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Pusztaberki 125 lakosú község Rétságtól 9 kilométerre, északkeletre fekszik.
Rétság 3019 lakosú város a 2-es és a 22-as főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 76-os/Diósjenő- Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. Ha a történelmében búvárkodunk, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az a tényező volt reá igazán jelentős hatással, hogy fontos közlekedési útvonal mentén fekszik. Századokon át működött itt a postakocsik stációja, ezért vált a körzet közigazgatási központjává, ennek köszönheti napjainkban
a korszerű ipar megtelepülését. Az oklevelek keltezése igazolja, hogy maga a második honalapítónak nevezett IV. Béla királyunk is gyakorta átvonult rajta, mikor kedvenc vadászterületei felé vonult. Fekvése ugyanakkor nem csupán előnyökkel járt, hisz mindannyiszor megszenvedte a népe,
ha a közeli Nógrád, vagy Drégely el- illetve visszafoglalására haladt rajta keresztül a török, német, vagy magyar sereg. A települést 1393-ban a Losonczy család birtokában találjuk Réthi Saagh néven. A XVI. század közepén behódolván a töröknek, 1559-ben 26 házzal szerepel az összeírásokban. 1562-63-ban Mehemed Daud hűbérbirtoka volt, ezt követően pedig egy, a Husszein budai pasa livájából való török tiszt nyerte el. A török veszedelem elmúltával, 1715-ben két magyar és három tót háztartást találtak itt az összeírók. Az ezt követő századok folyamán a Wattay és a Sréter család, valamint a váci káptalan voltak legfőbb földesurai. A településnek már a török hódoltságot megelőzően is volt temploma, melyről Dwornikovich váci püspök jelentésében az áll, hogy “rongált ugyan, de javítható”. Lakosai a protestáns tanok terjedésével reformátusokká lettek. Egy 1643-ból származó összeírás szerint a rétsági reformátusokat a drégelypalánki szuperintendentiához tartozóként sorolják fel. A török utáni felmérés még kálvinista prédikátort jelez, ki a Vattay földesúr házában lakik. A katolikus vallás újbóli térhódítása attól az időponttól számítható, mikor 1713-ban Berkes András nagyprépost megvásárolta Vattay Jánostól a falu egy részét. Így került birtokosként Rétságra a váci káptalan, mely jelenlegi templomát is építette 1729-ben, Szent András tiszteletére. Ha barokk jellegű, egyhajós, hárombolt szakaszos templomba belépünk, egyből szembetűnik a templom védőszentjének XVIII. században készült főoltárképe. A szentélyrészt a XIX. század végén bővítették. Érdemes kitekinteni a templomkertbe is, a templom külső falán ugyanis emléktábla őrzi a második Világháború áldozatainak meglepően hosszú névsorát. A szomszédos apró park az emlékezés kertje. Itt található ugyanis az első világégés emlékoszlopa,
a millecentenárium alkalmából állított kopjafa és a pestis elmúltát hirdető Szentháromság szobor is. A művelődési központ bejáratánál látható emléktábla kapcsán szólni kell az 1848/49-es szabadságharc rétsági csatájáról. A sikertelen váci ütközet után Görgey már 1849. július 16-án délután elhatározta, hogy az éjjel Rétságon át Gyarmatra nyomul. A menekülő lakosság többezres szekérhada azonban hátráltatva a csapatmozgást, fölborította terveket, így csak 17-én indulhattak. A korábban szerzett fejlövése miatt lázzal küszködő Görgey a Váctól Rétságig tartó harcot személyesen irányította testvérbátyja, Görgey Ármin segítségével. Leiningen Károly honvédtábornok Poeltenberg Ernő hadával egyesülve Rétságnál visszaszorították az oroszokat. Az ellenség a III. hadtestnek azt a felét, mely őt még Rétság előtt feltartóztatta üldözőbe vette, és azzal kezdte meg a következő támadást, hogy Rétságot hevesen ágyúzta. A község ennek következtében több helyen kigyulladt. Ezalatt Poeltenberg tábornok a VII. hadtesttel a Rétság mögötti magaslatokon tartható állást foglalt el, s ezt az ellenség rendkívül erős tüzérségi támadása ellenére sötét éjszakáig megtartotta. A rétsági helytállásnak volt köszönhető, hogy a fősereg zavartalanul megérkezhetett Balassagyarmatra. A Templom utca végén, az egykori laktanya bejáratánál egy kettős emlékmű található. Az egyik Mindszenty József hercegprímás emlékezetét őrzi, ki 1956. november 30-án a felsőpetényi fogságából kiszabadulva, a laktanyában vendégeskedett. Kiszabadítójának,
a mártírhalált halt gróf Pallavicini /Pálinkás/ Antal őrnagynak, az alakulat akkori törzsfőnökének tiszteleg az emlékpark kopjafája. Pusztaszántót már 1299-ben említi a budai káptalan iktató levele, mely a váci püspökség részére átadott nógrádi részbirtok határait sorolja fel. 1460-ban önálló községként, mint “terra Zantho” szerepel. A település a török idő alatt szinte teljesen elpusztult, s a hódoltság után lassan éledt újjá. Az 1871-es megyei összeírás szerint a lakosainak száma 217 fő volt, nem is sokkal kevesebb, mint a korabeli Rétságé. Községi önállóságát véglegesen 1901-ben vesztette el, mikor is határát Rétsághoz csatolták. Ha valaki a mai Pusztaszántóra érkezik, nem túl sokat talál meg az eltűnő faluból. Néhány ház csupán, mely jelzi a hajdanán volt utca vonalát. Az egykori uradalmi kúria viszont a Szondy Ipari Szövetkezet vendégházaként régi pompájában díszeleg. Minden év augusztusának elején népes vendégsereg érkezik mégis ide. Ekkor rendezik ugyanis az elmúlt évek során önmagának rangos szerepet kivívó Penny Kupa lovasversenyt, mely nem csupán az ősi magyar virtus, a lovas sport szerelmeseit vonzza, hanem százával érkeznek a látvány kedvéért is. Pusztaszántó, Nógrád megye lovas sportjának fontos fellegvárává vált e nevezetes verseny által. Ha néhány száz méterrel tovább haladunk a völgyben, a horgászatért rajongók is ideális környezetet lelnek, és bőséges halfogást remélhetnek nemes szenvedélyükhöz. A magántulajdonban lévő apró tavakban szakszerű tenyésztés biztosítja a folyamatos utánpótlást.
Romhány 2399 lakosú cserháti nagyközség a 76-os/Diósjenő-Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. A romhányi csatamezőn vívták Rákóczi fejedelem kurucai az egyik utolsó vesztes csatát.
A barokk stílusban, a XVIII. században épített volt Prónay-kastély udvarán áll Rákóczi Ferenc fejedelem sátra.
Szátok 530 lakosú község Rétságtól 10 kilométerre, északkeletre fekszik.
Szendehely 1461 lakosú község a 2-es főközlekedési út mentén Váctól 7 kilométerre, északra fekszik.
Szente 372 lakosú község Balassagyarmattól 20 kilométerre, délre fekszik.
Tereske 720 lakosú cserháti község, Rétságtól 8 kilométerre, északra fekszik.
Római katolikus temploma román eredetű, klasszicista átalakítással. A Huszáry-kastély 1848-ban épült klasszicista stílusban.
Tolmács 763 lakosú község a Börzsöny hegység keleti lábánál, Rétságtól 4 kilométerre, nyugatra fekszik a 76-os/Diósjenő-Romhány/ vasútvonal mentén fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Rétság városához tartozott.
Nevezetessége az 1851-ben épült a római katolikus templom.
Bodony 853 lakosú község Parádtól 3 kilométerre, északra fekszik.
Bükkszék 842 lakosú község a Heves-Borsodi-dombság lábánál, Pétervásárától 7 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység Salvus gazdag gyógyvízéről ismert.
A római katolikus temploma román-gótikus-barokk stílusú. Egyszerű, torony nélküli, egyhajós keletelt épület a falu feletti dombon, a temetőben. Szépen gondozott a környezete, érdekesek a sírkövek. A homlokzat a XVIII. századi barokk átépítést őrzi. A déli oldalhomlokzatot román ablak, gótikus bejárat íveli. Belseje síkmennyezetű, szép új fakazettákkal.
A faluháza a népi építészet hatására született L alakú, cseréptetős új épület, színvonalas belső terekkel.
Bükkszenterzsébet 1200 lakosú község a 23-as főközlekedési út mentén Pétervásárától északkeletre, 7 kilométerre fekszik.
Erdőkövesd 701 lakosú község Pétervásárától 2 kilométerre, északra fekszik.
Fedémes 395 lakosú község Pétervásárától keletre, 15 kilométerre fekszik.
Istenmezeje 1824 lakosú község Pétervásárától 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Ivád 457 lakosú község a 23-as főútvonal mentén Pétervásárától 3 kilométerre, nyugatra fekszik.
Kisfüzes 169 lakosú község Pétervásárától 6 kilométerre, délre fekszik.
Mátraballa 855 lakosú község, Pétervásárától 10 kilométerre, délnyugatra fekszik a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén. Nevét elsőízben 1311-ben említik: A falu a debrői vár lerombolása után Ónod várának tartozéka lett, és a koronára szállt. 1603-ban a későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond megvásárolta a debrői uradalmat, így a falu Rákóczi-birtok lett. A Rákóczi-birtok részei a szabadságharc után a korona fennhatósága alákerültek. 1730-tól Grassalkovich Antal, majd a XIX. században gróf Károlyi György szerezte meg a falu feletti birtokjogokat. Ekkortájt már Mátraballa néven szerepelt a település.
A kicsiny település látnivalói közül kiemelkedik a római katolikus templom, melyet először 1696-ban említenek kőtemplomként. Előtte a Világháborúk hőseinek emlékműve áll.
Mátraderecske 2268 lakosú község a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Pétervásárától 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Parád 2176 lakosú mátrai nagyközség a 24-es főközlekedési út és a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Gyöngyöstől északkeletre, 28 kilométerre fekszik. A Parádból, Parádóhutából és Parádfürdőből álló település részei közül Parádóhutáról kelt először említést tenni. 1710-ben II. Rákóczi fejedelem üveghutát létesített itt, amelyet 1776-ban a közeli Csevicére, ma Parádsasvárra költöztek. Az 1700-as években Bél Mátyás már tud a forrásokról, majd Markhot Ferenc megyei tisztiorvos javaslatára a timsós vízből timsót nyernek, ami akkoriban fontos ipari alapanya. Kitaibel Pál kezdeményezésére azonban inkább a fürdőélet lendül fel, 1828. évi, eredményes kutatásaitól kezdve. A XIX. század második felében fürdő, mellette szállodák létesülnek, valódi gyógyhely lesz Parád. Mai arculatát az 1936-1940 közötti építkezések során nyeri el.
A Károlyi-kastélyt a Károlyi család kezdte építtetni 1872-ben, Ybl Miklós tervei alapján, majd 1885-ben átdolgozták a terveket. Megjelenésében ma inkább eklektikus, egyemeletes, középrizalitjában kétemeletes épület, oldalszárnyai földszintesek. Az épületrészek belső udvart fognak közre. Festői tetőzete már a német reneszánsz hatását tükrözi. Neoreneszánsz lépcsőháza, előcsarnoka van.
A palóc tájház a XIX. században épült.
A Kocsimúzeum a 24-as főközlekedési út mellett álló épület 1870-e évekből Ybl Miklós alkotása. Az úgynevezett Cifra istálló a kastélyhoz tartozott. Eklektikus stílusú épület, fagerendás, vöröstéglás megjelenésével a felnémet épületekre emlékeztet. A volt kocsiszínekben a múzeum bemutatja kocsikészítés történetét és számos eredeti, XIX. és XX. századi kocsit, hintót is kiállítottak. A vörösmárvány borítású istállókban ma is lovakban gyönyörködhetünk. A fából készült XVIII. századi palóc ház rendkívül archaikus hatású épület. Eredetileg kétsejtű volt, ez később kiegészült a nők hálóhelyével, a fűtetlen kamrával. A szobában kürtösmedencében tüzeltek. Értékes, a középparaszti gazdaságra utaló emlék az udvar végében levő csűr. Jelentős emléke még Asztalos Joachim nagyméretű, palóc típusokat ábrázoló szobor, bútor fafaragásai.
Parádsasvár 562 lakosú község a Kékes alatt, Gyöngyöstől 24 kilométerre, északkeletre fekszik.
A Károlyi-kastély 1872-1885 között, neoreneszánsz stílusban Ybl Miklós tervei szerint épült.
Az Üveggyári Múzeumban a közel 300 éves gyár manufakturális emlékei, eszközei és termékei láthatóak.
Pétervására 2542 lakosú mátraaljai város, a 23-as főközlekedési út mentén fekszik.
A Keglevich-kastély manzárdtetős barokk épület 1760-ból.
Római katolikus temploma az első romantikus stílusú, gótizáló magyar épület, Povolny Ferenc tervei szerint épült 1812-1817 között.
Recsk 3027 lakosú nagyközség a Mátra északi lábánál, Pétervásárától 13 kilométerre, délre a 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén fekszik. Évszázadokra nyúlik vissza arany-, ezüst- és rézbányászata. Bizonyos tárgyi és íratlan források mutatják, hogy községünk már ősidők óta lakott. Erről tanúskodnak a környéken talált szkíta sírok vagy azok az agyagedény maradványok, melyeket mintegy 900 évesre becsültek. Az Árpád korról még nincsenek hiteles írott forrásaink, de hogy a környék lakossága átvészelte a tatárjárás pusztításait az feltehető, mert 1329-ben az első hiteles említés már Rexy alakban történik. A tatárok kivonulása után történtek a környéken a várépítkezések. A Darnó hegyen felépült a siroki vár, a Valéria hegy nyugati nyúlványán a Kanázsvár, a Mátrában az Oroszlánvár. A Kanázsvárról azt tartotta a szájhagyomány, hogy összeköttetésben állt a siroki és a távolabbi várakkal, melyekkel füst- és fényjelek útján tartotta a kapcsolatot. Ezen kívül földalatti folyosókkal is össze voltak kötve. Ezek egyik járatát találták meg a vártól kb. 2 kilométerre 1890 körül a Barkóczy kastély építésekor. A község 1478-ban Rekch névalakban szerepel, s a róla elnevezett Recsky család birtokában volt. Az 1554 utáni évtizedekben a török rendszeresen rabolja a vidéket, így a községet is. Miután 1596 őszén elfoglalják Egert, de a környékbeli várakat is, a falu népe egyre fogy. 1700 körül már szinte lakatlan ez a vidék. A terület 1720-1741 között az Orczyak kezén van; a község újratelepítése az ő nevükhöz fűződik. Kezdetben 13 jobbágycsalád él itt, pár évtizeddel később már 654 a lakosok száma Recsken. Ez a XVIII. század végére megkétszereződik. A falu irányítói a középnemesek voltak. Az 1848-49-es szabadságharcban uraik vezetésével részt vettek a fegyvert forgató jobbágyok is. Ott volt Repeczky Pál mint huszárszázados, sírja itt van a temetőben, nevét községünk egyik utcája őrzi. 1886-ban kezdik építeni a Kisterenye-Kál-Kápolna vasútvonal Kál és Recsk közötti szakaszát. A vasút építése Károlyi György és fia, Mihály érdekeit szolgálta, hiszen az erdőbirtokaikon kitermelt fát így kedvezőbben tudták értékesíteni. A tulajdonukban lévő gyógyfürdő idegenforgalmának megnövekedése szempontjából is fontos volt számukra a vasútépítés. A helyi képviselőtestület több évtizedes harca ellenére is csak 1950-ben került fel az állomás homlokzatára az annyira óhajtott névtábla: “Recsk-Parádfürdő”. A XIX-XX. századforduló, majd az azt követő évtizedek gazdasági nehézségei természetesen a községben is kifejtik hatásukat. Innen is sok család választja a kivándorlás bizonytalan útját. Az I. és II. Világháborúban számos család veszítette el hozzátartozóját. A hősi halottak emlékét és nevét emlékművek őrzik. Recsknek 1950-től lett önálló tanácsa. Kezdetben a pétervásárai, 1966-tól az egri járáshoz csatolták. 1984. január 1-től Eger városkörnyéki községe lett.
A recski bányászat története visszanyúlik az 1780-1805-ös évekre, amikor az Orczyak kísérleteztek a Fehérkőn és a Hegyestetőn. Az 1840-es évektől kezdődően folyt a felszínközeli arany- és rézércek üzemi méretű bányászata a Lahócza hegységben. A bánya működése során 3 millió tonna érc került kitermelésre. A készletek 1980-ban kimerültek, a bányát bezárták. A régi bánya művelésével párhuzamosan 1961-től megkezdődött a mélyszint kutatása külszíni fúrásokkal. Összesen 155 kilométer összhosszúságú fúrás került bemélyítésre. Az 1970-es években állami nagyberuházás előkészítéseként folytatódott a területen az érckutatás. Elkészült 2 darab 1200 méter mélységű akna, melyeket különböző szinteken vágatok kötnek össze. Közben folyt a szükséges infrastruktúra megvalósítása is. Sajnos, az anyagi források kimerülésével a munkálatok 1982-ben félbemaradtak, azóta csak állagmegóvás folyik. A bánya sorsa még napjainkban is bizonytalan.
Külön is szólni kell az 1950-53 között a község közelében működő, s azóta már híressé-hírhedtté vált kényszermunkatáborról. Bírói ítélet nélkül közel 1300 különböző vallású, politikai nézetű fogoly raboskodott itt embertelen körülmények között. A tábor helyén az 1991. október 25-én felavatott monumentális emlékmű, majd az 1996. szeptember 28-án megnyílt Nemzeti Emlékpark állít örök emléket az ártatlanul meghurcolt, kényszermunkára ítélt áldozatoknak. Mindezek megvalósulásában a Recski Szövetségnek volt kiemelkedő szerepe.
Sirok 2080 lakosú község a Mátra északkeleti lábánál, a 24-es főközlekedési út mentén Egertől 19 kilométerre, nyugatra fekszik.
A község felett, 276 méter magasan épült a vár, amely 1320-ban már állt. Az alsóvár falrészei és a várkút is megtekinthető, a felsővárba pedig sziklába vájt folyosó vezet fel.
Szajla 668 lakosú község Pétervásárától 10 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.
Szentdomonkos 576 lakosú község a 25-ös főközlekedési út mentén Borsodnádasdtól délnyugatra, 9 kilométerre fekszik.
Tarnalelesz 1832 lakosú község a 23-as és 25-es főközlekedési utak találkozásánál Pétervásárától 9 kilométerre, északkeletre fekszik.
Terpes 231 lakosú község Pétervásárától 8 kilométerre, délkeletre fekszik.
Váraszó 611 lakosú Tarna-parti község, Pétervásárától északra, 5 kilométerre fekszik.
Temploma a XIII. század elején, román stílusban, torony nélküli homlokzattal épült.
